Visszatekintő

2024.01.03. 11:16

Bronzérem fényesítette az első negyedévet – 1. rész (január-március)

A röplabdázók kupasikere mellett inkább a negatív eredmények határozták meg az előző év elejét.

Nem csoda a nagy öröm, a Fatum-Nyíregyháza hihetetlen fordítással szerzett Magyar Kupa-bronzot

Fotó: Koncz Márton/Nemzeti Sport-archív

Új év, új remények. Több topcsapatunk is ebben a szellemben vághatott neki a 2023-as esztendőnek. A Hübner Nyíregyháza BS már Darko Radulovics irányításával próbált megkapaszkodni a férfi kosárlabda NB I./A-ban. Az új mester télen több változtatást is eszközölt a csapaton: visszatért Rytis Pipiras, csatlakozott az amerikai center, Erik Copes, továbbá Bonifert Bendegúz érkezett. Sajnos a Cápák játéka sehogy sem akart összeállni, az év első hónapjaiban volt olyan meccs, amit nagy különbséggel veszítettek el, máskor közel húsz pontos előnyről buktak, de váratlan siker is akadt, ami után a korábbiakhoz hasonlóan, gyengén folytatódott a csapat szereplése. A Blue Sharks tehát nem igazán tudott javítani a mérlegén, így utolsó helyről várhatta a bennmaradásról döntő play-out szakaszt.

Sportágnál maradva pozitívumról is beszámolhattunk, ugyanis a Nyíregyházi Kosársuli bejutott a női amatőr NB I. rájátszásába, ami nagy eredménynek számít az egyesület életében.

Bevezetőnkhöz visszatérve, az NB II.-es Nyíregyháza Spartacus is nagy változásokban bízott. A klub vezetősége ennek érdekében még 2022 végén sportigazgatót és új vezetőedzőt nevezett ki. Az új éra első mérkőzése már januárban elérkezett, amin a Szpari meglepetésre megverte idegenben az akkor jelentősen jobban álló Haladást. Sajnos a jó kezdés nem hozott hasonló folytatást, a piros-kékek március végéig hét meccsen maradtak nyeretlenek.

Milos Kruscsics (jobbra) előbb az ellenfele, egy hónappal később az utódja lett Török Lászlónak
Fotó: Kovács Péter/Nemzeti Sport-archív

Az NB I.-es Kisvárda Master Goodnál pozitívabban fordultak rá a januárra. A szabolcsiak dobogón teleltek, sikeres edzőtábort tartottak Sidében, ahol egy felkészülési mérkőzésen sem kaptak ki. A tétmeccsek eredményeit látva utólag már talán megállapíthatjuk, hogy hamarosan lejtmenetbe kezdett a gárda, de összességében egy ideig még így is pozitív lehetett a várdaiak megítélése. A Paks elleni tavaszi nyitányon csak az utolsó pillanatokban úszott el két pont, az NB III.-as ESMTK vendégeként lejátszott kupameccs ijesztő volt, de a 123. percben egy öngóllal csak összejött a továbbjutás. A bajnokságban egy győzelem mellett három döntetlen érkezett még februárban – ebből kettőt idegenben gyűjtött be a Kisvárda, a Ferencváros elleni iksz pedig bravúr volt. Márciusban aztán már valóban kevesebb örömre volt ok, hiszen a csapat két bajnoki vereség és egy újabb döntetlen mellett a másodosztályú Budafok vendégeként kiesett a kupából. Mindezek után Révész Attila sportigazgató a bajnoki dobogó elérése helyett a biztos bennmaradást fogalmazta meg új célként, aminek levezénylésére Milos Kruscsics vezetőedzőt bízta meg.

A rétközi város másik élvonalbeli csapatánál, a női kézilabdázóknál is felemás eredmények születtek ebben az időszakban. A Kisvárda Master Good SE szép győzelmek után megszorongatta a DVSC-t, ám a bravúr nem jött össze, majd az azt követő két vereség és azok közül is inkább az MTK elleni zakó módja különösen aggasztó volt. A rossz széria itt is edzőváltáshoz vezetett, Bakó Botond munkáját a Bányász-Szabó Valéria és Dévényi János alkotta edzőpáros látta el a folytatásban.

Női csapatnál maradva, a Fatum-Nyíregyháza az alapszakasz végéhez közeledve beállt arra a trendre, hogy a tabellán előtte lévő együtteseket nem tudta legyőzni, a hátrébb helyezkedő gárdákat viszont felülmúlta. Ez a Magyar Kupára is „érvényben” maradt. A Vasas elleni elődöntő hazai meccse biztató volt ugyan, összességében sima fővárosi továbbjutást jegyezhettünk fel, a Budapesten rendezett bronzmérkőzésen azonban bízhattunk egy jó eredményben, amihez a Kaposvárt kellett legyőzni. A somogyiak jobban kezdték a találkozót, ám a nyíregyháziak a csereként beálló Kovács-Francesco Genesis, valamint Selena Leban és Merve Cepni vezetésével nulla kettes szettállásról megfordították az összecsapást. Néhány nappal később aztán a bajnokság negyeddöntője is megkezdődött, ugyancsak a Kaposvár ellen.

Élvonalbeli futsalcsapataink is fontos időszakba csöppentek, hiszen az A’Stúdió Futsal Nyíregyháza és a Nyírbátori SC is azért küzdött, hogy újoncként megragadjon az első osztályban. A két brazil játékossal erősítő nyíregyháziak (Caique és Maneca közül utóbbi máig a csapatot erősíti) az Újpest elleni sikerre lehettek nagyon büszkék ebben az időszakban, míg a bátoriak a Haladás vendégeként elért döntetlent élhették meg győzelemként.

Bakosi Péter Nyíregyházán szerzett újabb országos bajnoki címet
Fotó: Kovács Péter /Nemzeti Sport-archív

Végezetül essen szó az egyéni sportokról is! Év elején nagy volt a sürgés-forgás a Nyíregyházi Atlétikai Centrumban, aminek korszerűségét és népszerűségét mutatja, hogy nem csupán a helyi sportolók, hanem többek között Márton Anita és Kozák Luca, vagy a szlovákok Eb-győztes sprintere, Ján Volko is itt készült a fedett pályás szezonra. Ha már szlovákok, északi szomszédaink „átköltöztették” fedett pályás országos bajnokságukat, majd a magyar ob-nak is otthont adott a csarnok. A Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői közül Bakosi Péter magasugrásban, Tóth Balázs súlylökésben bajnok lett, Nyisztor Petra hármasugrásban ezüstérmet szerzett. Bakosi később jó eredményben bízott az isztambuli Európa-bajnokságon is, ám lemaradt a döntőről, pedig az ob-n elsőre átugrott 219 cm-es magassággal a kontinensviadalon is elérhető lett volna a legjobb nyolc.

A szokásoknak megfelelően Fucsovics Mártonnak is rangos versenyeken szurkolhattunk. A nyíregyházi teniszező trónra ült Camberrában, ezzel pályafutása hatodik Challenger-trófeáját zsebelte be, majd az Australian Openen is remekelt: öt szettben legyőzte az argentin Federico Coriát, ennél simábban túljutott a dél-afrikai Lloyd Harrisen, a harmadik fordulóban pedig közel állt a bravúrhoz a 15. kiemelt Jannik Sinner ellen, a legjobb tizenhat közé azonban az olasz jutott be. 

Fucsovics Márton előbb a játékával, majd a felsőtestével kápráztatta el a közönséget
Forrás: Eurosport

Vármegyénk első- és másodosztályú csapatainak eredményei

Asztalitenisz
NAC Nyíregyháza
Női Extraliga
Kiskunmajsa–Nyíregyháza 6:1
Nagykanizsa–Nyíregyháza 6:2
Budaörs–Nyíregyháza 7:0

Futsal
A’Stúdió Futsal Nyíregyháza
NB I., alapszakasz
ELTE-BEAC–Nyíregyháza 3–4
Nyíregyháza–DEAC 3–5
Nyíregyháza–Újpest 6–4
Rubeola–Nyíregyháza 2–2
Nyíregyháza–Kecskemét 2–4
Alsóházi rájátszás
Nyíregyháza–ELTE–BEAC 3–3
Nyírbátor–Nyíregyháza 1–0
Nyíregyháza–Rubeola 5–4
MFA–Nyíregyháza 4–2

Nyírbátori SC
NB I., alapszakasz
Haladás–Nyírbátor 2–2
Aramis–Nyírbátor 5–3
Nyírbátor–Újpest 2–5
ELTE-BEAC–Nyírbátor 2–3
Nyírbátor–DEAC 4–5
Alsóházi rájátszás
Újpest–Nyírbátor 5–4
Nyírbátor–Nyíregyháza 1–0
ELTE-BEAC–Nyírbátor 5–1
Rubeola–Nyírbátor 2–6
Nyírbátor–MFA 5–1

Kézilabda
Kisvárda Master Good SE
Női NB I.
Kisvárda–Békéscsaba 28–20
Kisvárda–Dunaújváros 28–20
Debrecen–Kisvárda 22–19
Fehérvár–Kisvárda 26–22
MTK–Kisvárda 31–20
Budaörs–Kisvárda 25–27
Kisvárda–Érd 35–25
Siófok–Kisvárda 35–23
Kisvárda–Vác 25–24

Kosárlabda
Hübner Nyíregyháza BS
Férfi NB I./A, alapszakasz
Nyíregyháza–DEAC 75–96
Szolnok–Nyíregyháza 83–70
Nyíregyháza–Falco 69–99
Nyíregyháza–Kecskemét 77–71
Paks–Nyíregyháza 82–65
Nyíregyháza–Oroszlány 81–95
ZTE–Nyíregyháza 97–87
Nyíregyháza–Körmend 74–83
Szeged–Nyíregyháza 85–74
Alba Fehérvár–Nyíregyháza 103–84
Nyíregyháza–Honvéd 85–91
Kaposvár–Nyíregyháza 87–70

Labdarúgás
Kisvárda Master Good
NB I.
Kisvárda–Paks 2–2
Honvéd–Kisvárda 1–1
Kisvárda–Ferencváros 0–0
Kisvárda–Újpest 2–1
Vasas–Kisvárda 2–2
Kisvárda–Kecskemét 0–1
Kisvárda–DVSC 0–1
Mezőkövesd–Kisvárda 1–1
Magyar Kupa
ESMTK–Kisvárda 0–1
Budafok–Kisvárda 2–0

Nyíregyháza Spartacus
NB II.
Haladás–Nyíregyháza 0–2
Nyíregyháza–Siófok 1–1
Soroksár–Nyíregyháza 2–2
Nyíregyháza–Tiszakécske 1–2
Ajka–Nyíregyháza 4–1
Nyíregyháza–Pécs 1–2
Kazincbarcika–Nyíregyháza 1–1
Nyíregyháza–Gyirmót 2–3

Röplabda
Fatum-Nyíregyháza
Női Extraliga, alapszakasz
Nyíregyháza–Békéscsaba 2:3
Nyíregyháza–Kaposvár 3:0
Újpest–Nyíregyháza 0:3
Vasas–Nyíregyháza 3:0
Nyíregyháza–MÁV Előre 3:0
Szent Benedek RA–Nyíregyháza 3:2
Nyíregyháza–MTK 3:0
Extraliga, negyeddöntő
Nyíregyháza–Kaposvár 3:0
Kaposvár–Nyíregyháza 3:0
Nyíregyháza–Kaposvár 3:2
Magyar Kupa, elődöntő
Nyíregyháza–Vasas 1:3
Vasas–Nyíregyháza 3:0
Magyar Kupa, bronzmérkőzés
Kaposvár–Nyíregyháza 2:3

Teke
Nyíregyházi TK
NB I.
Nyíregyháza–Eger 5:3
Pét–Nyíregyháza 5:3
Nyíregyháza–Gyula 2:6
Salgózd–Nyíregyháza 5:3

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában