"Azóta se tudok nyugodtan aludni..." - A rétközi jetivel futott össze Gábor bácsi!

Nem szoktam hinni az efféle mendemondáknak, de ami azon az estén történt velem, azóta se tudok nyugodtan aludni - kezdte visszaemlékezését olvasónk. - Már besötétedett, éppen a kis erdei ösvényen sétáltam vissza a tanyára, amikor furcsa neszekre lettem figyelmes. Olyan volt, mintha valami nehéz lélegzetvételeket hallottam volna a sűrű bokrok közül. Gondoltam, talán csak egy őz vagy egy vaddisznó, de hamarosan rájöttem, hogy valami sokkal nagyobb dologról van szó. Amint tovább haladtam, hirtelen megmozdult valami az út szélén. Az a lény – nem is tudom, hogy pontosan micsoda – magas volt, talán majdnem két méter, és sötét bundája olyan sűrű volt, hogy még a holdfény is alig csillant meg rajta. Az alakja leginkább egy emberére emlékeztetett, de valahogy természetellenes volt, szinte gorillaszerűen görnyedten állt, a kezei hosszúak és vékonyak voltak, ujjai mintha karomként meredtek volna előre. Egy pillanatra csak álltunk egymással szemben. Én megdermedtem, ő meg mintha engem figyelt volna. 

Az arca elmosódott volt a sötétben, de tisztán láttam, hogy nem emberi; a szemében valami különös, sárgás fény csillant. A szívem a torkomban dobogott, de mozdulni se mertem. Aztán hirtelen megfordult, és hihetetlen gyorsasággal eliszkolt a fák között. A léptei zajosak voltak, ám mégis félelmetesen fürgének tűnt. Ahogy eltűnt, azonnal hazarohantam, és elmeséltem a családnak, de persze senki sem hitt nekem. Azóta viszont többen is mondták a faluban, hogy látták a 'majomembert,' ahogy neveztük el. Egyesek szerint csak egy kóborló medve, mások szerint pedig valami több, talán egy ősi lény, ami eddig rejtve élt az erdő mélyén. A történtek óta már nem merek egyedül kimenni a fák közé, és figyelmeztettem a többi helyit is, hogy óvatosak legyenek. Ki tudja, mi volt az, de egy biztos: olyan látvány volt, amit soha nem fogok elfelejteni.

Neked is van egy jó kísértetsztorid? Küldd el nekünk!