Nyíregyháza

2024.02.20. 07:00

Csibészségért nem ment a szomszédba

Jónyer István reszelővel járt versenyekre, hogy alakítgathassa az ütőit.

Száraz Anita

Nagy Tímeával és Jónyer Istvánnal Füleky András (b) beszélgetett

Fotó: Dodó Ferenc

– Nagyon későn, 14 évesen kezdtem pingpongozni. A tornaórákon kosaraztunk, de én a focit szerettem igazán. Kijártam a Diósgyőr meccseire, és boldog voltam, hogy labdaszedőként közel kerülhettem az játékosokhoz. Volt viszont az iskolában egy pingpongasztal, az órák közötti szünetben pedig mindig forgóztunk – és senki nem tudott megverni. Hát, így kezdődött – mesélte a napokban Jónyer István négyszeres világbajnok asztaliteniszező, aki a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete (HMSE) tagjaként, Nagy Tímeával érkezett az MCC nyíregyházi képzési központjába – a kétszeres olimpiai bajnok vívóról készült cikkünket múlt pénteki számunkban olvashatták. 

Négy évig ingázott 

– Emlékszem, egy borzalmas faütővel kezdtem el játszani. Az édesapám hungarocellt ragasztott rá, és amikor elmentem életem első versenyére, mindenkit megőrjítettem a kopogással. Aztán elvittek egy egyesületi bejárásra, ahol minden versenyzőtől 19 fórt kaptam, mégsem tudtam megverni senkit. Következett viszont a nyári szünet, és én reggel nyolctól este nyolcig minden nap gyakoroltam – amikor ősszel visszatértünk, már senkitől sem kaptam ki. Eljutottam egy tehetségkutató edzőtáborba, ahol Sidó Ferenc – kilencszeres világbajnok asztaliteniszező, később a magyar válogatott játékos-edzője, a szerk. – felvetette, hogy legyek serdülőválogatott. Persze, nagyon örültem, ám volt egy kis gond: én Miskolcon laktam, az edzések pedig a fővárosban voltak. Így délelőtt az iskolában ültem, utána felvonatoztam Pestre, ott edzettem, s általában éjfélre értem haza, hétvégenként pedig versenyen voltam. Sokszor előfordult, hogy lekéstem a vonatot, olyankor sétálgattam, vagy ritkábban tanultam, és nem egyszer megesett, hogy Szerencsen ébredtem fel – olyankor édesanyám jött értem. És ez így ment négy éven át – mint mondta, ma már erre nem lenne képes, de ezek az esztendők az egész életét meghatározták, s ehhez kellett hit, szorgalom, elszántság, fegyelem. Kiderült: a napjait ma is pontosan megtervezi, és szidja magát, ha nem tudja ehhez tartani magát. 

Régi csibészek 

Jónyer István arról is beszélt, hogy azért szerette nagyon a páros játékot, mert abban jobban kifizetődött az a csibészség, amiért nemcsak neki, de a vele világbajnoki címeket szerző Klampár Tibornak és Gergely Gábornak sem kellett a szomszédba mennie. Alig volt 17 éves, amikor párosban magyar bajnok lett: Berczik Zoltán, a sportág egyik ikonja akkoriban ellenőr volt a MÁV-nál a Budapest–Miskolc vonalon, így sokat találkoztak és együtt edzettek – vele nyerte az első aranyát. 

– Jobban szerettem párosban vagy csapatban versenyezni, azoknak a sikereknek jobban is örültem – mondta, mire a beszélgetést vezető Füleky András, a HMSE adminisztratív igazgatója felvetette: jóval több csapataranyat nyerhettek volna, ha Klampár Tibort nem tiltották volna el több világversenytől is.

 – Tibi sokszor hazalógott az edzőtáborból, és amikor gyorshajtás miatt elkapták a rendőrök és visszahozták, az edzőnk mindig értetlenkedett: de hát Tibi az ágyában alszik... – mesélte nevetve. 
Úgy fogalmazott: az asztaliteniszezőknek van egy kis beütésük. – Mi napi 10-12 órában gyakoroltunk! Nem egyszer hajnali egykor, kettőkor még ütöttük a labdát – az ellenfelek már tízkor lefeküdtek, így nem is volt kérdés, ki nyeri a versenyeket. Ez nem egy könnyű sport: legalább ötvenféle ütést kell ismerni, és az sem árt, ha vannak speciális ütéseink. Az enyém a kiflipörgetés volt, amit véletlenül találtam ki – mondta és megmutatta, milyen egyszerű a mozdulat... 

Vitte magával a reszelőt 

Elmondta, hogy a versenyeken is alakítgatta az ütőit, attól függően, hogy a terem méreteinek függvényében lassú vagy gyors labdákra volt-e szükség. – Mindig óriási kézipoggyásszal jártam, mert vittem magammal sarut, reszelőt, és előregyártott nyeleket. A meccsek között reszelgettem az ütőket, és kellett két-három nap, amíg a terem adottságaihoz igazítottam őket. Utána már mindig jól játszottam, és az volt a szerencsénk, hogy Klampár Tibi az elején volt jó, Gergely Gabi pedig mindig – mesélt a siker titkáról. 

Eredményei

Az 1970-es években a világ legeredményesebb játékosai közé tartozott. Híressé vált az általa kitalált ún. kiflipörgetés, melyet rajta kívül akkor senki sem tudott. 1975-ben elnyerte az egyéni világbajnoki címet. Férfi párosban kétszer lett világbajnok: 1971-ben Klampár Tiborral, 1975-ben pedig Gergely Gáborral. 1979-ben tagja volt a világbajnoki aranyérmet nyert csapatnak, 35-szörös magyar bajnok. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában