Magyar kápolna lett az egykori istállóból

Hónapra pontosan tíz évvel azután, hogy Gödöllő adott otthont a Közép-Európai Kezdeményezés (Central Europen Initiative, CEI) találkozójának, ezúttal Triesztben üléseztek tizennégy ország delegáltjai. Magyarországot a fehérgyarmati illetőségű dr. Tilki Attila szabolcs-szatmár-beregi országgyűlési képviselő és a nyíregyházi születésű Balla Mihály nógrádi országgyűlési képviselő reprezentálták az Ausztria és Szlovénia közelségében fekvő észak-olaszországi kikötővárosban.
Ez a regionális együttműködés első formájában Budapesten jött létre 1989. november 11-én, amikor Magyarország, Olaszország, Ausztria és Jugoszlávia aláírta a Quadragonale szerződést.

Nyughelyek Proseccónál

– Az elmúlt bő három évtized során, a megújulási képességnek köszönhetően a kezdeményezés folytathatta az európai integráció és fenntartható fejlődés térségbeli ösztönzésével kapcsolatos tevékenységét. A Közép-Európai Kezdeményezés aktuális összejövetelén többek között az orosz–ukrán konfliktusról és a migrációs helyzetről is szó esett – közölte dr. Tilki Attila. – A földrajzi közelséget kihasználva felkerestük a Trieszt melletti Prosecco települést, ahol az osztrák–magyar temetőben 5050, a karsztvidéken elesett katona nyughelye található. Közülük 1369-et 1970-ben a Doberdó környéki temetőkből, 1103-at a piedimontei temetőből, több mint 800-at pedig már az ötvenes években Prosecco környékéről szállítottak ide. A kereszteken szerepelő családnevek arra mutatnak rá, hogy az elesettek az Osztrák–Magyar Monarchia számos nemzetiségéhez tartoztak: voltak köztük olaszok is, hiszen Dél-Tirol mellett az osztrák Tengermellék (amelyhez a mai Venezia Giulia tartomány is tartozott) és az Isztria is az Osztrák–Magyar Monarchia részét képezte, ott pedig sok olasz család élt. Minden kereszten több katona neve szerepel. Ahogy Duino-Aurisinában, a temető itt is egy karszti dolina alján fekszik, amelyhez lépcső vezet.

Magyar–olasz összefogással

Dr. Tilki Attila Balla Mihállyal járt a magyar kápolnában is.
– A kápolna az egykori doberdói front mögött kialakított nagy katonai temetők mellett, a Gorizia megyében lévő, Doberdò del Lago községhez tartozó Visintini településen áll. Magyar katonák kezdték el építeni még a világháború idején, a temetőben nyugvó bajtársaik emlékére. A kápolna helyét állítólag IV. Károly király jelölte ki az egyik harctéri látogatása során. A felavatását 1918 őszére tervezték, de a háború akkorra véget ért, ezért már nem szentelték fel. Hosszú, kalandos története során az istállóként, raktárként is használt épületet magyar–olasz összefogással újították fel, és 2009. május 30-án Sólyom László köztársasági elnök jelenlétében, ökumenikus szertartás keretében szentelték fel. A kápolnával szemben, az út másik oldalán szépen megőrzött, az olasz haderő által épített lóitató található, amelyet ovális dombormű díszít. A közvetlen közelben található még két egykori osztrák–magyar katonatemető, amelyeket a térség elfoglalása után az olasz haderő is használt. Az egyik temetőben még áll a császári és királyi károlyvárosi 96. gyalogezred (IR 96) elesett katonái emlékére állított emlékmű. Ebben a sírkertben nyugodtak a fent említett alakulat katonáin kívül a császári és királyi debreceni 39. (IR 39), a karánsebesi 43. (IR 43), a szegedi 46. (IR 46) és a temesvári 61. (IR 61) gyalogezred, azaz a 17. gyaloghadosztály katonái is.

Szimbolikus jelentőséggel bír

A doberdói csata az I. világháború egyik legvéresebb csatája volt, melyet 1916 augusztusában vívott meg az olasz haderő az osztrák–magyar hadsereg főként magyar és szlovén nemzetiségű egységével. Az olaszok – miután meghódították a Monfalcone és Ronchi körüli síkvidéket – megpróbáltak áthatolni a fennsíkon, hogy megszerezzék a Trieszt és Görz közötti főút ellenőrzését. Súlyos küzdelmek és hatalmas áldozatok árán végül elérték a céljukat. Az osztrák–magyar erők visszavonultak, Gorizia az olaszok kezére került, de Triesztet nem sikerült elérniük, hanem meg kellett állniuk Duinótól (Duino ma Duino-Aurisina község része) északnyugatra. A „Doberdó” a magyarság számára szimbolikus jelentéssel bír, és annak a gyászos emlékű fogalomsornak a része, amelybe Mohács és a Don-kanyar is beletartozik. Dr. Tilki Attila és Balla Mihály megkoszorúzták a háborús áldozatok emlékművét.