Izgalmas élet a színfalak mögött

A hétvégén korosztálykortól függetlenül sokan jöttek el a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházba, a több turnusban induló színházi kulisszabejárásra, amely a Kulturális Örökség Napja országos rendezvénysorozat része volt. A teátrum három intézményében hirdetett bejárást és: a kőszínházban, a Bencs -villában és a Szindbád Színháztörténeti Rendezvénytérben.

Szombaton 15 órakor a színházi csoporthoz csatlakozva, egy jó hangulatú sétán bepillanthattunk a színház rejtett zugaiba „idegenvezetőnkkel” Sárközi István ügyelővel. Sárközi István a műszaki stáb oszlopos tagja, 1988-tól dolgozik a társulatnál, így egyik sztorija jött a másik után, s a rázúduló kérdéseket is nehézség nélkül válaszolta meg. Olyan helyekre vitte el a színházkedvelőket, ahol még sosem jártak: láthatták a színészi öltözőket, a forgószínpadot alulról, a kelléktár egy részét, a zenekari árkot, az ügyelőhelyiséget.

Megtudtuk, hová is tűnik el hirtelen a szemünk elől a színész előadás közben, hol járhatnak és hol tilos mozogniuk. Amikor a nézőtérre értünk, a díszítők munkájába cseppentünk bele, láttunk hogyan rakják össze az esti előadásnak, a Legénybúcsú című vígjátéknak a színpadi képét. S ha már színpadi kép, a nézők feje feletti lámpákat a páholyokból vettük alaposan szemügyre, elhangzott: a középen ezüstösen csillogó óriási világítótestet Hold és Nap lámpának nevezik, s mindig a rendező határozza meg, melyik darabnál, melyik funkciót kapcsolják be, ugyanis az egyik sejtelmes fényt visz a színdarabba, a másik csillogóan beragyogja a játékteret. A teátrum falán körben elhelyezkedő fényszórókat nem mindegy hová irányítják, a színeket és árnyékokat mérnöki pontossággal mérik ki a világosítók, míg a hangeffektekért (dörrenés, robbanás, csobogás, sikolyok) a hangtechnikusok felelnek.

Nem vár helyetek megoldása

A kőszínház, amely Alpár Ignácz tervei lapján épült, 126 éves, többször átépítették, 1965-ben már 65 ezer nézője volt, s 140 előadással büszkélkedhetett. Önálló társulatának története 1981 -ig nyúlik vissza. Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művével kezdődött el története annak a színháznak, amely ma is a kultúra bástyája Nyíregyházán.

S miután a kulisszatitkokra kíváncsi közönség megtudta, hogy a Nagyszínpad nézőterén 380-an férnek el, a Kamarában 100 -an, a Művész Stúdióban közel ennyien, elhaladtak a színésztablók előtt, ahol egy néhány másodpercre megálltak a közelmúltban elhunyt örökös tag, Szabó Tünde fotója előtt.

– Mi a munkája az ügyelőnek? – hangzott el a kérdés. – A rendező után, az ügyelő ismeri a leginkább az egész előadást, az olvasópróbától a bemutatóig elkísérjük a darabot, feladatom a próbák és előadások zavartalan lebonyolítása. A színházi hívóberendezésen színpadra rendelem a színészeket, egyfajta karmesterként kell összefogni az esti előadást, a színészeket, a kellékest, az öltöztetőket, a színpadmestert. Egyszóval, a feladatom az előadás zavartalan lebonyolítása, s ha a helyzet úgy hozza, hogy valami váratlan dolog beüt, azt is nekem kell korrigálnom úgy, hogy a néző abból ne érzékeljen semmit – mesélt felelősségteljes feladatáról Sárközi István, s megmutatta „mindent látó” monitorját.

A kérdések záporoztak az ügyelőre, tudni akarta a közönség, hol tárolják a színpadi játék elmaradhatatlan kellékeit, kik varrják a színészek jelmezeit, s hogy a vendég produkciókkal együtt utazik -e a díszlet is. Megtudtuk, hogy valódi csapatmunka s színházi siker záloga, ahol minden szakmának a maximumot kell kihoznia magából, a színházcsinálás ész és szívmunka, a többi pedig maradjon titok!

Fotók: Kanalas Ottilia

https://szon.hu/kultura/helyi-kultura/bepillantas-a-josa-andras-muzeum-legoltalmi-labirintusaba-5400620/