Kihívás

2 órája

Kihívás az újraélesztés világnapján

Október 16-a az újraélesztés világnapja.

Szon.hu

Kihívás az újraélesztés világnapján

Fotó: A kórház közösségi oldala

– Ekkor minden évben a laikus segítségnyújtás fontosságára emlékeztetnek a szakértők, orvosok, és országszerte számos programot szerveznek annak érdekében, hogy minél több ember merjen azonnali segítséget nyújtani a bajbajutottaknak. Ennek apropóján intézményünk Humánpolitikai Igazgatóságának Oktatási Csoportja kihívást szervezett a Nyíregyházi Jósa András Tagkórházban, amelynek során a fekvőbeteg-osztályokon dolgozó munkatársaink, meglévő tudásuk birtokában, mellkaskompressziót végeztek. Minél több munkatársunkat be szerettük volna vonni a kihívásba, ez sikerült is, hiszen összesen 423 fő vett részt a challenge-ben. Összesen 20 fekvőbeteg-osztály kapcsolódott be, összesen 390 fővel. 73 orvos és 317 szakdolgozó végzett mellkaskompressziót. Tizenhárom egészségügyben dolgozó kolléga is bizonyította tudását, valamint a gyakorlatot teljesítő tanulók/hallgatók/medikusok is képviseltették magukat 18 fővel. Büszkék vagyunk arra, hogy a Gyermekosztályon sikerült bevonnunk egy szülőt is a kihívásba, amelynek legfiatalabb résztvevője a 8 hónapos Krisztofer volt. Az akcióval az volt Oktatási Csoportunk célja, hogy bebizonyítsa, a hősök bennünk élnek, az újraélesztési tudás és hajlandóság hatalmas kincs a mindennapokban. Ha pedig úgy hozza az élet, bátran váljunk Supermanné, hiszen a kezünk mindig "kéznél van"! – számolt be az eseményről közösségi oldalán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kórházak. 

 

Az újraélesztés világnapja
Fotó: A kórház közösségi oldala

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában