Halált hozó, tiszta érvelés

Athéni polgárokká váltak a Bencs villa nézői egy est erejéig: mi voltunk Szókratész vádlói, és mi hallgattuk kristálytiszta, világos, logikus érvelését. És hiába győztek meg bennünket örök érvényű bölcs gondolatai, a halálát nem tudtuk megakadályozni.

Nem ő volt az egyetlen a történelemben, akit koholt vádak alapján ítéltek el, de azon kevesek egyike, akiknek védőbeszéde úgy lesz egyre aktuálisabb, ahogy telnek az évek, az évezredek.

A szöveg friss és mai

A görög filozófus védőbeszédét Platón jegyezte le két és fél évezreddel ezelőtt, de ahogy az azt a Bencs villában előadó Makranczi Zalán fogalmazott:

a szöveg frissebb, maibb, mint akár egy száz évvel ezelőtti darab.

A színész azt mondta, megfogta őt ez az erős akaratú ember, akinek a mához is van szava, és aki arra (is) próbál tanítani, hogy mielőtt mások felett ítélkeznénk, előbb a saját házunk táját rakjuk rendbe.

Szókratész a vádlói szerint „áthágja a törvényt, mert föld alatti dolgokat és égi jelenségeket kutat, a silány ügyet jónak tünteti fel, és másokat is erre tanít”, sőt megrontja az ifjakat, és nem hisz azokban az istenekben, amelyekben a város.

A filozófus szerint a bölcsessége legfőképp abban áll, hogy tudja, sok mindent nem tud. Államférfiakat, költőket és kézműveseket vizsgált, mert kíváncsi volt, valóban bölcsek-e, vagy csak annak mondják magukat. Végül arra jutott: „ezek mind megjátsszák, hogy tudnak valamit, de nem tudnak semmit”.

Megszabadul bíráitól

Egész életében az emberek javát kereste, kerülve a vagyon- és hírnévszerzést – és ezt várta el mindenkitől. „Ejnye, te legderekabb ember, athéni polgár vagy…, nem szégyelled magad hát, hogy mindig csak a vagyonod lehető legnagyobb gyarapítására van gondod, meg a hírnevedre, megbecsültetésedre, de a belátásról, az igazságról és arról, hogy lelkedet a lehető legjobbá tedd, nem is gondoskodol, nem is gondolkodol?”.

Ez a beszéd legfontosabb mondanivalója: az ember érje be annyival, amennyi a megélhetéséhez elég, fennmaradó idejét pedig fordítsa maga és a közösség tökéletesedésére.

Amíg az ítéletre vár, azon mereng, mi lenne az érdemeihez méltó bánásmód: a vágyai netovábbja az lenne, hogy miután tanításaival boldogságot adott az embereknek, élete végéig ingyen ebédelhessen a tanácsházán…

Számba veszi a lehetséges büntetéseket is: a bebörtönözést, a száműzetést és a pénzbírságot, melyek közül a számára legkevésbé sajnálatos pénzbüntetést javasolja, mégpedig akkorát, amekkorát ki tudna fizetni.

A halálos ítéletre nem gondol, de azt mondja, ha kivégeztetik, az életéről döntők nem neki, hanem maguknak ártanak. Azon elmélkedik, hogy a halál nem más, mint elköltözés egy másik helyre. Oda, ahol megszabadul bíráitól, és ahol találkozhat Or­pheusszal és Homérosszal, amire oly sokan vágynak.

És mert úgy hiszi, hogy az igaz emberrel nem történik rossz sem életében, sem halálában, nem haragszik vádlóira. – Ha csak rövid ideig vártatok volna, bekövetkezett volna magától – mondja a halálos ítélet után Szókratész, aki inkább vállalja igaz és tisztességes védekezés után a halált, mint a hazug után az életet.

Mintha ott születne a szöveg

Makranczi Zalán az egyik legnehezebb színészi műfajt választotta: a monodrámában hetven percen át egyedül kell fenntartania a közönség figyelmét – csupán néhány dialógus erejéig van ehhez segítsége –, mindezt egy ókori görög darab segítségével.

De mivel a szöveg teljesen mainak tűnik, és mert az elő­adásmód

olyan, mintha minden egyes mondat akkor és ott születne meg,

hetven percen át valóban elhisszük, hogy az ókorból visszatérő, az emberi gyarlóságot elítélő Szókratész áll (vagy időnként ül) előttünk.

SZA