VIDOR Fesztivál

2024.07.23. 17:30

Limericket írni mindenki tud: nem kell hozzá más, csak humor és kreativitás

2015 óta egyetlen VIDOR sem telt el limerickíró bajnokság nélkül.

Szon.hu

Kuthy Patrícia nélkül nincs limerickdöntő!

Forrás: Kelet-Magyarország archív

Fotó: Pusztai Sándor

Ilyen még nem volt! – sokszor hangzik el ez a megállapítás a VIDOR Fesztivál programjaival kapcsolatosan, és 2015-ben azért volt ez igazán helytálló, mert a Móricz Zsigmond Színház, lapunk, a Kelet-Magyarország és A Vörös Postakocsi akkor rendezte meg először a Nyírségi Limerickíró Bajnokságot. Az ötletgazda dr. Onder Csaba, az irodalmi folyóirat akkori főszerkesztője volt, aki annak idején elmesélte, hogyan született meg a megmérettetés gondolata. 

Óriási sikere lett

– A Vörös Postakocsi mindig igyekezett aktívan részt venni a fesztiválon: rendeztünk paródiaesteket, ahol felkért szerzők megadott témákat dolgoztak fel, az utóbbi években pedig felolvasószínházzal készültünk – ezek nagyon népszerűek voltak, mindig telt ház előtt zajlottak. – Annak, hogy az újítás mellett döntöttünk, az az oka, hogy szerettük volna interaktívabbá tenni a programunkat, jobban bevonva a megyében élőket. Erre pedig ez a műfaj tökéletes, hiszen bárkiből válhat limerickíró, nem kell hozzá előképzettség vagy komoly irodalmi ismeretek, csak humor és kreativitás. Baráti társaságok könnyed nyári estéken a bogrács mellett, szalonnasütés vagy éppen vízitúra közben is összehozhatnak egy-egy limericket, de egy hűs szobában üldögélve is születhetnek remekművek – mondta lapunknak az irodalomtörténész 2015 nyarán. A kezdeményezésnek óriási sikere lett: a felhívásra 300 pályaművet küldtek be az olvasók, a döntő pedig a fesztivál egyik leghumorosabb eseménye lett. 

Értékes díjak

A MŰvész Stúdió kicsinek bizonyult, a nézők még a csilláron is lógtak, Horváth Sebestyén Sándor, Horváth Viktor, Jenei Judit, Kuthy Patrícia, Nyomtató Enikő, Dubrovka Tamara és Illyés Ákos produkciója nyomán pedig egyre-másra kerültek elő a zsebkendők: mindenki a nevetéstől kicsordult könnyeit törölgette. Az akkori óriási siker megalapozta az azt követő éveket: azóta egyetlen VIDOR sem telt el limerickíró bajnokság nélkül, s nincs ez másként az idén sem. Ez lesz a 10. finálé, amire ezúttal is jeligés pályázatokkal lehet nevezni: a műveket augusztus 8-án délig várjuk az [email protected] címre vagy levélben a Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3–5. címre, a borítékra írják rá: limerick. Az alkotásokat a Móricz Zsigmond Színház és lapunk képviselői előzsűrizik, a döntőbe jutott műveket augusztus 25-én a Bárány Frigyes Stúdióban adják elő a teátrum művészei. Megéri ötsorosokat írni, hiszen az egyéni és a csapat kategória győztesei értékes díjakkal gazdagodnak. 

 

Fontos tudnivalók

  • A limerick egy aabba rímképletű, 5 soros angol eredetű vers, amelynek ‘b’ rímű sorai rövidebbek
  • Várady Szabolcs költő szerint „három fajtája van: a nők jelenlétében is elmondható limerick, az olyan, amelyet nő nem hallhat, de papi személy még igen, és végül a limerick”
  • Nevezni jeligés pályázatokkal lehet: a műveket augusztus 8-án délig várjuk az [email protected] címre vagy levélben a Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3–5. címre, a borítékra írják rá: limerick
  • Szabályzat: szon.hu/jatekszabalyzatok

    Jöjjön két limerick: 

Élt egy úr a messzi Győrbe',
bele volt zúgva egy őrbe.
Szólt: "Szeress, fegyveres!
Légy hozzám egyenes -
de azt se bánom, ha görbe."
(Nádasdy Ádám)


Egy turista Tallinban
berúgott a kantinban.
Vágya elemésztő,
de sehol egy észt nő.
Valamennyi randin van.
(Gyárfás Endre)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában