Kultúra

2024.06.27. 17:00

A Csókos asszony a Rózsakertben

Szon.hu

Az előadás egyik jelenete

Fotó: színtársulat

A népszerű Csókos asszony című operett 2024. június 28-án, pénteken este 20.30-kor  érkezik többek között Kökényessy Ági és Harmath Imre szereplésével a nyíregyházi Rózsakert Szabadtéri Színpadra a Zenthe Ferenc Színház előadásában.

Zerkovitz Béla és Szilágyi László népszerű operettjében Józsefváros ünnepel, mert a Nagytemplom utcai talált gyerekből primadonnává vált Pünkösdi Kató, óriási sikert aratott a Csókos asszony című operett főszerepében. És ott, ahol a boldogság ilyen ritkaságszámba megy, ott bizony megadják a módját, ha mégis úgy hozza az élet, hogy van mit ünnepelni! Kató nevelőapja, Kubanek pazar vacsorát szervez, amelynek fénypontjaként Dorozsmai Pista, Kató szerelme végre megkérheti a lány kezét. Látszólag minden adott a felhőtlen folytatáshoz, csakhogy a szertelen és harsány ünneplés egy szempillantás alatt fordul botrányba, mert a jegygyűrű egy kis éjszakai mulatozás áldozatává vált. És amíg a gyűrű sehol, addig egy újabb férfi érkezik a bérház szegényes udvarába, Báró Tarpataky, a dúsgazdag mecénás, aki felajánlja pártfogását Katónak. Az ígért fényűzés, a csillogó élet igazán csábító. De hogy kiállja-e a próbát a szerelem, és ki kinek a nyakába borul végül, arra majd válaszol a női szív. Az előadásra jegy interneten is foglalható. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában