Velence

2024.09.06. 13:59

Végéhez közeledik a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál

Szon.hu

Isabelle Huppert

Forrás: illusztráció / shutterstock

Megszokottnak számít Velencében, hogy a fesztivál vége felé leszakad az ég és egy hatalmas viharral búcsúzúnk a nyári időjárástól és vele együtt a fesztiváltól is. Idén sem volt ez másképp, az utolsó versenyfilmeket a mennydörgések beszűrődő hangja kísérte, az esőt pedig mintha egész napon keresztül dézsából öntötték volna. A fesztivál Hivatalos Versenyprogramjának díjairól a francia színésznő, Isabelle Huppert által vezetett zsűri dönt, míg az Orizzonti szekció zsűrijében ott van a tavalyi fődíjas, Reisz Gábor. Hogy idén mennyire cseng egybe a kritikusok és a zsűri véleménye, csak szombat este derül majd ki. Az viszont már most bizton kijelenthető, hogy a fesztivál szervezői idén igyekeztek a művészfilmek mellé számos könnyedebb szórakozást kínáló filmet is felsorakoztatni, melyekért különösen hálás volt a fesztivál közönsége. A fesztivál idén mintha kicsit csendesebben indult volna a korábbi éveknél, a legzsúfoltabb napokat, ahogy megszokhattuk, az első hétvége jelentette, de a Joker 2. Kétszemélyes téboly szerda esti premierje, és különösen Lady Gaga megjelenése a Lidón gondoskodtak arról, hogy ne kerüljön idejekorán leszállóágba a fesztivál. A legnagyobb sztár idén minden kétséget kizáróan Lady Gaga volt, de sok más híresség is megfordult a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, bizonyítva, hogy ha csillogásról van szó, Velence aligha marad el Cannes mögött.

A kritikusok kedvencei a Brady Corbet rendezte The Brutalist, Pedro Almodóvar The Room Next Door című filmje, vagy Walter Salles I’m Still Here című alkotásai voltak. A Joker 2. Kétszemélyes téboly Todd Phillips rendezésében viszont alaposan megosztotta a szakírókat. A fesztivál közönsége szerette Nicole Kidman bátor alakítását Halina Reijn Babygirl című filmjében, ahogy Jude Law karakterformálását is Justin Kurzel The Order című alkotásában. Brad Pitt és George Clooney nyerő párosnak bizonyultak Jon Watts Wolfs című filmjében és a Lido di Venezia vörös szőnyegén is. Alfonso Cuarón Disclaimer című kért részben vetített minisorozata a Disclaimer telt házas vetítései pedig ismét bizonyították, hogy igenis van helye a sorozatoknak a fesztiválokon, főleg, ha olyan lebilincselőek és olyan látványt nyújtanak, mint a mexikói rendező alkotása.

- Váró Kata Anna- 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában