„Versei a lelkek sóhajtozásai”

Alighanem boldog község lehet ma Tiszadada – ha eddig nem lett volna –, mert olyan hely, amely saját, egyre gyakrabban jegyzett poétával büszkélkedhet. Ifj. Kovács Géza személyében ráadásul olyannal, aki valójában soha nem akart költő lenni. Ez bizony jó!

Ám ennél is jobb, amit mások mondanak róla: méltatói – Komiszár János Csokonai-díjas festőművész, művészeti író például – ma már a népi írók lírikusaként emlegetik, Tisza-parti költőnek mondják. Kopátsy Sándor hasonlatával élve boldog embernek tartják, „aki olyan munkával keresi a pénzt, melyet, ha gazdag volna, ingyen elvégezne”. Bornemissza Attila azt írta róla: „Metaforái tisztán kiforrottak, zöngementesen megújultak.”

Az 1978-ban Tiszadadán született, okleveles művelődésszervező a közelmúltban – kortárs íróként – nem csupán részt vehetett Máriapócson a Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett olvasókörök, közösségek irodalmi találkozóján, de négy dadai vonatkozású, tréfás versével a szakmai zsűri elismerését is kivívta. A „Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Kiváló Krónikása” megtisztelő címmel, és a megmérettetés első díjával térhetett haza.

Mindez azzal is együtt jár, hogy az országos döntőben – a kijelölt április helyett most már várhatóan szeptember végén, október elején –, a Lakitelek Népfőiskola versenyén a megyét képviselheti.

Nem erre a pályára készült

Mint magáról megfogalmazta, valamiféle isteni kegyelemnek köszönhetően 34 esztendős korában mégiscsak a rímek szerelmese lett, hiszen egyre gyakrabban ír.

Soha nem készült ilyen pályára. Eredetileg művelődésszervező-andragógus szakon végzett a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Úgy érezte, hogy múzeumi vagy közművelődési területen érezné jól magát, ebben tudna csak kiteljesedni, így lett az önkormányzat közművelődésért felelős alkalmazottja, a helyi kultúrház – vagy ahogy ott ismerik, a tájház – vezetője, és mára a negyedik ciklusát töltő önkormányzati képviselő.

Ám 2012-ben történt valami nem várt és nem örömteli. Rakoncátlankodni kezdett a szíve. A háziorvosa – talán megérezve, hogy több ebben a túlzott érzékenység, mint a szervi baj –, azt tanácsolta neki, írja ki magából mindazt, ami bántja, de az örömeiről se feledkezzen meg.

– Megfogadtam a tanácsát, de soha nem akartam csupán az asztalfióknak írni. Műveimet kezdetektől fogva felvállaltam, és mihamarabb a nyilvánosság elé tártam. Öröm volt látni, hogy egyre többeket érdekel. Én a gondolataimat versekben tárom ki, amelyek remélem, kapaszkodót nyújtanak. Ha valakihez időben érkeznek, már megérte megírni őket – vallotta.

A mondandó a fontos

Alighanem így is történt. Nemcsak alkotójuk szívére hoztak gyógyírt, de sokan mások is magukra ismertek bennük. Az ihletet általában Tiszadada és annak környezete adja, s mivel gyakran csempész egy kis tréfát is a sorok közé, a helyiek boldogan olvassák. Szabadon ír, és bár fülének a rímelés az egyik legkellemesebb zene – buzgón számolja a nyolcadokat– , a mondandót fontosabbnak tartja, mint a metrumot.

– Az én verseim a mindennapok élményeiből születnek. Kedvenc forrásom például a péntekenkénti falusi turkáló (Óda a pénteki turkálóhoz), ahol sok különleges karakter megfordul. Senki nem sértődik meg, ha magára ismer. A férfiak – hallva az verseimet – azt mondják: „Te ismered a feleségemet?”, ha pedig női társaságban szavalom őket, jókat derülnek önmagukon. Persze boldogan írok a szüleimről és Isten közelségéről is – derült ki mindjárt, hogy ifj. Kovács Géza gyakorló hívő ember.

– Ahogy a Biblia is írja, ne vond meg a jótéteményt azoktól, akiket illet, ha hatalmadban áll annak megcselekedése.

Én így akarok és tudok jót adni a világnak, műveimnek több mint fele a teremtőhöz fűződő kapcsolatomat taglalja

– tette hozzá, amikor erre külön is kitértünk.

Szeretik, sőt követelik

Mára elérte, hogy nem csupán az ismerősei szeretik és kérik az újabb költeményeket. (Ők egyébként az első ­kemény fedelű kötet után a zsebre csúsztatható puha fedelűeket is kikövetelték, így születtek a „farzsebes verseskötetek”.)

Eddig kilenc látott napvilágot magánkiadásban, mindegyikben 30–40 verssel, és a Nézőpont irodalmi és művészeti magazin, valamint a Délibáb irodalmi folyóirat is szívesen jelentet meg egyet-egyet belőlük.

– Ha elkészül egy kötet, ünnepélyes keretek között be is mutatom Dadán, az esemény a magyar kultúra napjának helyi ünnepségsorozatát gazdagítja.

Attól pedig nem is kell nagyobb elismerés, mint amikor 130-140 ember eljön, ami egy 2200 lelkes településen hatalmas megtiszteltetés

– számoltuk össze a sikereket, amelyeknek ősszel remélhetően folytatásuk is lesz. Kovács Gézának ugyan bőven lesz ideje felkészülni, de talán már készülnek is a „falusi krónikák” a régmúltról vagy a jelenről, az Otthont (így, nagybetűvel!) jelentő Tiszadadáról, felmutatva az értékekkel teli hely szellemét.

Matyasovszki József