2 órája
Megkondult a harang a bika terítékénél
Ezüstérmes trófea került a borsodi lankákról egy tarpai kuruc vadász szobájának falára.
Tóth László és Borbás Bálint az ezüstérmes szarvasbika-trófeával
Forrás: a szerző
Az október végi vásárosnaményi trófeamustrán egy tarpai sportvadásznak, Tóth Lászlónak – aki a rendezvényhez kapcsolódó Új Pálinka Ünnepen szatmár-beregi pálinkalovag minőségében is részt vett – két gyönyörű trófeája is ott díszlett a legszebb agancsok között. A büszke vadászt a feledhetetlen élményekhez Borbás Bálint vadászmester juttatta, elsőként őt kérdeztük: miként sikerült ezt a két bikát meglövetni vadászbarátjával, a tarpai kuruccal?
Megkésett ajándék
– Lacival még az 1990-es években kezdődött a barátságunk. Együtt dolgoztunk, együtt kezdtük a vadászatot, ami teljesen összekötött bennünket. Talán én voltam az egyik, aki tudott a nyelvén, ismerte a gondolatait, az érzéseit. Amikor az édesapja elhunyt, nagy lelki segítsége és támasza voltam, és igyekeztem a vadászattal kompenzálni az édesapja hiányát és szeretetét. Laci barátommal onnantól kezdve mélyült el az az önzetlen barátság, ami mind a mai napig tart.
– A közelmúltban végre sikerült két gímet terítékre hoznia. Két évvel ezelőtt már megígértem neki, hogy az 50. születésnapjára szeretnék vele bikát lövetni, de sajnos akkor nem jött össze a vadászat. Az idén augusztus közepén már jeleztem neki, hogy szeptemberre tegye magát szabaddá, mert végre bepótoljuk az elmaradt vadászatot. Bár igazi nyakas kuruc, de szót fogadott – elevenítette fel az előzményeket Borbás Bálint.
– Jól tette, mert szeptemberben már készülve a bikabőgésre, előkészítettem a Sajó-menti, illetve a Kraszna-menti vadásztársaságoknál a vadászterületeket. Mind a két területen a cserkelőutak rendbetételével készültem a szarvasbőgésre. Szóval nagy munka előzte meg ezeket a vadászatokat.
Megsegítette Fortuna
– Szeptemberben alig vártuk, hogy elsejét írjon már a naptár, amikor azt mondtam Lacinak, hogy tizedike körül lesz az az időszak, ami itthon is, illetve fenn a borsodi dombságok között is eredményessé tudja tenni a bikavadászatot. Első körben felmentünk Borsodba, de sajnos onnan bika nélkül tértünk haza, viszont nagyon szép élményekkel, hiszen hallhattuk a csodálatos bikabőgést, és láttunk bikafürdőzést is. Aztán vasárnap kimentünk a Kraszna-menti Vadásztársaság területére, hiszen – mondtam neki – a hét még nem ért véget, adjuk meg az esélyt és este itthon próbáljuk meg. A Jóisten, illetve Fortuna megsegített bennünket, és szürkületben még annyi lővilágnál, hogy el tudtam bírálni, egy 6,4 kilós, 8 éves koronás bikát sikerült elejtenünk.
Hajszálpontos lövés
– A következő héten újra a borsodi Zsuponyó felé vettük az irányt, ahol a megérkezés után az esti vadászatunk még eredménytelen volt. Reggel csodálatos, tiszta, hideg időben indultunk újra cserkelni. Amint kiérkeztünk a területre, az autótól úgy 200 métert sétálva, illetve cserkelve, szinte mesébe illő szarvasbőgést éltünk át. Mint igaz vadász emberek, torkunkban dobogó szívvel indultunk meg a bika felé. A bika 8-10 tarvaddal tartotta a háremét, amikor úgy 100-120 méterre sikerült becserkelnünk ezt a páratlan 16-os, 12 éves, közel 8 kilós bikát. A lőbotot szétnyitottam, s kiadtam a tűzparancsot. Laci egyetlen, hajszálpontos lövése nyomán a bika tűzbe rogyott. A bika elejtésének az előzményei ellenére sikerült Laci barátomnak egy olyan lövést elengednie, amit magamtól is megkövetelnék. Ezután örömmámorban úszva mind a ketten megkönnyeztük az elejtett vadat.
– Ahogy ott álltunk a bika fölött, abban a percben meghúzták a harangot a sajógalgóci református templomban. Ez a harang mindkettőnknek a lelkében ugyanazokat az érzelmeket váltotta ki, mint amikor Laci édesapja halála után az első tarpai nagyerdei lesvadászatunkon két süldőt sikerült elejtenem, s a birtokba vételük percében ugyanúgy megszólalt egy harang, mégpedig a beregsurányi.
Volt idő az elbírálásra
– Ez a vaddisznóvadászat egész pontosan 2003 havas telén, mínusz 10 fokban, gyönyörű teliholdnál történt – egészítette ki barátját Tóth László, majd felidézte a szeptemberben történteket.
– A gyönyörű bika fölött állva, a mostani – immár második – harangszó hallatán valóban könnyekig meghatódtunk. Amikor felidézzük a vadászatot, minden egyes pillanat az eszünkbe jut. Ez a bika is, mint ahogy Bálint barátom mondja, nyolc-tíz tarvadat terelgetett ott körbe-körbe, le a völgybe és vissza. Látványos volt tehát a fölvezetés, egy negyedórán keresztül néztük az állatokat. Volt ideje a barátomnak az elbírálásra. Aki vadászember, az tudja, hogy ezek a percek mennyire megdobogtatják az ember szívét. Az meg a másik, hogy Bálinttal már régóta ismerjük egymást, és én sem akartam előtte szégyent vallani. Mondtam magamban, ezt úgy kell terítékre hoznom, hogy kutyával ne kelljen megkeresni. De a Jóisten úgy vezérelte azt az egy golyót, hogy ez a bika ott helyben tűzbe rogyott. Épp a vad mellé értünk, amikor megszólalt a harang, mi pedig elmondtuk a Miatyánkot.
Zsuponyó nagy öregje
– Hamar kiderült, hogy Zsuponyó ikonikus öreg bikája mellett állunk, amit Bálint már 4-5 éve ismer. Így került ez a csodálatos ezüstérmes trófea a borsodi dombok közül egy tarpai kuruc vadász szobájának falára. Igaz, kissé megkésve, de megduplázva szebb ajándékot nem kaphattam volna Bálint barátomtól az 50. születésnapomra. Bár a sík vidéken ugyan már lőttem néhányat, de mindig egy ilyen hegyi bika volt az álmom. Természetesen a vadászszobám fő helyére kerül, hiszen ezüstérmes lett a trófea – tette hozzá Tóth László.
