Emberölés

3 órája

Megfojtotta a terhes élettársát

Száraz Anita

Kedden igazságügyi pszichológus szakértőt hallgatott meg a bíróság

Fotó: KM

– A tudata tiszta, a gondolkodása ép, az intellektuális képességei átlagon aluliak. Közömbösnek tűnik, de belül túlfűtöttek az érzelmei, hajlamos a szorongásra, gyötrődésre, s csak a saját érdekeit veszi figyelembe. Az őt ért sérelmekre agresszívan reagál, de tisztában van a tettei következményeivel, s azok morális súlyával – többek között ezt állapította meg Ficsóriné Zentai Edit igazságügyi pszichológus szakértő O. B-ről, aki a vád szerint tavaly májusban egy zsinórral megfojtotta terhes élettársát Nyírkátán. A szakértő, akit kedden a Nyíregyházi Törvényszéken hallgatott meg dr. Fintor Nóra törvényszéki bíró tanácsa, elmondta, a férfi következetesen kitartott amellett, hogy nem emlékszik arra az estére, amikor a bűncselekmény történt – a pszichológus szerint emögött állhat elhárító mechanizmus is. Elhangzott: O. B. többször is elismételte, hogy számára felfoghatatlan, ami történt és hogy a mai napig szereti a nőt, akit a vádirat szerint máskor is bántalmazott. 

Nyírkáta, terhes, vonszolta, megfojtotta
Megfojtotta a nőt O. B., aki az előkészítő ülésen nem a váddal megegyezően ismerte el a bűnösségét
Fotó: KM-archív

Megfojtotta: tárgyként kezelte a nőt

Dr. Bárdos Lajos és dr. Dobra Mária igazságügyi orvosszakértők egy korábbi tárgyaláson azt mondták, O. B. morális képességei alacsony szinten vannak, de nem áll fenn nála kóros elmeállapot, a beszámítási képességeiben pedig nem volt korlátozva akkor, amikor a cselekményt elkövette. Az érzelmei sekélyesek, a döntései indulatvezéreltek. Párkapcsolati magatartása alacsony szintet képvisel, az élettársát kihasználta, tárgyként kezelte – írták a szakvéleményükben, és mint a keddi tárgyaláson elhangzott, a korábbi élettársa jól tudta kezelni, hogy a párja az apró sérelmekre eltúlzottan reagál, s hogy a felhalmozódott feszültséget agresszíven vezeti le. Ficsóriné Zentai Edit szerint ennek oka a két nő személyiségének különbözőségében keresendő: míg a korábbi élettársa alárendelt szerepet játszott a kapcsolatukban, J. E. hangosabb, határozottabb volt, aki nem félt a konfliktusoktól. – O. B. viselkedése a személyiségszerkezetéből fakad, de azt, hogy a személyiségjegyei erősebben vagy gyengébben mutatkoznak, függ attól is, hogy ki van mellette – tette hozzá a szakértő.  

Egy zsinórral megfojtotta

A vármegyei főügyészség vádirata szerint O. B. és J. E. 2021 óta éltek együtt, de a férfi féltékenysége miatt gyakran veszekedtek, O. B. többször is bántalmazta a nőt, aki soha nem tett feljelentést. Tavaly májusban egy vita után J. E. egy ismerőséhez költözött. A vádlott megtudta, hol van az élettársa, és május 27-ére virradó éjszaka odament. Amikor a két nő kint beszélgetett,  berontott az udvarra, a hajánál fogva az utcára húzta az élettársát úgy, hogy a másik kezében egy kést tartott. Egy erdős területre vonszolta, megütötte, megvágta, majd a nadrágját rögzítő zsinórral megfojtotta. A nő a helyszínen meghalt, a férfi pedig a rokonainál bujkált, amíg a rendőrök el nem fogták. J. E. húsz hetes terhes volt, s erről az élettársa is tudott. 
A férfi a januári előkészítő ülésen kijelentette: nem bántotta a nőt. Azért ment el a házhoz, ahol az élettársa ideiglenesen lakott, mert egy videófelvételről akart beszélni vele. Hazamentek, ő gyógyszert vett be, majd elindultak az állomásra – állítása szerint a nő a fővárosba akart utazni. Hogy ezután mi történt, arra nem emlékszik. Úgy fogalmazott: „amikor kitisztultam, már késő volt”. Azt mondta, megpróbálta újraéleszteni az asszonyt, és hozzátette: sajnálja, ami történt.

Az eljárás kedden tanúk meghallgatásával folytatódott.  

A vád

  • A vármegyei főügyészség a férfit emberöléssel és a sértett sanyargatásával, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésével vádolja
  • Az ügyészség a januári előkészítő ülésen azt indítványozta, hogy ha a vádlott a beismerő vallomást tesz, a bíróság ítélje 15 év szabadságvesztésre

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában