Skarlátvörösek, zsályák, krómsárgák varázslója

A Jósa András Múzeum belső udvarán szerdán ünnepélyes keretek között megnyílt a Rippl-Rónai József festő életművét reprezentáló kiállítás, amelyre már nagyon vártunk. Olyan volt ez a megnyitó, mint egy időutazás, legalábbis jelképes értelemben. Francia sanzonokkal indult – Gerome Roboklex énekes, valamint Suhanyecz Viktória és Takács Julianna művésztanárok közreműködésével – és a Csak egy kislány van a világon című magyar nótával zárult. Mintha magát Rippl-Rónai Józsefet, az életrevalót, a szépségért élő nagy modern festőt kísértük volna el tanulmányait adó Párizsától a hazaérkezésig, az otthon békéjét jelentő Kaposvárig. Kissé még az idő is kivirult erre az ünnepre, az ősz pedig a festő szívének is oly kedves színeket vonultatta fel háttérként.

Megkerülhetetlen Mostantól egészen március végéig sokan megtapasztalhatják, hogy a „három magyar igazság” – a Seuso-kincsek, a Munkácsy 50 és a Szinyei Merse Pál-kiállítás – után negyedikként a múzeum ismét jól választott. S hogy miért éppen Rippl-Rónai? A kérdésre köszöntőjében dr. Rémiás Tibor múzeumigazgató adta meg a választ

– A 19. század vége legnagyobb újítójának képei nemcsak Európában, de lassan az egész világon a legkeresettebbek a magyar művészek alkotásai között. Nem kerülhettük meg, hiszen kiváló barátságot ápolt Szinyeivel, Párizsban két éven át Munkácsy Mihálynál állt alkalmazásban. Tanoncként Munkácsy képeit másolta. Nem kerülhettük meg, mert Szindbád nyughatatlanságával kereste a változást, az idők és új szelek kihívásait, mert ismert barátai között ott találjuk Móricz Zsigmondot, Medgyessy Ferencet és Ady Endrét – sorolta a megyei művészetpártolók számára is nyomós érveket.

Többször is megírtuk már, de ezúttal is elhangzott: a nagyszabású, 160 művet felsorakoztató tárlat a festők Szindbádjának valamennyi – nem mellesleg sikeres – korszakát képes bemutatni fontos műalkotásokon keresztül. A páratlan, országos viszonylatban is egyedülálló anyagot 8 múzeumból válogatták össze, nem beszélve a magángyűjtőkről, mint amilyen Pákh Imre is. Az utóbbiak közül az Antal–Lusztig-gyűjtemény bocsátotta rendelkezésre a legtöbb kincsét, öszszesen hatvankilencet, és e kincseket dr. Antal Péter műgyűjtő nem csupán elkísérte, szívesen tartott élvezetes tárlatvezetést körükben.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere köszöntőjében egyszerre nevezte az eseményt különlegesnek és szinte már hagyományosnak, az előbbi jelzővel a nagy teljesítményre, a másodikkal a 2-3 éve megkezdett tendenciára utalva.

– Mindannyiunkat egy tudatos cél vezetett: el akarjuk hozni ide a magyar kultúra legjobbjait, és be akarjuk mutatni a legnagyobb magyar festőket – ígérte. A kiállítás persze nem jött volna létre bőkezű támogató nélkül. Fő támogatója a Master Good Kft., ügyvezetője, Bárány László elárulta magáról, hogy egyetemi éveiben rajzolgatott és festegetett, de most mégis arra a legbüszkébb, hogy segítségére lehetett a múzeumnak.

– Rengeteget kapunk az országtól, és kötelességünk, hogy ebből valamit vissza is adjunk, ugyanakkor a Master Goodra és a Bárány családra a város mindig számíthat – hangsúlyozta az ügyvezető. Természetesen senki nem mulasztotta el, hogy Rippl-Rónai Józsefről ne ejtsen néhány szót, Horváth János Milán kaposvári művészettörténész mindjárt kerek életrajzzal készült.

Elegánsan és nyitottan az újra

Rippl-Rónai József kora kiegyensúlyozott, jó kedélyű művésze volt, aki imádta az eleganciát, a színeket és a nőket, akik viszontszerették. Kijutott számára jóból is, rossz ból is, de végül azon kevesek közé tartozott, akikre már életében rátalált az anyagi és művészi siker. Harmincévesen megtalálta hangját, stílusát, szinkronba kerülve Európa fő művészeti áramlataival. Párizs kísérletezőjét itthon kezdetben ugyan elutasítóan fogadták, ám amikor a magyar Nabis (próféta) az enteriőrökben újabb művészi korszakra talált, élete derekán az anyagi jólét is kegyeibe fogadta. Amennyit sorsa fordult, ugyanennyi alkotói korszaka bontakozott ki. Párizsi, fekete korszaka nem azt jelentette, hogy sötéten látta a világot. A fekete szín és a szürke kifejezőereje izgatta. Kukoricás korszaka pedig nem kukoricatáblás képeket termett: egyfajta mozaikképes technikát utánzott, amire még Velencében csodálkozott rá. A kis mozaikok sorakoznak úgy a képein, mint a kukoricaszemek. Hatalmas termékenysége alkotó volt, közel négyezer művéről tud a művészettörténész, de soknak a tartózkodási helye ma sem ismert.

Ahogy dr. Antal Péter műgyűjtő megfogalmazta: – Valamiről nem lehet elfeledkezni: a közönségről. Rendezhetünk mi bármilyen kiállítást, ha nincs egy aktív, művészetet szerető közönség, amely szívvel-lélekkel és örömmel jön el, és élményekkel távozik – hangsúlyozta. Nézzék meg tehát minél többen! Valódi bizonyosság és feltöltődés lesz ebben a zavaros időszakban.