Kortárs zeneszerzők ,,közös lövészárokban"

Kortárs zeneszerzők jártak a napokban Nyíregyházán, ugyanis egy kurzus miatt hatan vendégeskedtek a városban. Az ifjú zeneszerzők részt vettek Szabó Soma Liszt-díjas karnagy karvezetői kurzusán, majd a foglalkozások zárásaként egy hangversenyen a saját művüket vezényelték el, amit a Cantemus Vegyeskar adott elő. A koncert után arról kérdeztük meg Kutrik Bence főszervezőt – aki szintén kortárs zeneszerző – , hogy miért is jött létre a kortárs zeneszerzők kurzusa.

Kortárs zeneszerzők: ismerkedés a karvezetéssel

– A Duna-kanyar Kortárszenei Fórum szervezésében és az Artisjus támogatásával tavaly már rendeztünk egy workshopot kimondottan zeneszerzők számára, hogy egy kicsit betekintést nyerhessenek a karvezetői szakmába. Akkor úgy tapasztaltuk, hogy eredményes és tanulságos volt a kurzus a zeneszerzők számára, ezért megint megszerveztük. A zeneszerzők kiválasztása azonban úgy történt az igazságosság jegyében, hogy az említett támogatókkal, szervezőkkel hirdettünk egy anonim zeneszerzőversenyt, s annak a legjobbjait hívtuk meg a nyíregyházi kurzusra. A kurzus zárásaként el is vezényelhették a művüket, amiről felvételt is készült, s ezt a felvételt a zeneszerzők meg is oszthatják a közösségi médiában – mondta Kutrik Bence, akitől azt is megkérdeztük, miért tartja fontosnak a fiatal kortárs zeneszerzők felkarolását, menedzselését.

– A tavalyi kurzusnak az volt a konklúziója, hogy a fiatalok élvezték a legjobban, ők is értékelték a rendezvényt a legjobban, s valójában nekik ad a legtöbbet ez a kurzus. A számukra azért is jelent ez sokat, mert a közönség előtti megmutatkozásra van lehetőségük. Többen most írtak először életükben kórusra. Azt gondolom, hogy ár-érték arányban – ha szabad ilyet mondanom – nekik ez sokkal értékesebb. Mint említettem, anomim volt a verseny, nem tudtuk, kik lesznek a győztesek, kik fognak részt venni a nyíregyházi kurzuson. Ismeretlen arcokkal találkoztam, de nagyon összebarátkoztunk, a kurzus összehozta a zeneszerzőket. A közös élmény, az együttlét, a „közös lövészárok”, a bajtársiasság hamar összehozott bennünket, családias légkör jellemezte a nyíregyházi kurzust.

Kellő tisztelettel közelítik meg

Miért jó az, hogy a zeneszerző elvezényli a saját művét? A karvezetés nem egy külön szakma? – vetettük fel Kutrik Bence zeneszerzőnek.

– Abszolút külön szakma a karvezetés. Kellő tisztelettel kezeljük is, senki nem akar közülünk karvezetővé válni. Nagy kihívás a zeneszerzőnek kiállni egy kórus elé, s elfogadni egy esetleges bukás kockázatát. Természetesen sok kritikát kapunk, hogy égetjük magunkat, mert nem tudunk vezényelni. Úgy gondolom, hogy aki ki mer állni egy kórus elé, nagyon sokat profitálhat belőle, a tapasztalatokat felhasználhatja a következő művében, legyen szó mondjuk a karvezetői jelzésekről, a karnagyi intenzitásról, a kórus hangzásáról. Jó is a zeneszerzőt kirángatni a komfortzónájából s kiállítani a színpadra az énekkar elé. Külön még kértem Szabó Soma karnagyot arra, hogy a koncerten legyen a huszonéves zeneszerzőkkel beszélgetés is, mert többen közülük már annak a gondolatától is attól is rettegtek, mi van akkor, ha meg kell szólalniuk a színpadon.

Mindig nyitva áll az ajtó

Hazánkban nem sok kórus vállalta volna el, hogy megtanulja a kortárs kórusműveket – jegyeztük meg Kutrik Bencének.

– Lehet, hogy elfogult vagyok, de szerintem a Cantemus a legjobb kórus Magyarországon, s a Cantemus Vegyeskarnál mindig nyitva az ajtó a kortárs szerzemények előtt is, Szabó Soma karnagy jó partner. El sem tudnám képzelni, hogy mindezt másokkal csináljam meg – egyrészt szakmai okok miatt, másrészt a családias hangulat miatt. Itt annyira kedves, barátságos mindenki. Nagyon szeretek jönni Nyíregyházára, augusztusban is itt voltam pár napot a családommal a Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál idején is. Gyönyörű élmény volt, s nem győzöm hangoztatni, nagyon szeretek itt lenni. Mondogattam most a fiatal zeneszerzőknek, hogy lássák meg: a szakmának van egy ilyen barátságos oldala is, s nemcsak az a versenyhelyzet létezik, ami körbeöleli a Budapesten a Zeneakadémiát. A kapcsolatom élő a Cantemus kórusintézménnyel, lesznek még közös munkáim. Az biztos, hogy jövő nyáron jön majd a Cantemus Vegyeskar a Duna-kanyarba énekelni, de hogy előtte még milyen közös munkáink lehetnek, azt még nem tudom.

A fiatal magyar kortárs zeneszerzők között volt Papp Mátyás is, aki Budapesten a Zeneakadémián tanul mesterszakon klasszikus zeneszerzést.

– Láttam a kiírást a zeneszerzői versenyről, és beküldtem két kórusdarabomat. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik alkalmasabb vezénylés szempontjából, vagy melyikben fog a zsűri nagyobb fantáziát látni. Végül az lett a befutó, amelyik itt Nyíregyházán is megszólalt. Örülök neki, mert nagyon szerettem volna ezt a művem élőben is hallani. Mivel először csendült fel teljes egészében a Cantemus Vegyeskarnak köszönhetően, ősbemutatónak is nevezhetjük a Kosztolányi Dezső versére írt szerzeményem előadását – magyarázta Papp Mátyás, aki azt is elárulta, miért éppen ezt a Notturno című költeményt választotta:

– Általában szenvedni szoktam azzal, hogy megtaláljam azokat a szövegeket, amiket megzenésítek. Sokszor hetekig vagy akár egy hónapig is képes vagyok keresni egy vokális műnek a szövegét. Egy másik vokális mű szövegét kerestem, amit a diplomakoncertemre kellett, hogy írjak, és akkor szembejött velem ez a vers. Elolvastam, s arra gondoltam, hogy ez mennyire jól megfelelne kórusra, és mennyire jó kiindulási alapanyag lenne egy esti hangulatú lírai darabhoz. Félretettem, és amikor írni szerettem volna egy kórusművet, már kéznél volt a szöveg – mesélte a 22 éves egyetemista, akitől azt is megkérdeztük: Hogyan és mikor dönti el valaki, hogy már pedig ő zeneszerző akar lenni?

- Hú, ez egy érdekes kérdés. Azt hiszem, hetedikes koromban kattant be az, hogy zeneszerzéssel szeretnék foglalkozni. Tanultam korábban zenét, de nem olyan céllal, hogy zenész legyek. Egyébként anyukám zongorista, apukám meg fogorvos, szóval van zenei háttér a családban, meg az iskolában mindenkinek kellett valamilyen hangszeren tanulnia. Én hegedültem, de egyáltalán nem olyan célzottan, nem is gyakoroltam annyit, és sokáig feltaláló szerettem volna lenni, és aztán valahogy az új létrehozásának, az alkotásnak a vágyát a zenében éreztem meg. Igaz, amikor kitaláltam, hogy zeneszerző szeretnék lenni, akkor még két vagy három évig nem írtam egyetlen darabot sem, mert mindig, amikor belefogtam valamibe, azt éreztem, hogy nem elég jó. Úgyhogy aztán valójában az első darabomat, amit be is fejeztem, szerintem kilencedikes vagy tizedikes koromban írtam. Nyíregyházán most vagyok először. Nagyon jól éreztem magam, és a kurzus is nagyon jó volt.

Volt lámpaláz? – tettük fel az újabb kérdést Papp Mátyásnak.

- Azt gondoltam, hogy az elején leszek megrettenve, amikor az első próbára bemegyek, és majd egyre jobban feloldódom. Csakhogy pont fordítva történ. Az elején tét nélkül vezényeltem, nem volt bennem feszültség, aztán kezdtem azt érezni, hogy jobban oda kell figyelnem a dolgokra, hiszen tudom jobban is csinálni, s akkor bizony már volt lámpalázam is – tette hozzá befejezésül Papp Mátyás.