Egy elfeledett, fényes diadal

A pozsonyi csata a magyarok egyik legnagyobb diadala, ehhez képest nem őrizte meg a történelemírásunk méltóképpen ezt a kiemelkedő eseményt. Olyan mértékű vereséget szenvedett az ellenség, hogy a német király gyorsan menekült: annyira, hogy minden értékét – még a trónszékét is – hátrahagyta, seregvezéreiből pedig a flottavezetőn kívül mindenki meghalt. Pedig igazán jól felkészültek a csatára, hihetetlen létszámban gyűlt össze az ellenséges haderő azért, mert a magyarok a hadjárataikkal, vagy ahogy sokan emlegetik, a kalandozásokkal állandóan fenyegették Bajorországot és Szászországot. Honfoglaló őseink 895–900 közötti benyomulása után a magyar fennhatóság területe 907-re nyugat felé megközelítette a mai Ausztria területén lévő Enns folyó vidékét, és magába foglalt olyan területeket, melyek addig a Keleti Frank Királyság részét képezték. A kereskedelmi útvonalaikat elvágták az Elbától, valamint Oroszországtól. Ezért a frankok, de főképp a bajorok döntő katonai csapást akartak mérni a magyarokra, hogy megsemmisítsék vagy jelentősen kiszorítsák őket a Pannóniai őrgrófság területéről. Egyesült európai haderő gyűlt össze 907-ben a bécsi medencében. A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg, és az akkori német király elrendelte a magyarok elpusztítását. 

Bravúros hadvezetés 

A támadás 907 június elején indult meg a Duna vonalán, az akkori viszonyok között szinte elképzelhetetlen 100 ezer fő körüli létszámban az északi és a déli parton, valamint hajókon is. Árpád, a törzsszövetség fejedelme az egész Európára kiterjedő felderítő hálózata miatt jó előre tudott a készülő háborúról. A törzsszövetség egyesült főerejét, 40 ezer lovast négy részre osztotta, az elsőt ő maga vezette, a többit pedig fiaira bízta. Elsőként a hajóhadra mértek pusztító csapást, majd a déli szárny kapott koncentrált többirányú lovasrohamokat, és teljesen megsemmisült. Majd Árpád ötlete nyomán az éj leple alatt 35 ezer lovassal átkeltek a folyón teljes csöndben, az ellenség orra előtt, akik a felkelő napból záporozó több tízezres nyílfelhőre ébredtek. 
A június 4. és 7. közötti csata következményeként a magyar határ az Enns folyó lett (Ober Enns – innen ered a mesékből ismert Óperenciás-tenger), idegen sereg pedig 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni. Forrás: ezenanapon.hu