Szellemi muníciót ad a Prima-díj

„Ha valaki, akkor Béla nagyon megérdemelte ezt az elismerést!” – jegyezte meg dr. N. Szabó József, aki nemcsak kor-, hanem munkatársa is a friss Prima díjasnak. A megyeházán a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézete igazgatójának is szólt a taps: prof. dr. habil. Szepessy Béla több évtizedes munkáját díjazta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete.

Állítólag egy balatoni táborozás változtatta meg gyökeresen az életét.

Valóban. Negyvenöt éve, 1974-ben a Tigris őrssel megnyertünk egy honismereti, helytörténeti versenyt, aminek az lett a díja, hogy kéthetes zánkai üdülésen vehettünk részt a gyermekvárosban. A katonás rend nem igazán kedvezett a kitörni vágyó serdülő léleknek. A reggeli sorakozó, a honvédelmi játékok, a daltanulások hamar elvették a kedvemet mindentől. Egyszer azonban a strandon – ahová természetesen közös szervezésben, menetoszlopban mentünk – közhírré tették, hogy rajzolni tudó, szerető gyerekeket keresnek. Természetesen jelentkeztem: egyrészt megérezve valami menekülési útvonalat, másrészt akkor már tényleg szerettem rajzolni, köszönhetően Lakatos István rajztanáromnak.

Egy vörös szakállas, kopaszodó negyvenes bácsi fogadott, aki kezembe nyomott egy szürkés, feketés kavicsot, és azt mondta, rajzoljam le, de azt is rajzoljam meg, amit belelátok, beleképzelek a repedésekbe, foltokba, vonalakba. Volt ott minden! Az apró részletekben mindenféle furcsa alakot, állatot láttam s rajzoltam meg, amelyek a legkülönfélébb helyzetekben mutatták magukat. Sárkányok, szörnyek, kalózok és minden különös lény.

Az elkészült rajz után kihirdették az eredményt, és beválogattak egy tízfős csapatba, amiről utólag derült ki, hogy egy majdan megrendezendő gyermek képzőművészeti tévéfilmsorozat szereplői lesznek. A lényeg az volt, hogy ettől a pillanattól kezdve minden egyéb kötelezettség alól fel voltam mentve, és csak a tv által szervezett foglalkozásokra kellett járnom délelőtt és délután is. Ez pedig remek volt. A képzőművészet minden új technikájával, lehetőségeivel megismertettek, amit csak az avantgárd megteremtett. A kollázs, montázs, frottázs lehetőségeiben dúskáltunk.

Persze, nem véletlenül, hiszen a már emlegetett vörös szakállas nem volt más, mint Szabados Árpád grafikusművész, a legendássá vált GYIK Műhely oszlopa, a Képzőművészeti Egyetem későbbi rektora. A műsorvezetőnk pedig Farkas Ádám, a kiváló szobrászművész volt, az egyetem következő rektora, az operatőr a fiatal Ráday Mihály, mellette Gulyás Buda, a szerkesztő Szabó Márta, a rendező Jeles András volt. Ilyen kiváló társaságban meg volt pecsételve a sorsom, a művészet lett a legfontosabb nekem.

A forgatás után megtalálta Berecz András festőművész szakkörét. Milyen pluszt adott ez a közösség?

A szakkör a Korona Szálló, akkor a Megyei Művelődési Központ legfelső emeletén volt. Berecz Andrástól a szakmai korrektséget, pontosságot, kitartást is megtanultam a rajzi alapok mellett. Gyakran idézett mondása volt: „Mindenkinek át kell rágni magát a kásahegyen!” Végig kell csinálni a feladatokat, még akkor is, ha pont akkor nem látod a végcélt. Nagyon következetes, kiváló művész volt, generációkat nevelt ki. Egyszerre jártunk a körbe Székhelyi Edithtel, Kerekes Elekkel, Bullás Józseffel, Bihon Győzővel. Mindegyik remek művész lett.

