Galerik az állambiztonság célkeresztjében

Bizalmas nyomozás kezdődött Nyíregyházán, amikor a helyi politikai rendőrség látókörébe került, hogy „1985. augusztus 13-ra virradóra valaki horogkereszteket, bekarikázott A betűket és PUNK feliratokat rajzolt a város legnagyobb lakótelepén, Jósavárosban. Az eljárást vezető Czirják főhadnagy tudomására jutott, hogy éppen a falfirkálás idején egy házibulit tartottak az egyik közeli lakásban, amelyen” több punkzenekar tagjai is megjelentek.

Ez az érdekes bejegyzés tavaly ősszel látott napvilágot a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet Arc és álarc című digitális folyóiratában, egy tanulmány részeként, Dünnyögtek egy új mesét címmel. Az alcíme pedig: A nyíregyházi punk és az állambiztonság a nyolcvanas években. Szerzője, Takács Tibor az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának a munkatársa, akinek kedvenc kutatási területe az említett időszak magyarországi története.

Fiatal lázadók

S hogy miért nyúl egy 47 esztendős kutató olyan téma után, amely a nyolcvanas évek szabolcsi megyeszékhelyére vezet? Nem lett volna nehéz kitalálni. – Nyíregyházán születtem, ott is nőttem fel, egyrészt mindenféle nyíregyházi vonatkozású téma érdekel, ugyanakkor a punkzenét is nagyon szeretem – kaptunk magyarázatot, amikor a történésszel felvettük a kapcsolatot. A vizsgált időszakban – ahogy az életkora is mutatja – még ő is kisfiú volt, a történtekből semmit át nem élhetett. – Ez a korszak már nekem is csupán történelem. Akkor kezdtem jobban felfigyelni szülővárosom állambiztonsági múltjára, amikor a levéltárhoz kerültem. A történetnek egyébként korábban voltak előzményei, hiszen különféle forrásközlésekben már ezt megelőzően is utaltam rá – hallhattuk.

Hely hiányában a 18 oldalas tanulmányt lehetetlen lenne bemutatni, annyit viszont fontos elmondani, hogy egyfelől a politikai rendőrség, másfelől pedig a punkzenekarok tagjai a „hősei”. – Nyilván kideríthető volt mindenkinek a valódi személyazonossága, de én elsősorban a jelenséget próbáltam megvilágítani, így lényegtelennek ítéltem, hogy konkrétan nevükön nevezzem a beszervezett fiatalokat. Máskor nem így teszek, most viszont nem láttam szükségét – magyarázta Takács Tibor, hozzátéve, hogy a szereplők fiatalok – még az egyik tartótiszt is –, többségükben pedig munkás szülők gyermekei, szakmunkástanulók. Főleg a fővárosi és új hullámos értelmiségi körökben lehetett jellemző, hogy pártfunkcionáriusok gyermekei is a lázadás útjára léptek.

Besúgók a főiskoláról?

Ezzel együtt több szereplő is a saját nevén szerepel. Így például Szép Imre, a megyei III/III. Osztály vezetője vagy a fiatalokra „ráállított” Czirják János főhadnagy, akinek (esetleg olykor Somosi Sándor századosnak) fedőnéven szereplő titkos megbízottak („Pók Csaba, Dici Gábor, Csordás, Bánkuti Péter, Simon Tibor”) szállították a jelentéseket. Találunk közöttük főiskolai hallgatót, de művelődésiház-igazgatót is. A város első jelentős punkegyüttese volt az Agydaganat (később Pofátlanok), frontembere Andró-Vaskó Sándor, aki barátjával, Mák Antallal gyakran „megdolgoztatta” az állambiztonságiakat. Nyilván más együttesek is működtek a városban: a Cicamica, a Rizikó, az AVS Emlékzenekar (az utóbbi kettőt Mák Antal unokatestvére, Mák Zoltán, azaz Kismák alapította), a Data vagy a Szajna parti séták. A punkok kedvelt tartózkodási helye az Omnia presszó, a Columbia söröző, később a Bölcs Bagoly presszó, a Balmazújvárosi ételbár vagy a SZAEV Klub voltak.

Az akkori állambiztonság szervei veszélyes, zavaros ideológiájú fiataloknak tartották őket, akik a feljegyzések szerint attól sem riadtak vissza, hogy saját „önvédelmi szervezetet” hozzanak létre, kifejezve a fiatalság autonómiai igényét, megzavarva a már szabályozott körülmények közé szorított könnyűzenei életet. Ezek miatt folyamatosan zaklatta a bandákat a rendőrség, olykor egy-egy pofon is elcsattant. Sajnos súlyos hatalmi retorziókra is akadt példa – igaz, nem Nyíregyházán –, Szegeden például letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy zenekart, olvashatjuk a tanulmányban.

Itt inkább sajátos, mint súlyos

– A nyíregyházi állambiztonsági munka szerintem inkább tipikusnak mondható, mint súlyosnak, azzal együtt, hogy alapvetően mindenhol hasonlóan viszonyultak a könnyűzenéhez és a punkhoz. Az elzárásukról viszont nem a politikai rendőrség, hanem a bíróság döntött, gyakran a helyi szocialista pártközösség hozzáállása is meghatározta az ügyek végkimenetelét. Nyíregyházán nem folyattak ellenük eljárást, nem hallgatták ki őket, az énekeseket legfeljebb behívták, és elbeszélgettek velük. A ’80-as években már nem volt jellemző a direkt durvaság, egy-egy pofonhoz egy rendőr is elég volt – értelmezte a jelenséget a kutató.

S hogy milyen valós bűnöket követtek el? A Városmajori Művelődési Házban vagy a Bánki Donát Ipari Szakközépiskolában megtartott koncertjeik rendszerint botrányba fulladtak, és összefirkálták a középületek falait. Horogkeresztet, náci jelszavakat vagy körbe rajzolt A betűt (jelentése anarchia) festettek Neolux sprével, és tiltott rockkoncertről álmodoztak a Sóstói-erdőben. Köpködtek az utcán, lökdösődtek és „egyenruhát” hordtak – ami általában fekete bőrdzsekire, tornacipőre, kockás, zöld csőnadrágra, jelvényekkel teletűzdelt, összefestett pólóra, rövid, tüskésre nyírt hajra szorítkozott.

– A punkkérdést valójában az állambiztonság kreálta önmaga számára mint megoldandó problémát. Az együttesek tagjai ideológiai értelemben sem voltak egységesek, hiszen keveredtek a fejekben a nacionalizmus, a fasizmus eszméi. Volt, akire Bakunyin eszmerendszere hatott, mások a vallás, a környezetvédelem felé fordultak, és elítélték az agresszió minden formáját. Érdekes, hogy önmagában a punk sem számított Magyarországon teljes egészében tiltott irányzatnak, léteztek terek – főleg Budapesten –, ahol felléphettek – folytattuk az elemzést.

Komoly bosszúságot az állami szerveknek végül az jelentett, amikor a folyamatosan zaklatott, zenélni nem hagyott Andró-Vaskó Sándor, de Mák Antal és Zoltán is – gyakorlatilag a politikaiak orra előtt –„dobbantott” az országból nyugatra. Jugosz­lávián keresztül, egy ismerőstől elkért vagy hamisított útlevéllel, az itthon maradt fiatalság elismerését kivívva.

A megfigyelés folytatódott

Disszidálásukkal lezárult egy időszak, és amikor a Városmajori Művelődési Házra 1987. május 1. alkalmából kitett vörös zászlót letépték és elégették, a punkok helyett inkább már a környék Edda-rajongóira gyanakodtak. A falfirkálókat, az ittasan újfasiszta egyesület alapítását fontolgatókat – őket már szkinhedek néven emlegetjük – pedig az R-csoport köreiben keresték (akiknek kedvencükről, az R-GO együttesről adták ezt a nevet).

– A Nyíregyházán is koncertező Edda engedéllyel rendelkező együttes volt, vagyis nem rájuk, hanem a fiatalokra, a „galerikre” terelődött a figyelem. Fontos leszögezni, hogy az akkori állambiztonsági munka már nem volt ugyanaz, mint a Rákosi-korszakban, de a hetvenes évek elejétől – ha nem is ugyanolyan intenzitással – 1989-ig ugyanolyan szinten működött. Közismert, hogy az 1990 utáni titkosszolgálatok is a kádári állambiztonság alapjain jöttek létre. Ugyan a III/III. Osztály elvileg megszűnt, a többi – más irányt véve, más jelleg – tovább működött, amire a Dunagate lehallgatási botrány is ékes bizonyíték – zártuk a beszélgetést. Takács Tibor tanulmányát érdemes tehát felkutatni, tőle a közeljövőben is várhatunk az állambiztonság működését bemutató munkákat.