Meghalt, elveszítettek egy osztálytársat

Egy hete súlyos trauma rázta meg a nyíregyházi bánkisokat, motorbalesetben veszítették el 16 éves iskolatársukat. A becsengetés előtti percekben Nyíregyházán az Árok utcán történt tragikus eseményeket a Kazinczy-iskolások közül is sokan látták, így az iskolapszichológusok már aznap mind a két intézményt meglátogatták, s azokkal, akik segítségre szorultak foglalkoztak is. Jámbor Csilla szakpszichológustól tudjuk, az első néhány nap nagyon nehéz ilyenkor, a diákok sokat gondolnak elveszített osztálytársukra, a gyász feldolgozása egy hosszú folyamat. 

– A kollégák már aznap meglátogatták a gyerekeket, amikor a baleset történt. Ilyenkor az első órák a kríziskezelésről szólnak, a pedagógusok igyekeztek megnyugtatni őket. A tragikus eseményekre nincs idő felkészülni, ezért is annyira megterhelőek lelkileg. Általában haza is engedhetik az iskolából a gyerekeket egy ilyen történés után, de előtte az osztályfőnök vagy egy pedagógus elbeszélget velük. Sok mindenről lehet beszélgetni: a történtek tisztázásáról, az elveszített/szeretett személyről, vagy ebben a szituációban arról, hogy hasonló veszély mindenütt leselkedik ránk, a közlekedésben leginkább. Jónéhány tanári karban jártunk szakpszichológusként, s mindenhol azt tapasztaltuk, hogy példaértékűen vették a vállukra a pedagógusok ezt a feladatot. Persze előfordulhat, hogy közülük is elsírják magukat, mert nagyon erős az érzelmi behatás, nehéz egy tragédiákról könnyek  nélkül beszélni – mondta el Jámbor Csilla.

Meghalt – nehéz elfogadni a veszteséget

– Az első körös osztályfoglalkozás arról szól tehát, hogy ezt a fajta megrázkódtatást, sokkot, amit átéltek együtt a gyerekek az osztálytársuk elvesztésekor, valahogy ki tudják magunkból beszélni, el tudják mondani érzéseiket, megvigasztalják a másikat, mert annyira sír, annyira megviselték a történtek. A közösségben fellépő gyászról mindig el szoktuk mondani természetes, hogy mindenki másként reagál. Egyénfüggő, ki hogyan viselkedik, amikor elveszít valakit, legyen az rokon, barát, munkatárs, szomszéd, s a közösségekben el kell fogadnia a különbségeket, hogy másképp gyászolunk. Gondoljunk csak arra, hogy a múlt heti tragédiát a szomszédos iskolából a fiatalabbak is talán végig nézték, a megrázó képsorokat még hetek elteltével is emlegethetik a kisebb gyerekek. A szülőknek  figyelniük kell azokra a jelekre, ha a látottak kihatnak a gyermekre, pl. nem alszik jól éjszaka, rossz gondolatai vannak. Beszélgetésekkel oldható ez a fajta feszültség. Kisebbeknél az is előfordulhat, hogy nagyon erősen elkezdenek aggódni a saját szüleik miatt, hogy akkor ők is meghalhatnak egyik pillanatról a másikra. S görcsösen elkezdenek ragaszkodni a szülőkhöz, folyamatosan követik a lakásban, esetleg igénylik, hogy odabújjanak hozzájuk éjszaka, vagy ott akarnak velük aludni, fontos, hogy ezt tolerálják a szülők. 

Kortársak gyászfeldolgozása 

– Visszatérve a közösséghez, ilyenkor általában az is kiderül, hogy mennyire együttműködő egy-egy osztály, jól kijöttek -e egymással a gyerekek. Jól működő a közösség vagy egy gyengén széthúzó, netán konfliktusokkal terhelt, ugyanis a problémák ilyenkor felnagyítódnak. Egy jól működő a közösség rögtön összezár, rögtön elindul a társas támasz, odamennek a másikhoz, és megkérdezik, hogy van. Akit megvisel a gyász, odafigyelek rá – részletezte a szakpszichológus, majd azzal folytatta, a gyászfeldolgozás hasonlóképp megy végbe egy közösségben, mint az egyénben, megvannak a fázisai. Az első szakasz a sokk, ez a legnehezebb, felfogni, hogy a szeretett társ örökre elment. Aztán egy jó ideig nehéz lesz elfogadni, hogy a veszteség végleges, ahogyan telik az idő mindenki megéli a veszteséggel kapcsolatos érzéseket, igazodik egy megváltozott élethez, s igyekszik új kapcsolatokat, új célokat kialakítani egy veszteség utáni világban. 

– A serdülőkorú diákok mélyen kötődnek kortársaikhoz, ezért a gyászuk is intenzívebb, komplikáltabb lehet. A nagyon erős érzelmi ingadozás, a tartós szomorúság, céltalanság, plusz beavatkozást igényelhet. Milyen gondolatok forognak a kamasz fejében? Az élet véges, én is meghalhatok, én is meg fogok halni egyszer, elindul egy aggódás emiatt. Főleg ott, ahol még nem találkoztak a halál fogalmával pl. a családban vagy más kapcsolati hálón belül. Mi az, ami segít? Mi lendít át az elakadáson? Az egyéni és a csoportos elbeszélgetések. Mindenkinél van egy pont, amikor az érzelmi gát áttörik, s elindul a gyászfeldolgozás folyamata. A temetés (a rítusok) egy ilyen pont, amikor ténylegesen elbúcsúzunk az elvesztett személytől – mondta Jámbor Csilla, s hozzáfűzte: ebben az esetben is sokat segít a közösségen, ha együtt búcsúznak el osztálytársuktól. Egyeseknek rövidebb idő is elég, másoknak hosszabb idő kell, hogy túltegyék magukat a történteken, de legalább egy évnek el kell telnie ahhoz, hogy az elhunytra már nem csak fájdalommal emlékezzenek vissza, hanem mindazzal, amit jelentett nekik.