Tengerünk nincs, de sellőnk van

A sellőnek nincs arca, de lát, nincs szája, de beszél – ez a titok.

Fotó:

A megyeszékhelyen élő irodalombarátok nemcsak a regényeit és novelláit ismerhetik Darvasi Lászlónak, de őt magát is: legutóbb májusban a Művészasztal vendégeként járt a városban, néhány évvel ezelőtt pedig ő nyitotta meg az ünnepi könyvhetet.

A népszerű kortárs író azért érkezett a megyei könyvtárba, hogy bemutassa a Magyar sellő című regényét, amelyről a szerzővel Kováts Judit beszélgetett, de természetesen korábbi művei is szóba kerültek. Többek között a Meghívás a Rienzi Mariska Szabadidő Klubba című virtuális magyar irodalomtörténete is, amely, szakítva a hagyományos módszertannal, a szépirodalom eljárásai segítségével mutatja be a legnagyobb magyar írók, költők életművét. A kötetet Darvasi László írói alteregója, Szív Ernő jegyzi.

– Ebben a könyvben a magyar kultúrtörténet jelentős pillanatai jelennek meg, de eddig nem ismert szempontból, mert nem a szerzők, hanem a velük kapcsolatba kerülő nők szemszögéből mutatom be az eseményeket. Azt képzeltem el, vajon milyen lehet az, amikor az erőszakoskodó Balassi Bálint találkozik az elhagyatott Felvidéken bandukoló Sommer Jánosnéval, Ady Endrét pedig Rienzi Mariska emlékeiből ismerhetjük meg – a költő a sanzonénekesnőtől kapta el a szifiliszt.

Fényből a sötétségbe

A beszélgetésen szóba került Karády Katalin is: a színésznőről készült Darvasi-novellából monodráma született, és az író elmondta: ahogy sok más hőse esetében, ezúttal is az érdekelte, hogyan lehet felállni a legreménytelenebb helyzetekből.

– Karády Katalin két végén égette a gyertyát, jobbra és balra is nézelődött. Kémkedés vádjával letartóztatták, a Gestapo börtönében három hónapig kínozták, de a szörnyűségek ellenére is ember tudott maradni, a nyilasoknak ékszereket és aranyat adva egy egész zsidó gyerekcsapatot mentett meg a kivégzéstől.

– A fényből került a teljes sötétségbe, és én azt szerettem volna megmutatni, mi történik, ha valaki nem alkuszik meg – még olyan helyzetben sem, amikor a legtöbben ezt megtennék.

…és akkor jött Kleist

A Magyar sellő születéséről elmondta: kora tavasszal összeszedte az írásait, nézegette őket, és azt vette észre, hogy ezekből akár regény is lehetne. De e két műfaj nagyon nem ugyanaz: más a ritmusuk, a dramaturgiájuk. A novellánál minden mondat, sőt minden szó fontos, hiszen az egy sűrítmény, míg a regény lehet lassabb, lustább, fecsegőbb.

– Az első öt novellánál még nem létezett a sellő, de akkor jött Kleist, a német romantikus drámaíró. Szeretem a műveit, gyakran olvasom a regényeit, elbeszéléseit, és egy gyűjteményben rábukkantam a sellő történetére. Kleist a Berliner Abendblätter című lapban írt a magyar Kingssee, avagy a Fertő tó egyik csodájáról: egy meztelen, négylábú, emberszerű lényről, amit a halászok fogtak ki. A regényben a sellőt eladják egy olyan német városnak, ahol szervezett társaságok köveket dobálnak, hullanak az állatok, a sellő pedig megszökik. A kődobálás az intézményesített agresszió megnyilvánulása: a diktatúrákban és féldiktatúrákban kiszámíthatatlan, hogy a kövek kit találnak el, és bárkiből lehet kődobáló. A sellőnek nincs arca, de lát, nincs szája, de beszél – ez a titok. Én azokat a műveket szeretem, ahol nem minden egyértelmű, ahol a megoldásért az olvasónak meg kell küzdenie – mondta Darvasi László, aki a mű nyelvezetéről is beszélt.

– A szöveg lírai, már-már versbe hajló, amit megakaszt egy-egy vulgáris kifejezés; számomra a kettő kontrasztja a fontos és az, hogyan kerülnek ezek egyensúlyba.

Mi adhat reményt?

– A regény főhőse Jonas, a szénégető, akit a hatalom meg akar törni, el akar tiporni – azt kerestem, milyen esélyei vannak ezzel szemben, hogy milyen a mindenkori én és a hatalom viszonya és hogy meg tudjuk-e tartani a gerincünket.

– Ez távoli helyzetnek tűnik, de nem az: megtörténhet velünk bárhol, bármikor. Azt kell tudnunk, mi az, ami ezekben a helyzetekben reményt adhat – mondta Darvasi László.

SZA