Az utolsó három nap...

Történelmünkben nagyon sok meghatározó dátum van, de 1918 kiemelt helyet foglal el ezek között. Száz évvel ezelőtt a magyar nemzet elveszítette hazájának kétharmadát. A magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház Tizennyolc című előadása – amit egymás után két napon, október 16-án, kedden és 17-én, szerdán 10 órától tekinthet meg a kisvárdai Művészetek Háza közönsége – a nagy háború utolsó évében játszódik, a Magyar Királyság utolsó három napját mutatja be.

Kutatómunka előzte meg

A történet az olasz fronton indul, majd hirtelen a németvölgyi temetőben találjuk magunkat, ahol egy kis őszirózsás forradalmár csapat Tisza István meggyilkolását készíti elő. És így halad előre a cselekmény katonai rendeletek és jelentések, női furfangok és csábítások, kémkedések szövevényes hálójában. A helyszínek gyorsan változnak: a honvédelmi minisztériumban sok fontos döntés születik, s többek között ez a helyszíne Károlyiék hatalomátvételének, de bepillanthatunk Wekerle Sándor hálószobájába is, vagy éppen az Astoria szálló erkélyére, ahol a forradalmárok készítik elő a november 4-ei felfordulást.

Az előadás közel 15 évnyi kutatómunka eredménye. Andrási Attila, a darab írója és rendezője úgy érezte, hogy a Magyar Királyság feldarabolása, az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnte egy egész estés színházi előadást érdemel.

„Szabadkán születtem, Délvidéken. Tőlünk tizenegy kilométerre északra húzódott a magyar határ. A városban mindenki folyékonyan beszélt magyarul. Sokáig fel sem fogtam, hogy nem Magyarországon élek. Ez a tény az iskolában vált egyértelművé. A magyar történelmet tanultuk, egészen az I. világháborúig. Ott megállt a világ, megállt a tananyag, eltűnt minden magyarázat, csend ült el minden tanáron, minden osztályon, minden gyermek mindenre kíváncsi izgága lelkén. Bár többségben voltunk szülővárosunkban, mégis kisebbség lettünk. Mi történt velünk azon az őszön? Senki erre semmilyen választ nem tudott adni. Később kaptunk ugyan válaszokat, de azok messze voltak attól, hogy megnyugtatóan kielégítsék természetes érdeklődésünket. A dátumot, az eseményt és az abban részt vevő személyeket sűrű homály fedte. Súlyosbította a helyzetet, hogy ezt a sűrű homályt a félrebeszélés és a tudatlanság köde övezte.

Színpadra kívánkozott

Később, sűrűn lapozván a drámairodalmat, egyre jobban nyomasztott az a tény, hogy a lendületes, fordulatokban gazdag történelmünk nincs színpadra írva. Hogyan uralkodhatott el az a vakság, amely megakadályozta a tisztánlátást, amely egyértelművé teszi, hogy nemcsak a háború a politika folytatása más eszközökkel, de a háború utáni béke is az?” – tette fel magában a kérdést a szerző a dráma megírásához vezető belső úton.

KM