Soha nem látott tragédia

Ököritófülpös. A Titanic tragédiája után a szatmárököritói tűzvész volt a kor legnagyobb katasztrófája az előző évszázad elején. Összesen 312-en haltak meg egy táncmulatságon, ahol egy gyertya lángjától a szalma égni kezdett, a pánikba esett emberek pedig egymást taposták halálra, sokan füstmérgezésben haltak meg.

Beszegelték az ajtókat

Schwarcz Benjáminé volt a falu közepén álló kocsma és a mellette lévő csűr – oda szerveztek bált húsvét első napjára. A korabeli beszámolók szerint sem Kovács Gusztáv református lelkész, sem a településen élő idősek nem örültek annak, hogy húsvét ünnepén táncos mulatságot tartsanak a faluban.

Ám ez nem tartotta vissza azokat, akik szórakozásra vágytak. 1910. március 27-én több mint hatszázan érkeztek a környék 17 településéről, hogy mulassanak az alkalmi fúvósok és a vonósok zenéjére. Egy korona volt az egyéni belépő, a családoknak hármat kellett fizetniük. A csűrben még ott volt a szüreti bál dekorációja, az óriási teret pedig olyan lampionok világították meg, amelyek sertéshólyagból készültek, és amelyekben gyertya fénye világított. Éjfélhez közeledve az egyik kiszáradt hólyag meggyulladt, egy közelben álló lévő huszár pedig a kardjával rácsapott a spárgára, ám valójában az a drót volt. A suhintástól az égő hólyag belekapott a szalmatetőbe, és a tűz azonnal továbbterjedt. Egyetlen kis ajtó volt nyitva, a többit azért szegelték be, hogy illetéktelenek ne szökhessenek be a mulatságra – ez okozta több száz ember vesztét. 

Közös sírba kerültek

A tömeg pánikba esett: mindenki megpróbált menekülni, ám csupán egyetlen ajtón tudtak kijutni az életet jelentő levegőre. A lángok és a füstfelhő elől menekülő emberek egymást taposták el, a tűz 312 emberéletet követelt, ezzel az ország történetének legsúlyosabb tűzesete.

A felismerhetetlenségig összeégett bálozók közös elhantolásának szertartását Kovács Gusztáv református lelkész végezte el. Ekképpen fogalmazott a feljegyzésében:

...iszonyú volt az a temetési menet, amit sírás, jajgatás kísért a tragédia helyszínétől a sírkertig. A 126 ember földi maradványait tartalmazó koporsókat tizenhat szekér vitte a temetőbe, ők közös sírba kerültek.”

Az azonosítottakat a volt lakóhelyükön vagy szülőfalujukban helyezték örök nyugalomra. Szatmárököritón 69 gyermek maradt árván.

Regény és dokumentumfilm

A környékbeli falvak fiataljai közül is sokan odavesztek a tűzvészben. Erről írt tanulmányt a Nyugat 1910. április 16-i számában Móricz Zsigmond, a tűzvész emlékét „A fáklya” című regényében örökítette meg. A tragédiáról Kéry Péter és Málnási János dokumentumfilmet készített, amihez a korabeli dokumentumok mellett Bálint István Tűz és tánc című könyvét is felhasználták – ez a tűzvész 100. évfordulójára készült.

A településen élők azóta is minden évben megemlékeznek a tragédiáról, hiszen alig van olyan család, amelynek felmenőit ne érintette volna a tűzvész. Egy égő pajta stilizált képe a község címerében is látható, Ököritófülpös központjában pedig emlékoszlopot emeltek – azon a helyen áll, ahol 1910-ben 312 ember élete ért véget.    

KM