A harctéri „sebek” csak lassan gyógyulnak

Elképesztő és felfoghatatlan – a legtöbbünkben efféle jelzők fogalmazódnak meg, ha a 21. században háborús konfliktusról hallunk, pláne amikor egészen a közelünkben. Ezt érezhettük mi, magyarok a délszláv háború kirobbanásakor, és érezhetjük most, az orosz–ukrán konfliktus kapcsán. Ám ilyenkor a félelemnél is erősebb az emberi kíváncsiság. Szeretnénk belelátni, valójában mi történik, próbálva felfogni a felfoghatatlant.

Hasonló kíváncsiság hajtotta nemrég Csuja László filmrendezőt, aki Kilenc hónap háború címmel az elsők között forgatott filmet a szomszédságunkban dúló szörnyűségről, és művét a közelmúltban elkísérte Nyíregyházára. Egy bevonuló beregszászi fiatalembernek és családjának a mindennapjain keresztül mutatta be, milyen pusztítást végez a lélekben a háború, még ha a test meg is menekül előle. Jani, az anyai túláradó szeretet bilincséből szabadulni akaró fiatalember a saját bőrén tapasztalta meg: hőssé válni egy fegyveres konfliktusban csak a filmekben lehet.

Háborút találtak

A történet úgy kezdődött, hogy az első nagyobb lélegzetű filmjeit forgató és Enyedi Ildikó filmrendező inkubátorprogramjában lehetőséghez jutó Csuja László valami fura szerencse folytán két munkába is belekezdett 2015 nyarán.

– Ettől egy kicsit korábbra kell visszamenni – pontosította a történteket. – Alapítottam ugyanis egy erdélyi vándorszínházi társulatot még 2007-ben, és miután évek óta jártuk vele a falvakat, eszembe jutott, hogy Kárpátaljára is el kellene vinni egy turné erejéig. Miután belevágtunk, kinn figyeltem fel rá, hogy az ott élők még mindig hisznek a babonákban, amit ráadásul a lelkészek is erősítenek bennük, mivel a boszorkányságot létező, ördögi állapotnak tartják. Filmre illő témának gondoltam, és ezt mentem vissza kutatni. Akkorra már az embereket elsősorban a frissen kirobbanó ukrán–orosz háború foglalkoztatta, merthogy az árak elszálltak, a bérek lecsökkentek, a fiatal férfiak külföldre szöktek, a maradékot a honvédség pedig igyekezett besorozni. A témával filmes akkor ilyen mélyen még nem foglalkozott, úgyhogy gyorsan váltottunk mi is, ráadásul a feszültség mindannyiunkra átragadt. Keresni kezdtük az érintett családokat, készült is egy kutatási anyag, abból lehetett volna egy tévés riport, de megcsinálta más. Mi pedig ráakadtunk Erzsikére és az ő éppen kiképzésen lévő fiára. Ők voltak a legnyitottabbak, és gyorsan beleegyeztek a forgatásba.

Háború első kézből

Az alkotókat a sajátos helyzetben – miért akar egy kárpátaljai magyar bevonulni? – a férfivá válás, a szakadóban lévő anya-fiú viszony bemutatásának lehetősége ragadta meg elsősorban. Nem véletlenül lett a film címe a szimbolikus Kilenc hónap háború, holott Jani több mint egy év után szerelt le valójában. De ebben a címben a fájdalmas újjászületés, illetve a születés és a halál közötti feszültség is benne rezonál. Nézőként elképesztő volt látni, mennyire közel engedték a szereplők a stábot az életükhöz, miközben úgy tűnt, mintha ott se lennének.

– Minden ösztönösen ment. Úgy forgattunk, mint a pecások, meghúzódtunk a sarokban, se csapó, se rendezői vezényszavak, és bizonyos időközönként bedobtuk a „horgot”, hátha ráakad valami. Végül mintegy 30 órányi nyersanyagból kellett egy évig tartó vágás során kiválasztanunk a legfontosabb pillanatokat. Az is teljesen véletlen volt, hogy Jani viccből elkezdett telefonos felvételeket hozni a frontról, amire később már egyenesen biztattuk is őt.

Csuja László filmje éppen ezektől az esetlegességektől, keresetlenségtől lett letaglózó. Attól, hogy nem lehetett tudni, Jani nem esik-e el a fronton – az egyik barátját mellőle lőtte ki egy mesterlövész –, és hogy mit tud lefilmezni éppen. – Számunka is döbbenetes volt megtapasztalni, hogy ezek az utcáról behozott férfiak nem készültek háborúra, silány felszereléssel érkeztek, a lábukról leolvadó bakancsban, hatféle egyenruhában, attól függően, éppen mit találtak a piacon. Maguknak vásároltak be, és főztek, pedig hol kaptak zsoldot, hol nem. Egyszer én gyűjtöttem nekik pénzt kajára a barátaimmal. Se rendes parancsszó, se fegyelem, néha innen oda, onnan pedig ide lőttek. Ma állítólag már nem nyomkodhatják a mobiljaikat, mert a fejlett orosz rendszer beméri a telefont, és egy automata kilövi az illetőt.

Kettétört vagányság

Az alkotók minden követ megmozgattak, hogy Janinak ne legyen baja a felvételekből, ami sikerült is, mivel a film tartózkodott a politikai állásfoglalástól. Főszereplőjének viszont a poszttraumás ­stressz szindrómát nem sikerült megúsznia. Egyszer egy dühkitörés alkalmával ki is dobta a stábot a házból. Csak később fejtette meg, mivel pszichológus soha nem látta, hogy otthon a „vészjósló” csend őrjítette meg, s a lassan múló idő. Persze felejteni próbált. Boltot nyitottak, de mivel törvénytelenül újra megpróbálták bevonultatni, a menyasszonyával Hollandiában kezdtek új életet.

MJ