Gyász

2 órája

Több százan gyászolják a tragikus motorbaleset 16 éves áldozatát

Az oktatók, osztálytársak, ismerősök és ismeretlenek is folyamatosan nyilvánítják ki részvétüket. Kedves, jó eszű fiú volt, nagyon szerette az járműveket, de egy szerencsétlen motorbaleset lett a végzete.

Szon.hu

Nagyon sokan gyászolják a motorbaleset áldozatát.

Fotó: Tarnavölgyi Gergely

A nagyon fiatalon elhunyt diák iskolája a közösségi médiában is lerótta kegyeletét. A motorbaleset tragikus hirtelenséggel elhunyt áldozatától a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium oktatói és tanulói is mély fájdalommal búcsúznak, ahogy írták: emlékét kegyelettel megőrizzük. 

A motorbaleset áldozatára emlékeznek
A motorbaleset áldozatára emlékeznek
Fotó: freepik

Motorbaleset után

A döbbenetes hír hallatán a diákok és az oktatók gyakorlatilag szóhoz sem jutottak, pszichológus is azonnal a segítségükre sietett. Ahogy beszámoltunk róla, az oktatás a Bánki felújítása miatt másik épületben, az Inczédy György Szakképző Iskola és Kollégiumban zajlik, ahova szintén mécseseket helyeztek ki a tizedik osztályos fiú fotója mellé. A diákok, oktatók folyamatosan megállnak előtte, és értetlenül nézik a fiú mosolygó arcát, és próbálják feldolgozni a veszteséget. A tragédia helyszínére is sorban érkeznek a gyertyák, virágok. 

Mély fájdalom

A Bánki iskola posztja alatt több száz megható hozzászólás, őszinte részvétnyilvánítás érkezett, és érkezik folyamatosan. Egy férfi így írt: Nyugodjon békében! Részvétem a családnak! Bár nem ismerem személyesen a családot, de a Kazinczy iskola előtt a gyermekeim látták a tragédiát, és én is Bánkis voltam, vagyok, ezért mécsest vittünk ma a helyre ahol történt. Egy diák így nyilatkozott: az iskolánkban történt, az osztályunknak pszichológus kellett a történtekhez, mert mindenki látta az elhunyt fiút, és a halottaskocsit. Annyit hallottunk, hogy kiabálnak a tanárok, hogy elütöttek egy fiút. Tanárok is írtak hozzászólást: Teljesen letaglózott, amikor tudomást szereztem a balesetről. Nagyon kedves tanítványom volt általános iskolás korában. Egy csupaszív, végtelenül kedves gyermek volt. Legyen neki könnyű a föld! 

Ez egy olyan felfoghatatlan tragédia, amit egy szülőnek soha nem lehet feldolgozni, mihamarabbi megnyugvást kívánunk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában