„Kell az élethez egy kis bátorság, mert csak úgy működik…”

Ez, a híradósok között ismert régi mondás jutott az eszembe a legutóbbi Református estéken a Nyíregyháza-Sóstói Református Gyülekezet templomában, ahol Gundel Takács Gábor Táncsics Mihály-díjas újságíró, sportriporter volt a vendég, s akinek szerteágazó pályafutásáról lehetetlen vállalkozás lett volna egy órában átfogó képet adni, éppen ezért az est kérdezőjeként jobbnak láttam, ha mindössze terelgetem vendégünk mondandóját a témák és a kérdések között, gondoltam. úgyis hozza majd a szokásos „sztorizós" formáját. Nem csalódtam, és nem csalódott a közönség sem, Gundi nem fogyott ki a szóból, de a humorból sem! Bepillantást engedett kvíz-műsorai kulisszatitkaiba, megtudtuk színésznek készült, de egyáltalán nem bánja, hogy újságíró lett, mert az ő felfogása szerint mindkét szakma ugyanarról szól: a „történetmesélésről".

Családi örökség

Saját történetét onnan kezdte, hogy több generációs családban nőtt fel, Budapesten éltek édesapja szüleivel, akikhez gyerekkorában nagyon közel állt érzelmileg.

– Minden könyv megvolt otthon, ha valamit el akartam olvasni, nem kellett a könyvtárba mennem, csak le kellett emelnem a polcról. A nagyapám magyar-latin szakos gimnáziumi tanár volt, verseket írt, amikor alkotott, a szobája előtt csak halk léptekkel mertem elmenni. Egy olyan közegben nőttem fel, ahol az olvasásnak, az irodalomnak, a kultúrának nagy becsülete volt, ahol rengeteget beszélgetett egymással az apám és a nagyapám, én pedig gyerekként hallgattam, figyeltem őket, aztán később persze én is bekapcsolódtam ezekbe a beszélgetésekbe, melyek nagyon erős impulzusokat adtak nekem. S közben édesanyám családja, a Gundel família is ott volt az életünkben. Anyám nevét akkor vettem fel, amikor tévézni kezdtem, ugyanis rajtam kívül egy másik Takács Gábor is dolgozott a szerkesztőségben. Az az igazság, hogy nem sokan tudták rólam, hogy az étteremalapító Gundel-dinasztia leszármazottja vagyok. Főleg gyerekkoromban nem. Az államosítás után mindent elvettek a családtól, az utolsó kanalat is, kitelepítették őket. Így az 1980-es évekig otthon sem nagyon beszéltünk a múltról, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem csupán egy családfa maradt fenn a felmenőimről, könyvek, írások szólnak a Gundel-örökségről. S van egy kis szoba a városligeti étteremben, ahol régi fotókat, dokumentumokat őriznek az őseimről. Három gyerekem van, és arra nagyon ügyeltem, hogy a gyerekek olyan életkorban találkozzanak először családunk történetével, amikor már felfogják, megértik azt, ne kisgyerekként cikázzanak ide-oda az ikonikus étteremben, hanem el tudjanak gondolkodni a dédszüleim sorsáról, sikereiről – mesélt az est vendége. Hozzátette, ha mást nem, azt mindenképp magával hozta a családból, hogy ő is sokat beszélget gyerekeivel, úgy véli, a gyereknevelésben a bizalmi kapocs kulcsa a közelség, az őszinteség.

A sporttól a kvízműsorokig

– A sport nagyon sok mindent megtanított nekem. Kézilabdáztam, kapusként „egyéni” sportoló voltam egy csapatjátékban. Miért? Mert ott van a kaputól 6 méterre egy vonal, azon nem jöhet be senki, csak rajtam múlik a teljesítményem, rajtam van a felelősség amikor repül felém a labda. A kapus a csapatban olyan, mint a televíziós műsorokban a műsorvezető, egy egész stáb dolgozik a produkción, de amikor úgymond a „kapuhoz közeledik a labda”- azaz felvillan a piros gomb a kamerán, onnantól már csak rám van bízva, mit hozok ki belőle. Szerintem személyiségfüggő, hogy ki milyen sportot választ, mint ahogyan az is, ki milyen karaktert épít fel a képernyőn. Engem a munkák mindig megtaláltak, semmiért nem álltam sorba, 2017-től szabadúszó újságíróként pedig tényleg azt csinálok, amit szeretek, olyan műsort vállalok el, ami illik hozzám. Mondok egy példát. Évekig vezettem A Dal című műsort, de volt egy pont, amikor azt mondtam a kollégáknak, hogy kellene keresniük egy tőlem fiatalabb műsorvezetőt erre a feladatra, mert ez hozzám már nem illik. 58 éves vagyok, és nem vagyok benne biztos, hogy a nézők elhiszik nekem, hogy őrületesen rajongok a mai tini zenekarokért, és őszinte vagyok, amikor vadul üvöltve konferálom fel őket... Egyszerűen ott már nem éreztem, hogy hiteles tudok lenni, ezért szálltam ki belőle. Egyébként ösztönösen döntök a műsoraim mellett, A Géniusz egy tudásalapú kvízműsor volt, ahol az elején, megmondom őszintén, én sem tudtam, hogyan fogom adásról adásra izgalmassá tenni a kérdéseken alapuló játékot, de a nézettség igazolta, hogy az emberek ráuntak a kamura, van igény az intelligens, okos tévéműsorokra.

Nincs hiányérzete...

Mivel A lélek hangjai – Református esték a fiatalok lelki egészségvédelméért” programsorozat a tizenéveseket célozza meg, Gundel Takács Gábor hozzájuk is szólt.

Elmondta, sokat tart előadásokat az egészséges életmódról, s látja, hogy a sportot megszerettetni erőszakkal nem lehet, kell, hogy belső késztetést érezzen rá az ember. Jó tudni, hogy egyfajta előnyt is jelent nagyon sok területen, ha valaki sportol,  ma már egy komolyabb cég az állásinterjú megkérdezi, sportolt-e valamit a jelentkező, s azt választják, aki sportolt, mert az nagy valószínűséggel megtanult együttműködni, tudja, hogyan álljon fel egy vereség után, hogyan kezelje a győzelmet, a sikert. Az élet minden területén használjuk ezeket a tapasztalatokat, tette hozzá. 

Vissza-vissza térő téma volt az est alatt, hogy színész akart lenni, de el kellett engednie színészei terveit.

– A kíváncsiság vezérelt, de rá kellett jönnöm, hogy a „történetmesélés” formája nálam nem a színészet lesz, hanem a tévés munka.  Erre akkor jöttem rá, amikor először mondták nekem, hogy „Te olyan ügyes színész lennél.” Ki akar „ügyes” színész lenni? Nem volt túl biztató megjegyzés, merthogy a színpadi mesterség nem hasonlítható össze a kétkezi munkával, ahol az ügyesség számít, ahol szemmel látható és mérhető az „ügyesség” egy elkészült tárgyon, egy finom ételen! Az ügyes színész, nem jó színész... Ezt megértettem, s megtaláltam az utat az újságíráshoz, ahol kíváncsiság nélkül nem lehet létezni, s a „történetmesélésből” sem fogy ki az ember. Amikor megkérdeznek leendő sportriporterek, mit tanuljanak, mi a siker titka, azt javaslom, olvassanak szépirodalmat és tanulják az angolt!  Szerintem a legfontosabb, hogy azt keressük, amiben jól érzzük magukat, amiben boldogok, amiben jók lehetünk! Amiben a lelkünk benne van, mert akkor leszünk harmóniában önmagukkal. Nem szabad mások elvárásainak megfelelni, s félni mások véleményétől... Kell az élethez egy kis bátorság, mert csak úgy működik... Jómagam mindig arra törekedtem, hogy szakmailag hiteles, értékálló dolgot hozzak létre. Közvetítettem labdarúgó Eb-döntőt, vb-döntőt, BL-döntőt, olimpia nyitó- és záróünnepséget (olimpiai aranyat nem), vezettem 1600 vetélkedő műsort, sokat utaztam a világban, rengeteg emberrel találkozom, ha épp én kezdenék el panaszkodni, hát akkor dobáljanak meg valamivel – mondta viccesen a közönségnek. S úgy folytatta: – Én egy áldott ember vagyok, aki megtalálta a helyét a világban – mondta Gundel Takács Gábor, aki a tavalyi népszámláláskor a református egyház kampányarca volt, mert szerinte jóval több hittel élő ember van ma Magyarországon, mint amennyien felvállalják vallásosságukat.

– Kevesen tudják rólam, hogy a feleségem „kedvéért” váltottam egyházat: római katolikusból lettem református. Arra készültünk, hogy összeházasodunk, az ő családjuk református, a mienk római katolikus. Amikor elmentünk abba a katolikus templomba, ahova én tartoztam, azt mondták, nem adnak össze minket, mert a hölgy református. A feleségem zalaegerszegi, ezután ismerkedtem meg az ottani református tiszteletessel, aki leült velem és beszélgettünk egy órát, majd közölte, „rendben van, összeadlak benneteket”. Ez meghatározó élmény volt az életemben, s rájöttem, hogy a világlátásomhoz, a belső hitemhez, és a személyiségemhez is közelebb áll a protestáns vallás. Én is gyakran protestálok, nem értek egyet dolgokkal, és ezt ki is nyilvánítom, mert szerintem úgy megy előre a világ, ha vannak olyan emberek, akik nem csak rábólintanak dolgokra, hanem elmondják azokról a véleményüket is. A reformátusok népszámlálási kampányát azért is vállaltam, mert szerintem az nem normális dolog, hogyha valaki hisz valamiben és eltitkolja, szégyelli, vagy csak nem meri elmondani, mert mit szolnak hozzá mások? Máshol is elmondtam már, hogy számomra a közösségi lét meghatározó, fontos, hogy valahová tartozzam, a református mentalitás pedig egy olyan koordinátarendszert jelent számomra, amiben tudok mozogni, amiben felismertem az isteni gondviselést is – vallott hitéről az újságíró, aki azt is elárulta, húsvét előtt soha nem zuhan bele az ünnepbe, igyekszik elcsendesedni, még egy könyvet is ajánlott a hallgatóságnak a húsvétról, egy olyan írást (Ördögh Szilveszter: Koponyák hegye), mely kimozdítja a sztereotípiákból az olvasót, hiszen mint mondta: nem az a nagy dolog, ha kész tényeket, szentenciákat adunk másoknak, hanem az, ha gondolkodásra késztetjük őket. 

KO

Névjegy: 1964. augusztus 27-én született. 1983–1995 a Telesport szerkesztőségében dolgozott. 1991–1997 között a Rádió Bridge munkatársa. 1994–1999 között a Játék határok nélkül című vetélkedő műsorvezetője. 1996–2000 között az Eurosport magyar adásának volt a munkatársa. 2000–2006 között a Sport Tv munkatársa. 2002–2007 között a TV2 műsorvezetője. 1999–2003-ban a Danubius Rádió műsorvezetője. 2008–2017-ig az MTVA műsorvezetője. Nős, három gyermeke van: Gergely, Anna, Bence.