Szinyeit látják a kis zseniben

A kezdet – ezzel a címmel nyílt kiállítása Bánhegyi István Andrásnak múlt pénteken a Jósa András Múzeumban. Bár a kisfiú még csak tízéves, nevét jól ismerik Európa több nagyvárosában, hiszen Budapest mellett Prágában, Pozsonyban és Kassán is ­bemutatkozott már rajzaival, festményeivel. Sokan példaképét, Szinyei Merse Pált ­látják benne, s nem alaptalanul. Az impresszionista művész Pipacsos mező című képe ihlette azt az alkotást is, amit Öcsike – ő maga kérte, hogy így szólítsuk – a nyíregyházi múzeumnak adományozott.

Naplemente és pokémonok

– Háromévesen kezdtem rajzolni, nem sokkal később pedig festeni. Szeretek kirándulni, megihlet a természet, a naplemente, a hulló falevelek, a virágos rétek, az állatok, de a mesevilágból is merítek ötletet. Az egyik rajzom például 802 pokémont ábrázol – árulta el a szőke, mosolygós kisfiú, akinek kivételes képességei már egészen korán megmutatkoztak. Édesanyja, Bánhegyi Annamária elmondta: Öcsike hamarabb tanult meg írni és olvasni, mint beszélni, kétéves korára tökéletesen ment mindkettő, ahogy a számolás is.

Kiderült, hogy az intelligenciahányadosa (IQ) 148, tehát extrém magas, a szakemberek így azt tanácsolták a szülőknek, írassák iskolába a hároméves kisfiút. Ez nem volt egyszerű, hiszen olyan intézményt kellett találniuk számára, ahol megfelelően fejlődhet. Az szóba sem jöhetett, hogy a több mint száz kilométerre fekvő kassai vagy miskolci „zseniképzőbe” küldjék az aprócska gyermeket, a helyi magyar iskolából hazaküldték őket, mondván, menjenek vissza, ha Öcsike már iskolaköteles korba lépett, a királyhelmeci szlovák alapiskolában azonban vállalták a tanításával járó többletmunkát.

– Az első osztályt három hónap alatt elvégezte, alig volt négyéves, amikor megkezdte a másodikat. Először csak két-három órát töltött iskolában, külön asszisztens segített neki, hiszen ahogy most is, két-három évvel idősebb gyerekekkel tanult együtt. Nagyon fogékony volt mindenre, az első pillanattól kezdve tudta tartani velük a lépést. Persze, eleinte nagyon féltettem – vallotta be Annamária –, főleg attól tartottam, hogy a szünetben a folyosón baja esik, de a lány osztálytársai nagyon szeretik, anyáskodnak felette, vigyáznak rá.

Gyermekorvos szeretne lenni

– Sok barátom van az is­kolában, de olyanok is vannak, akik nehezen viselnek el. A legtöbben azért büszkék rám – jegyezte meg a fiú, aki gyakran érzi magát a gyerekek között felnőttnek, a felnőttek között pedig gyereknek.

Öcsike kitűnő tanuló, naponta átlagosan 15–30 percet szán a leckére, nehezebb dolgozatok előtt pedig egy-két órát gyakorol, de nem találja nehéznek a tananyagot. ­Leginkább a matekot, a biológiát és a fizikát szereti, ami nem is baj, hiszen édesapjához, Bánhegyi Andráshoz hasonlóan gyermekorvos szeretne lenni. Imád a szabadban játszani, szívesen síel, úszik, korcsolyázik, rollerezik, motorozik. A festésre csak hobbiként tekint, de szeretne minél többet fejlődni ezen a téren is. Legközelebb Olaszországban nyílik kiállítása.

CsA