Remetének tartják, pedig szupersztár volt

Szeretek a magyar nemzet nagyjairól olvasni, írni, játszani. Isteni közbenjárásnak tekintem, hogy néhány évvel ezelőtt alkalmam volt megrendezni A Petőfi-titok című musicalt, melynek szövegét jómagam, zenéjét pedig Turcsán András barátom írta, akivel évtizedek óta kiváló szakmai és emberi kapcsolatban vagyok. Aztán tavaly november végén jött Az ifjú Kölcsey című musical. Ez sem lehet a véletlen műve – fogalmazta meg Buzogány Béla a magyar kultúra napjához kapcsolódva. A Kölcsey Ferenc-díjas színművész-igazgató több mint harminc esztendeje költözött a vármegyébe, és lett annak szerves része, mint „egy öreg fa a sóstói erdőben”. 

Kivételes írói és politikai karrier 

– Éppen ideje volt, hogy Kölcsey földjén azon a nyelven szóljak nemzeti imánkról, amelyet talán a legjobban ismerek és szeretek, azaz színháziul. A színdarab prózai részét Onder Csaba professzor írta, aki jelentős Kölcsey-kutató, és aki – nagy örömömre – koszorús költőnk egy olyan arcát mutatja meg művében, amely igazán kedvemre való. Jó volt Csabával dolgozni, mert nagyvonalú rugalmasságról tett tanúbizonyságot. Amellett, hogy biztosította a produkció irodalmi hitelességének hátterét, nem zárkózott el a színpadra alkalmazás folyamatában bekövetkezett óhatatlan szövegváltoztatásoktól. Sőt, igen jókat beszélgettünk, vitáztunk az alkotói munka során. Én sokat tanultam Kölcseyről, ő pedig a színházcsinálásról. 
– Mindig is bosszantott, hogy ha egy-egy beszélgetés során felmerült Kölcsey neve, legtöbben sztereotipikusan a magányos, szatmárcsekei remetéről szóltak, aki sötét depresszióban élte mindennapjait. Meg aztán sajnálták, hogy félszemű és kopasz volt. Legfeljebb a Huszt című verséből idéztek egy-két mondatot, és persze megállapították, hogy a mi himnuszunk a világ legszomorúbb himnusza. Én bizony nem így érzem – árulta el a szakember, és hozzátette: sajnos a sokaság számára Kölcsey többé-kevésbé itt véget ér. Az a tény, hogy a magyar lakosság nagy része kevés Kölcsey-ismerettel rendelkezik, nem az ő szégyenük, hanem elsősorban a művészeké, tanítóké, vezetőké. 
– Úgy vélem, e dologban sürgős cselekedetre kell serkentenünk magunkat, de jó úton járunk. Az ifjú Kölcsey-előadás megmutatja, hogy zseniális költőnk igenis volt fiatal, fülig szerelmes, ha arról volt szó, megivott egy-két pohár bort. Kiváló humorérzékkel rendelkezett, csínyeket is elkövetett, remekül érezte magát igaz barátai körében, s bár sok csapás érte életében, a saját korában, a magyar reformkor idején, tulajdonképpen egy szuper­sztár volt. Öt nyelven beszélt anyanyelvi szinten, már 21 évesen professzori tudással bírt, kivételes írói és – amiről méltatlanul keveset beszélünk – jelentős politikai karriert tudhat maga mögött. 
A Himnusz születésének századik évfordulóján, 1923-ban éppen vármegyénkben, jelesül Mátészalkán rendezték a legnagyobb, országos hírű megemlékezést, amelynek vendége volt maga a kormányzó, Horthy Miklós, a kultuszminiszter, gróf Klebelsberg Kunó, képviseltette magát a nemzetgyűlés, a kormány, úgyszintén a Tudományos Akadémia, nemkülönben az irodalmi és társadalmi egyesületek. Ennek apropóján is szerencsés döntés volt, hogy Az ifjú Kölcsey ősbemutatójára Mátészalkán került sor. 
– Büszke vagyok arra, hogy az általam írt dalszövegekre csodás zenét szerzett feleségem, Kiss Ági, és ezeket a dallamokat Turcsán Andris sajátos tehetséggel hangszerelte meg. A mi kis alkotói hármasunk már évek óta működik. 

A Himnusz földjén 

– Rendezői munkám talán legnehezebb része a mértékletesség megtartása volt. Amikor az ember valami szent szövegen vagy zenén dolgozik, ami esetünkben a Himnusz, nagyon könnyen csúszik egyfajta túlzott patetizmusba. Ezt sikerült elkerülni. Csak érdekességképpen, többször is elhangzik a Himnusz szövege, zenéje, sőt zenéi, de egyszer sem hallhatja a közönség úgy, ahogyan ma énekelni szokás. A mérsékletességet ugyancsak gyakorolnom kellett a tréfás, igazán játékos jelenetek során is. Figyelnem kellett arra, hogy csínján, kifinomult ízléssel, mégis korszerűen vicceskedjünk, hiszen mégiscsak nemzetünk egyik legfontosabb ereklyéjét idéztük színpadra. 
– Hálás vagyok tehetséges színészeimnek, az előadás műszaki szakembereinek, Mátészalkának és nem utolsósorban Seszták Oszkárnak, aki a vármegyei önkormányzat nevében erkölcsi és anyagi táptalajt biztosított ahhoz, hogy illő módon hajthassunk fejet a Himnusz születésének kétszázadik évfordulóján – hangsúlyozta Buzogány Béla. 
– Vágyam, hogy innen, a Himnusz földjéről elvihessük ezt az előadást a történelmi Magyarország számos településére, hirdetve azon rendületlen hitünket, hogy minden nehézség ellenére magyarnak lenni jó.