Filmvetítés

2024.09.09. 12:39

Szerelem volt vagy összeesküvés?

Szon.hu

A vetítést közönségtalálkozó követi

Fotó: MW

A Krúdy Gyula Art Mozi szeptember 14-én, szombaton filmvetítés és közönségtalálkozó keretében mutatja be az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című magyar filmet. A 16 órakor kezdődő vetítés után az érdeklődők találkozhatnak a film rendezőivel és Tóth Miklóssal, aki a film alapjául szolgáló regényt írta. 

Megtörtént esemény

A kreatív dokumentumfilm, ami egy megtörtént esetet dolgoz fel, egy szerelmespárról szól, akiket 1968-ban a történelem elválasztott egymástól. A történet szereplői nem tudták, hogy az állambiztonsági szervek játékszerei. Az angol követség titkárnőjét, Alexandrát („Fitos” fedőnévvel) és a műegyetemi hallgatót, Miklóst („Lovag” fedőnévvel) nemcsak állandó megfigyelés alatt tartottak, de különböző módon „segítették” szerelmük kibontakozását. „Biztosították” találkáik színhelyeit, ahol titokban hangfelvételeket és fotókat készítettek róluk. Ma már kutathatók azok a dokumentumok, melyek mindezekre bizonyítékul szolgálnak. Több mint 50 év múltával Miklós megkísérli felkutatni Alexandrát, hogy választ kapjon az őt azóta is kínzó kérdésre: szerelem volt, vagy összeesküvés, ami köztük történt?

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában