Törött bordával is pályára akart lépni a bronzérmes futsalcsapat kapitánya

A labdarúgás nyíregyházi szerelmesei nem akármilyen napokat élnek, hiszen a Nyíregyháza Spartacus bajnoki címe mellett a feltörekvő futsalcsapat, az A’Stúdió Futsal Nyíregyháza bronzérmet szerzett a hét elején.

Lovas Norbert együttese már úgy vágott neki az idénynek, hogy javít a tavalyi – egyébként szintén megsüvegelendő – eredményén és a felsőházban végez. Evés közben aztán megjött az étvágy és újra lehetett fogalmazni a célokat, amit ugyancsak elért a csapat, a Berettyóújfalu elleni bronzcsatát 3–1-es összesítésben megnyerve érmet szerzett az NB I-ben!

– Részben az volt az erősségünk, hogy olyan játékosokat igazoltunk, akik nagyon sok futsalos tapasztalattal rendelkeznek – értékelte a mögöttünk hagyott szezont a csapat kapitánya, Kovács Róbert. – Másrészt eggyé forrtunk a meccseken, ha éppen nem ment az egyiknek, ott volt a másik, kisegítettük egymást! Olyan játékosok alkotják, alkották ezt a csapatot, akikkel együtt szívvel, lélekkel, akarattal és alázattal képesek voltunk eltüntetni ellenfelünk erősségeit. 

Noha a Stúdió kisebb hullámvölgyektől eltekintve egész idényben magabiztosan teljesített, sokáig kérdéses volt az is, hogy egyáltalán éremért játszhat-e. A felsőházi rájátszás nyolcadik fordulójában nagyot léptek efelé a nyíregyháziak, mivel megverték a közvetlen rivális DEAC-ot. A debreceniek aztán az utolsó előtti meccsükön kikaptak, ezzel dőlt el, hogy a mieink biztosan negyedik helyen zárják a rájátszást és küzdhetnek a bronzért.

Az MVFC elleni párharcot foghíjasan kezdte a nyíregyházi együttes, épp Kovács Róbert volt az, aki sérülés miatt nem léphetett pályára.

– Nagyon rosszul érintett, hogy nem lehetek részese annak, amiért egész szezonban küzdöttünk és harcoltunk – árulta el a 29 éves játékos. – Úgy éreztem, hogy cserben hagyom a csapattársaimat. Egy ártalmatlan szituációban, edzésen sérültem meg. Elmentem orvoshoz, aki tudatta velem, hogy eltört a bordám, ami miatt négy-hat hetet kell kihagynom. Azonnal realizáltam, hogy ez azt jelenti, nem játszhatok már a szezonban.

Az utolsó mérkőzésen aztán mégis pályára lépett, így ő is kivette a részét a Berettyóújfalu 5–3-as legyőzéséből.

– A harmadik meccs után eldöntöttem, hogy itthon, a negyedik összecsapáson már szeretnék átöltözni. Nem volt egyszerű a helyzet, Lovas Norbert csak úgy engedte meg, ha újból elmegyek dokihoz. Ő megállapította, hogy törés már nincs, a felépülési idő azonban nem változott. Én viszont nagyon szerettem volna játszani. Mondtam a mesternek, hogy muszáj segítenem a csapatnak, ha csak két percre is, mindenképpen beállnék, addig is pihenhet valaki, mivel már így is kevesen voltunk. Úgy érzem, nem játszottam alárendelt szerepben, sőt, majdnem gólt rúgtam. Na, az lett volna az igazi – tette hozzá.

A csapat egyik legnagyobb szurkolója Róbert kisfia, Benett, aki édesapjával együtt ünnepelte hétfőn (és azóta is) a bronzérmet.

– Leírhatatlan érzés, ahogy ő is megéli az egészet – mondta örömmel a játékos. – Ha látja, hogy magamra veszem a stúdiós pólót, azonnal mondja, hogy jön velem. Biztos vagyok benne, hogy ő a legnagyobb szurkolója a csapatnak, mindenkit ismer név szerint és mindenkinek tudja a mezszámát. Imádja a focit és a csapat a mindene. Nagy nyomot hagyunk benne a negyedikhez hasonló meccsekkel. Énekli a dalunkat és már másnap reggel kérdezte, hogy hol van az „éjmem”. Azóta bármerre megyünk, a nyakában lóg az érem. 

Kovács számára azért is különleges ez az érem, mert ő az A’Stúdió kezdeti alapját adó leveleki gárdából indulva kiharcolta a csapattal a feljutást az élvonalba, hogy aztán a klub történetének legnagyobb sikerét érje el. 

– Ez a legértékesebb eredmény a pályafutásom során. Rengeteg melóm van benne, de rengeteg célom is van meg, szeretnék egy aranyat, vagy ezüstöt is! Boldoggá tesz, hogy ha egyszer abbahagyom a futballt és a kisfiam felnő, együtt felidézhetjük, hogyan is szereztük meg ezt a bronzérmet – zárta szavait Kovács Róbert.