Erkel megzenésítette, Kodály pedig megmentette

Egyszer eljött egy pont, amikor szembejött velem a felismerés, az az érzés, hogy nekem ezzel dolgom van, az én életemben ez az örökség megkerülhetetlen – így fogalmazott egy korábbi interjújában Somogyváry Ákos, Erkel Ferenc szép- unokája, aki a napokban a vármegyei könyvtárban mesélt híres őséről és természetesen a Himnuszról. 

Húsz arany volt a jutalom 

Amíg nem volt himnuszunk, egyházi énekek – Erős vár a mi Istenünk, Tebenned bíztunk eleitől fogva s a Boldog­asszony Anyánk – töltötték be ezt az űrt, majd jött Bartay András, aki 1843–1844-ben a pesti Nemzeti Színház igazgatója volt, és akinek számos kezdeményezése a mai napig hat kulturális életünkre. Valószínűleg a Gott erhaltét, az akkor hivatalos osztrák himnuszt akarta ellensúlyozni, amikor 1843 tavaszán pályázatot hirdetett egy, a Szózatra írandó népmelódiára. A nyertes Egressy Béni lett, ezt mindenki tudja, azt viszont kevesebben, hogy a mű zenekari hangszerelését Erkel Ferenc végezte el. 
Alig egy évvel később, a Regélő Pesti Divatlap 1844. március 3-i számában megjelent az újabb felhívás: Bartay „…ismét 20 arany pálya díjt tűz ki a’ legjobb népmelo- diáért – Kölcsey Ferenc koszo- rús költőnk’ Hymnusára’ ének és zenekarra téve”. A Honderü című lap beszámo­lója szerint „…egy több műkedvelő urakból alakult választmány” június 15-én hozott egyhangú határoza­tot: a beküldött 13 mű közül – melyek között számos dicséretre méltó szerzemény van – a legtökéletesebbnek az 1-es számmal, „Itt az írás olvassátok” jeligével ellátott pályamű bizonyult. Mint látjuk, Erkel Kölcsey Ferenc Vanitatum vanitas című versének kezdősorát választotta jeligeként, s talán tudatosan idézte hibásan: Itt az írás, olvassátok lett az eredeti forgassátok helyett. És hogy kik voltak a „műkedvelő urak”? A kor zsenijei: a grémiumot Petrichevich Horváth Lázár vezette, s tagja volt mások mellett Szigligeti Ede és Vörösmarty Mihály is. 

Sok pályamű nem került elő 

Somogyváry Ákos a Kodály Társaság programján elmondta: több mint 30 éve kutatja az akkori pályaműveket, s biztosak csak abban lehetünk, hogy Erkel Hymnusát ítélték a legjobbnak, a dicséretre méltónak tartott pályaművek közül pedig másodikként Egressy Béni művét emelték ki. 
Amikor 1994-ben emlékhangversennyel ünnepelték a megzenésítés 150. évfordulóját a Zeneakadémián, Falvy Zoltán, Somfai László és Legány Dezső korábbi kutatásaira támaszkodva csak három kompozíciót mutathattak be, azóta viszont sikerült újabb pályaműveket beazonosítani. 
Az Országos Széchényi Könyvtárban szerző nélkül előkerült egy a cappella, vagyis hangszerkíséret nélküli „Himnusz Kölcseytől” jeligéjű mű – magyaros jellegét az e korszak zenéjét jellemző tárogatómotívum ismétlődése erősíti. 
A következő mű egy háromszólamú férfikari Hymnus-torzó, aminek a teljes zenekari kísérete elveszett, arra csak a megmaradt kórus szólamanyagának szünetjelei utaltak – ez volt a leghosszabb a megtalált pályaművek közül. 
Előkerült a 8-as sorszámú mű is, ami a „Bár babérral nem illettek Csak a gúnytól kíméljetek. Egy régi Író” jeligét viselte. Mindez arra utal, hogy a négyszólamú vegyes kari darab szerzője tisztában volt azzal, hogy számára nem teremhet babér egy németes zenei felütéssel kezdődő, indulószerű himnuszpróbálkozással – és igaza is lett. Érdekesség, hogy a korabeli kopista, azaz a kottamásoló elrontotta az írást, s a „Hozz rá víg esztendőt” helyett „Küldj rá...” kifejezést alkalmazott, ráadásul azt is rosszul, „Köldj rá…” formában. 

Metamorfózison esett át 

Az előadásból kiderült: a szívós kutatómunkának és némi szerencsének köszönhetően az 1990-es évek végén további két pályamű előkerült. A Nemzeti Színház irattárában kutató Berlász Piroska megtalálta a „Szenteld Óh Magyar Hazádnak…” jeligéjű, négyszólamú férfikari, zenekar-kíséretes kotta partitúráját. E verbunkos stílusú darab sajátossága az a 8 ütemes, karakteres fuvolaszóló zenekari kísérettel megszólaló utójáték, ami a kórusműtől szervesen elkülönül. 
Megtudtuk: Erkel Himnusza 1938-ban metamorfózison ment át. Dohnányi Ernő a kor elvárásaihoz igazította, s kivette belőle a magyaros motívumokat, így a harangot. Nagyobb együttesre ültette át a művet, amiben megjelent a kisdob, a nagydob és a csúcsponton a cintányér. Azt, hogy az Erkel-féle Himnusz megmaradt, Kodály Zoltánnak köszönhetjük. A kommunista diktatúra mélypontján, 1952-ben ugyanis a zeneszerző 70. születésnapjának ünneplését kihasználva felmerült egy új himnusz megalkotásának lehetősége, szövegírónak Illyés Gyulát kérték volna fel. Kodály azonban a felkérést három szóval visszautasította: „Jó az eredeti.”