Sokszor vitatkozik a figuráival, akiknek egy idő után akaratuk lesz

– Azt tudtam, hogy Szegedre fogom vezetni a hősömet, de a Taligás nem Szeged-regény – mondta Darvasi László a Művészasztal tizedik, jubileumi eseményén dr. Karádi Zsolt kérdésére válaszolva, miután az alkalmi társulat (Kosik Anita, Magyar Boglárka, Rák Zoltán, Horváth Viktor és Kováts Dénes, illetve a zenészek, Karap Zoltán és Bartus Zoltán, Kováts Judit mint háziasszony) tagjai összefoglalták a regény utolsó negyven oldalát.

A szíve csücske

– Több mint húsz évig éltem a városban, amely a szívem csücske. Korábban is foglalkoztam Szegeddel, hiszen a Virágzabálók és A könyvmutatványosok legendája című könyvemben is foglalkoztam vele, de ebben a regényben inkább egy olyan eseményt akartam megjeleníteni, ami összekapcsolódott a város nevével: ez pedig az 1728-as boszorkányper. Érdekes, hogy szerzőként élesen látom magam előtt a XVI. vagy a XVIII. századi Szegedet, de a XVII. századit kevésbé, ezért ebben az esetben próbáltam egy kicsit óvatosabb lenni – mondta az író, aki a címszereplőt, Taligást úgy jellemezte: a kultúra hordozója egy barbár világban.

– Fiktív alak, allegorikus figura, aki Bécsből érkezve a könyveit tolva járja a vidéket. Krónikákat, illetve Bibliát ad és vesz, közben pedig szavalgat. Shakespeare-t és Szo­phoklészt, de mivel a regény korábban játszódik, mint ahogy Arany János lefordíthatta volna a Hamletet, át kellett írnom a szövegeket. Két állandó társa van: egy néma, bolond fiú és egy üvegbe zárt magzatocska, aki egy híres olasz énekesnő, Barbara Strozzi nevét viseli. Ők az élet hamvába holt lehetőségei, akik azelőtt meghaltak, hogy élhettek volna. Taligás beszél velük, sőt beszélteti őket, és hallhatóvá teszi a gondolataikat, ettől mindkettejüknek jellemük lesz – mondta Darvasi László, aki amit csak talált, elolvasott a boszorkányperekről, mert mint mondta: tudnia kellett, mit ettek, mivel fizettek, hogyan öltözködtek az akkori városlakók: „annyi mindent találtam például a korabeli frizurákról, hogy csigát csinálni már én is tudnék”.

Valami nem stimmelt…

– Amikor elkezdtem a regényt, sőt már megírtam belőle száz oldalt, de azt éreztem, hogy csak kínlódva haladok előre. Akkor született meg a fő alak, Taligás figurája, és azután minden könnyen ment. Egyébként előfordult máskor is, hogy tudtam: valami nem stimmel. Az összegyűjtött szerelmeim című novella- és tárcagyűjtemény írásakor arra jöttem rá, hogy az egyes szám harmadik személyű elbeszélő helyett egyes szám első személybe kell átírnom a történeteket, mert az személyesebb, úgy jobban látszik a lélek. Átírtam, és onnantól kezdve működött a szöveg – mondta Darvasi László, aki bevallotta: sokszor vitatkozik a figuráival.

– Egy idő után a szereplőknek akaratuk lesz, és ezt figyelembe kell venni, előfordul, hogy én megölnék valakit, de az feltámad. Az, hogy én vagyok az író, nem jelenti azt, hogy mindent tudok a történetről. Hiszen mindennek rengeteg aspektusa van, és én nem ismerhetem valamennyit.

Irodalmi díj

A szerző a napokban vehette át az első Aleksandar Tisma Nemzetközi Irodalmi Díjat az Isten. Haza. Csal című novelláskötetéért. Az irodalmi díjat a 2016-ban alapított Aleksandar Tisma Alapítvány ítéli oda kétévente egy olyan írónak, akinek életművét vagy egy kötetét angolra, németre vagy franciára is lefordították. A zsűri indoklása szerint Darvasi László nyelvének mágiája képes a legszörnyűbb dolgokat is felemelni, és ez a novelláskötetét egyedi olvasói élménnyé teszi.

SZA