A „tépett arcú” ember: A különös esküvő

A húgomtól, Farkas Lászlónétól érkezett az alábbi üzenet: „Ezt a fotót Horváth Erzsike és Árpád (másodunokatestvéreink) anyukájától kaptam, Ricséről Horváth Árpádné Ilikétől. Itt még mind a négy (élő) testvér szerepel a képen, sőt, az édesanyjuk, a dédmamánk, Farkas Rebeka is. Az egyik kép hátoldalán Miló felirat olvasható. Ez lehetett a beceneve? De hogy a családban hívták úgy, vagy aki a képet készítette (én az orvosra, dr. Balogh Zoltán Györgyre gondolok, aki sokat fotózott, dokumentált a háború alatt), és ott lehetett az esküvőn is.”

„Meghitt ünnepség volt vasárnap (1943 október), 24-én Budán a Görgey Artúr utcában. Már a kora reggeli órákban kíváncsi fiatalok, katonák és civilek álltak a kapu előtt, s örömtől ragyogó arccal sugdolóztak. Megkérdezzük az egyik ilyen sugdolózó csoportot, miért állanak vasárnap reggel ilyen korán, az utcán? – Nagy eset lesz most itt kérem – mondja egy jól megtermett fiatalasszony. – Férjhez megy Molnár Erzsike, aki a Görgey Artúr utca 14.-ben lakik. Ma délelőtt tíz órakor házasságot köt Horváth Miklóssal, akit itt ápolnak a Jurányi-utcai kórházban. Hosszas faggatás után mondja el egy tizennégyév körüli leányka, hogy bizony a vőlegényt tolókocsin látta.

Aztán elmentünk Molnár bácsihoz. Szép, derék magyar ember, két leánya van, az egyiknek egy rendőr a vőlegénye, a másik az Erzsike most megy férjhez Horváth Miklós repülő katonához. Közbe kijönnek a leányok és Erzsike izgalomtól sápadt arccal nyújtja remegő kezét kézfogásra. Valami baj van az iratokkal, mert már tíz óra felé jár az idő, de még mindig nem lehet megesküdni. Megkérdezzük, hogy régebben ismeri-e már a vőlegényét és csak régi fogadalmának tesz eleget akkor, amikor hozzámegy Miklóshoz? – Dehogy ismerik ezek egymást régen – vág közbe Molnár bácsi – augusztus közepetáján ismerkedtek meg. Az utcán találkoztam Miklóssal – folytatta Molnár bácsi, miközben megtörli a bajuszát. Egy szanitész (sic!) sétáltatta és én mellé értem, s beszélgetésbe elegyedtem a tolókocsiban ülő Miklóssal.

Miközben beszélgetünk [a vőlegénnyel], megérkezik a vőlegény anyja [özv. Horváth Józsefné, Farkas Rebeka]. Szép paraszt néni, lehet olyan hatvankörüli, arcán csupa jóság, szemébe állandó nedvesség. Kezet szorítunk vele és kérdezősködünk a Miklós fiáról és a többi gyerekről.

Aztán Miklós bátyjával beszélünk, aki harminckilenc éves, három gyermek apja, egy szeszgyárban dolgozik (Horváth József nagyapánk, aki Ibrányban élt a családjával, a fotón még csak két gyermeke van, a kislány édesanyánk.) Elmondja, hogy az édesapjuk 1931-ben halt meg még a múlt háborúban szerzett betegségben. Végre megvannak az iratok, megkezdődik a menyasszony öltözködése.

Az elsőemeleten megtörtént a polgári esküvő. Azután a pap ismét misét szolgáltatott. A mise befejezte után egyházi esküvőt tartott a miséző pap. Elsőnek a menyasszony jött be, hosszú fehér ruhában, hajában egy fehér székfűvel. Aztán egyik katona ölében behozta a vőlegényt, leültették egy székre, a menyasszony mellé, megtartották az egyházi esküvőt.”