Történelmet írt azzal, hogy alkotó részese volt az ország első vizuális kommunikáció szakja elindításának az akkori főiskolán. Mekkora ennek a jelentősége?

A szak elért eredményei bizonyítják, hogy az út helyes volt, és a megbukott bolo­gnai rendszer helyett ebbe az irányba kellene továbbhaladni. Ez érvényes a pedagógiai és az alkalmazott művészeti oldalra.

Ritka, hogy valaki hosszú évtizedek óta egy munkahelyen tanít. Minek tulajdonítható a ragaszkodás?

Eltelt több mint harminc év. Voltak eredmények, válságok. Sok mindent átéltünk a főiskolával, egyetemmel együtt. Nem az a lényeg, hogy hol vagy, hanem hogy milyen elszántsággal ­csinálod azt, amit kitűztél magad elé. Nem tudok máshol élni.

Hogy lett a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem oktatója?

Balázs Zoltán tanszékvezető kért fel, amire örömmel mondtam igent. Rengeteget dolgoztam Erdélyben, nagyon sok barátom van, ismerem a képzőművészeti életet. A hallgatókban még megvan az a hozzáállás, értékrend, ami nálunk sajnos kiveszőben van.

Milyen kortárs alkotókra néz fel?

Elsősorban Gyulai Líviusz kiváló barátom, Orosz István, Szemadám György, Jankovics Marcell nevét kell hogy megemlítsem, akik egymásnak is nagy tisztelői, utána jön a következő korosztály, Szurcsik József, Erős István, és még hosszan sorolhatnám a neveket.

Név: Prof. dr. habil. Szepessy Béla István

Születési idő, hely: 1960. augusztus 5., Nyíregyháza

Iskolái: XII. sz. ált isk., Nyíregyháza, Vécsey köz, Krúdy Gyula Gimnázium, matematika tagozat, Bessenyei György Tanárképző Főiskola, földrajz–rajz szak, Magyar Képzőművészeti Főiskola, művészettörténet–ábrázoló geometria–művészi rajz szakos középiskolai tanár, Magyar Képzőművészeti Egyetem doktori iskola DLA-fokozat, summa cum laude, Magyar Képzőművészeti Egyetem doktori iskola habilitáció dr. habil.

Foglalkozása: egyetemi tanár, a Vizuális Kultúra Intézet igazgatója

Családi állapota: nős, felesége Szepessyné Hegedüs Éva közgazdász, három gyermekük és két unokájuk van

Hogyan fogadta a Prima-díjat?

A díjak – legyenek azok hivatalosak vagy sem – mindig fontos szerepet játszanak egy alkotóművész életében, mivel a mű nem önmagáért, hanem a közönségért jön létre, tehát szükséges a visszajelzés, hogy az üzenet célba jutott-e, megértésre talált-e. Különösen fontos, hogy a szűkebb közösség értékelje a munkásságot, mivel én Nyíregyházán születtem, egész életemben itt alkottam és dolgoztam, megtisztelő és felemelő, hogy megkaptam ezt a díjat. Bizonyítja ez azt is, hogy lehet próféta az ember saját hazájában is, még ha egy kicsit várni is kell rá.

Milyen értéke, presztízse van az elismerésnek a pályafutásában?

Ez a díj a legtöbb esetben egy életműre szól, nem véletlen, kiugró teljesítményt értékel, hanem évtizedek folyamatos kitartó munkáját ismeri el, ezért nagy jelentőségű az önértékelés, önigazolás szempontjából is. Ilyenkor az ember visszatekint, számadást végez az eddig elvégzettekről, bizonyítva látja a fáradozásokat, és pozitív megerősítéssel tekint a jövőbe. Több országos és nemzetközi díjat kaptam már pályafutásom során, de ezek rendszerint egy művészeti alkotásra vonatkoznak, itt azonban megmérettetik az egyéb tevékenység, esetemben a közéleti szerepvállalás, művészetszervező és oktatási tevékenység is. A jövő évtizedekre egy erőteljes támogatást, szellemi muníciót ad.

Ladányi Tóth Lajos