Családi traumák, örökölt sorsok

– Miután megjelent a Vera, a kritikusok egy része azt kérdezte: miért ír egy negyvenes férfi egy tizenéves lányról? Addig alanyi író voltam, életem történései vagy a köteteim karaktereiben vagy a helyszínekben felismerhetőek voltak, ezeket a család-, múlt- és énkeresés jellemezte, de bennük volt az elhallgatás és a feloldozás – mondta Grecsó Krisztián a Nyírség Könyvtár Alapítvány szabadegyetemén tartott előadásán a megyei könyvtárban.

Családi történetek

– Szinte mindenki tudja, hogy a családi történeteket sok mindenre predesztinálják, sokan ezeket tovább is viszik vagy éppen tovább is vinnék – gyakran előfordul, hogy mire rájövünk, hogy milyen fontosak a nagyszüleink történetei, már nem tudjuk őket megkérdezni. Nekem ezen a téren szerencsém volt, és sokat köszönhetek a Digitális Fotó magazinnak, amely nemcsak egy tárcanovellát kért tőlem, de egy fotót is, a kettőnek pedig kapcsolódnia kellett egymáshoz.

– Olyan képet kerestem, ami a gyerekkorom vizuális lenyomata: engem a szülinapomon mindig elvittek fotózkodni, ott álltam a pilleszék mellett félrenyalt hajjal, vastag pulóverben. Tárgyi emlékeim nem igazán voltak, és elszomorított, hogy magamra maradtam az emlékeimmel. De a feladatot meg kellett oldani és egy, az apukám nagybátyjáról talált képhez kapcsolódva írtam meg a novellát, és elkezdtem azon gondolkodni, mit jelentenek a szüleim, nagyszüleim, rokonaim történetei a saját történeteimben.

Nem szokás megkérdőjelezni

– Szóval: megjelent a kép és a szöveg, majd érkezett egy olvasói levél, amiből kiderült, hogy amiről írtam, nem igaz, a bencéseknél ugyanis soha nem volt szerzetes az említett rokon. És bár a családi történeteket nem szokás megkérdőjelezni, elkezdtem nyomozni, mert kíváncsi voltam, miért kreáltak egy fiktív életet ennek a férfinak. Kutattam és vártam, hogy kiderüljön az igazság – ki is derült: a család valóban kitalált ennek a rokonnak egy hamis életet. A Verában azt szerettem volna megmutatni, hogy hová vezetnek a generációs elhallgatások.

– Arról, hogy lány lett a főszereplő, A Pál utcai fiúk „tehet”. Amikor a Vígszínház felkért a feladatra, hogy Dés László barátommal írjunk darabot a regényből, nagyon stresszelt a feladat. Nemcsak azért, mert annak idején Molnár Ferenc a Víg házi szerzője volt, de azért is, mert korábban minden adaptáció megbukott. Erre készülve legalább negyvenszer elolvastam a regényt – számomra a könyv arról szól, ki hogyan ugorja át a saját árnyékát –, ezért nem akartam fiú főszereplőt.

Nem számoltak a valósággal

– Verát örökbe fogadták a szülei, és hogy megóvják, ezt nem mondták el neki – egyetlenegy dologgal nem számoltak, a valósággal, így a kislány élete legfontosabb traumájáról mindenki tud, csak ő nem. Megérzi, hogy a hazugságnak is lehetnek jó következményei, ki akarja javítani, amit anno az apja elrontott, és amikor minden összedőlni látszik, kiáll a családjáért.

– Volt egy nagypapám, akiről úgy tudtam, hogy kétszer tért vissza a Don-kanyarból, de később kiderült, hogy ez csak a családi legendárium része. A története, mely sokáig a hit legnagyszerűbb megnyilvánulása volt számomra, egyszerűen nem volt igaz. De szerintem nem is ez a fontos. Mi ezeknek az embereknek az alakját akarjuk megőrizni, és ezt csak történetekkel lehet, egy jól elmesélt történet pedig segít benézni az alá a lepel alá, amivel sokan el akarják takarni az igazságot – mondta Grecsó Krisztián.

– A regény utolsó egyharmadát átírtam, mert megtudtam, hogy egy fiatal lány, aki szembesül azzal, hogy nem azok a szülei, akiket azoknak hisz, másként reagál. Én azt gondoltam, hogy dühös lesz és ennek megfelelően fejeztem be a regényt, de teljesen véletlenül találkoztam valakivel, aki elmesélte, ő ezt hogyan élte meg. Elmondta, hogy aki ebbe a helyzetbe kerül, nem dühös lesz, hanem szorongani kezd. Az egyetlen szál, ami a szüleihez köti, a szeretet, és attól fél, hogy az is elszakad – ennek tudatában írtam át a végét, aminek legalább 3-4-féle olvasata van – mondta a népszerű szerző, aki azt is elárulta, hogy az ő családi sorsa is az örökbefogadás lett. Éppen akkor jártak a feleségével a tanfolyamra, miközben a Vera készült.

SZA