In memoriam – Nyitrai József

Számára gyerekkorában nem adatott meg a család harmóniája, de élete során csodásan megteremtette. Nem sokkal a háború kitörése előtt, 1939-ben született, édesapját 8 és fél évre a Don-kanyarba vitték hadifogolynak. A nagymama volt, aki felkarolta, tanította, segítette. 
Emlékirataiban leírta: „Nehéz gyermekkorom volt, de mégis volt benne jó. Megtanultam az önállóságot, már gyermekfejjel felnőttként gondolkozni.” 1949-től a Vöröskereszt aktív tagja lett, sok éven át aktív véradó volt. Az általános iskola után nem tudott tovább tanulni, a család anyagilag nem engedhette meg, így kétkezi munkával látta el magát és szüleit. 
1956-ban önkéntes tűzoltó lett, komoly tűzesetekben irányító szerepet töltött be, olykor élete kockáztatásával. 35 éves munkája elismeréseként megkapta a Tűzrendészeti Érem ezüst fokozatát. 1959-ben Kiskőrösön vonult be határőrnek. Mindig bizonyította bátorságát, ezért Kiváló Határőr címet érdemelt ki. A katonaság után mezőgazdasági technikumot végzett szőlő, gyümölcs, zöldség és dísznövény szakon. Civil életét 1962-ben kezdte meg a sényői Búzakalász tsz-ben mint növénytermesztő, 1968-tól 1976-ig a tsz elnökhelyettese, 25 éven át pedig a vezetőségi tagja volt. Mindig a települését szolgálta. 
Az ÁFÉSZ központi vezetősége 1964-től választotta meg igazgatósági tagnak, majd a felügyelőbizottság tagjának és elnökének. Nyugdíjba vonulása után 1993-tól is aktív életet élt, öt éven át önkormányzati képviselőként tevékenykedett. 
Talán a megnyugvást az adhatja, ha mélyen a lelkünk mélyére nézünk, hogy megvalósította álmát. Gyermekkorában nem adatott meg a család csodája, de ahogyan a memoárjában is írja: „Öröm és büszkeség tölt el, ha a családomra gondolok. Boldog ember vagyok. Körbevesznek a gyermekeim, a csodás feleségem, unokáim és dédunokám. A gyereknevelésben jó módszert választottunk, soha nem alkalmaztunk szigort, inkább a példamutatást, a gondoskodást helyeztük előtérbe. Én mindig azt vallom, amit a jó apám útravalóul adott: – Fiam, nehéz igazán élni, de jó.” 
Nagyon szerette a verseket, így azokhoz szól e vers is, kik szerették és szeretettel őrzik emlékét. 
„Szemünkben tükrözik tekintetük még 
S a boldog órák drága, tiszta üdvét 
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt 
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.” 
(Juhász Gyula) 
Utolsó útjára november 11-én 11 órakor kísérik a sényői új köztemetőben.