Baleset

4 órája

Végzetes baleset a barátja szeme láttára

Tegnap szörnyethalt Nyíregyházán az Árok utcán egy 16 éves fiú, a barátja szeme láttára. Motorral egy kanyarodó autóval ütközött, a baleset körülményeit vizsgálják.

Szon.hu

Fotó: TV2/Tények

Ahogy arról beszámoltunk, tegnap szörnyethalt Nyíregyházán az Árok utcán egy 16 éves fiú. Reggel az iskolába igyekezett motorral, amikor egy kanyarodó autóval összeütközött, majd egy oszlopnak csapódott, a balesetben a helyszínen életét vesztette. 

A baleset helyszíne
A baleset helyszíne
Fotó: Bordás Béla

A Tények információja szerint a kamasz egy kocsisort előzött, később vehette észre, hogy az egyik autó balra kanyarodott előtte, és az oldalának rohant, majd egy oszlopnak csapódott, szörnyethalt. Egy nő épp orvoshoz ment, látta a tragikus helyszínt. Teljesen összetörve nyilatkozott a Tényeknek. – Amikor odaértem, hanyatt feküdt a földön, már kint voltak a mentők és a rendőrség, akkor takarták le a fekete zsákkal. Nagyon, nagyon sajnálom – mesélte elcsukló hangon a nő. A Tények úgy tudja, hogy a 16 éves fiú az iskolába igyekezett. Mögötte fehér motorral ment a barátja, aki végignézte a kamasz borzalmas halálát. Kiabált, hogy ne menjen gyorsan, de a fiú ennek ellenére nagy sebességgel előzte az autókat. Egyből rohantak a gyalogosok segíteni, de menthetetlen volt a fiatal motoros. Ménes Dávid, az OMSZ kommunikációs munkatársa elmondta, hogy a nyíregyházi mentőállomás esetkocsiját riasztották az esethez, ahol a baleset következtében egy 16 éves gyermek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem lehetett megmenteni, sajnos a helyszínen életét vesztette. A tragédia az iskolától csaknem 200 méterre történt, a rendőrség vizsgálja a körülményeket. 

Baleset oka

Bordás Béla városgondnok is nagyon gyorsan a helyszínre ért, a fiatal halála őt is nagyon megrendítette. Ezért nyomatékosan felhívja a gyerekek, a szülők, és a pedagógusok figyelmét is arra, hogy a közlekedési szabályokat mindig be kell tartani, és tartatni. Egyre több tinédzser közlekedik rollerrel, kerékpárral, és 14 éves kortól pedig akár segédmotor-kerékpárral. Hiába szerezhetnek már ekkor vezetői engedélyt, de nincsen meg a kellő rutinjuk, ezért fokozott óvatosságra kell felhívni a figyelmüket. Ráadásul nem szabad megszokásból sem vezetni, hiszen naponta változhatnak a forgalomkorlátozások is. Nagy rutinnal kell rendelkezni annak a motorkerékpárosnak, aki nagyon rugalmasan tud ehhez alkalmazkodni. Viszont sok esetben a szabályokat is figyelmen kívül hagyva közlekednek – mesélte el a tapasztalatait a városgondnok, és hozzátette: a jogszabályok értelmében a motorkerékpárral közlekedők előre felgurulhatnak forgalmi sávokban jelzőlámpás útkereszteződésekhez, amikor pirosat mutat a jelzőlámpa, viszont amikor már halad a gépjárműsor és megindul az oszlop, akkor már nem haladhatnak el mellette.

– Sajnos nagyon gyakran figyelmen kívül hagyják azt a szabályt, amiből egyébként vizsgát tettek. Nagyon sok esetben intézkednek a rendőrök a szabálytalankodókkal szemben, és gyakran vezet balesetekhez is a szabályok be nem tartása. Ezért kérem elsősorban a szülőket, nagyszülőket, ahol van B kategóriás vezetői engedéllyel rendelkező fiatal a családban, hogy figyelmeztessék azokat gyermekeket, akik 14, 15, 16 vagy 17 éves korukban már robogóval, illetve motorkerékpárral járnak naponta az iskolába, hogy tartsák be a szabályokat, a forgalom méretéhez alkalmazkodjanak, és inkább hamarabb induljanak el. Nem lehet elég gyakran ismételni azokat a veszélyforrásokat, amelyek nagyon sok esetben okozhatnak balesetet – nyomatékosította Bordás Béla, és megjegyezte: kanyarodásban lévő gépjárművezető nem minden esetben veszi észre a motorkerékpárt, ezért mindig nagyon figyelmesen, lassan kell közlekedni.

Látni és látszani

A városgondnok a pedagógusokat is kéri, hogy iskolákban, osztályfőnöki órákon figyelmeztessék a gyermekeket és a tanulókat a közúti közlekedés szabályainak a betartására. Sajnos nagyon sok esetben kapucniban, fülhallgatóval a fülükben közlekednek rollerral, kerékpárral a gyermekek az iskolájukhoz, és bizony ennek is nagy veszélye van, nem látnak, hallanak rendesen. Nagyon fontos a kultúra, az előzékenység, az udvariasság, erre is próbálják nevelni, ösztönözni a gyermekeket. Sajnos nap mint nap a vármegye, illetve Nyíregyháza belterületén is nagyon sok baleset történik, minden eset megelőzhető nagyobb körültekintéssel. 

– A látás és útviszonyok az őszi időjárás beálltával korlátozottak, sokkal jobban kell alkalmazkodni az időjárási körülményekhez. Tompított fényszórót a motorkerékpáron is fel kell kapcsolni, sajnos sok esetben a robogóval közlekedők nem használják a tompított fényszórót, holott rájuk is vonatkozik: látni és látszani. Le kell ellenőrizni a világító berendezések tisztaságát, épségét és működőképességét, és ehhez is elengedhetetlen felnőttek segítsége – részletezte Bordás Béla, és hozzátette: természetesen ezek a szabályok az autósokra is vonatkoznak, akiknek szintén nagyon óvatosan kell közlekedni, és figyelni a motorosokra, kerékpárosokra, rolleresekre és a gyalogosokra is. 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában