Elnémuló tűzparancs

Már nem lőttek a határon átszökő emberekre, de még mindig nehezen hitték el, hogy nem kapnak a hátukba egy sorozatot. A „csodás” építményét vasfüggönnyel takaró szocializmus AK-47-es gépkarabélyai némák maradtak, a keletnémetek pedig ezrével özönlöttek nyugatra a magyar határon át. A tűzparancs rég nem volt érvényben, amikor hazánk 1989. szeptember 11-től hivatalosan is megadta a lehetőséget az egykori NDK állampolgárainak, hogy másmilyen németként folytathassák az életüket. A világtörténelem egyik nagy pillanata volt ez, amit ott és akkor sokan ismertek fel sajátos módon.

Az egyetemen NDK-s lánynak udvarló évfolyamtársunk szerelme például magasba csapott, és az országegyesítés első szakaszában nem csekély haszonra tett szert a két márka öszszeolvadásából. Mások a határ közelében hagyott Trabantokat és Wartburgokat kezdték összegyűjtögetni, mert a szabadságtól mámoros gazdáik vissza se néztek, semmit sem akartak megtartani a régi életükből. Az egyke állampárt MSZMP pedig azt ismerte fel, hogy itt bizony el kell dobni a vértől szennyezett nevét, zászlóját, és egy laza fordulattal a szembe özönlő tömeg élére kell valahogy állnia, különben nagy bajba kerül.

A kor tanúja, vagy aki kicsit is figyelt a történelemórákon, tudja, hogy 1989-ben bármelyik pillanatban összedőlhetett az a tákolmány, amely piszkos és aljas világpolitikai alku végén sok más nemzettel együtt a magyarokat is a kommunista blokkba tolta. Az év májusában megkezdték a műszaki határzár felszámolását az osztrák határsávban, ütemesen sorra szedték fel a szögesdrótot is. Az 1956-tól véres egypárti rendszert (figyelem: diktatúrát!) tűzzel-vassal őrző szocialista munkáspárt meglátta ebben a jó reklám lehetőségét, s egy drótvágóval a határra küldte Horn Gyula külügyügyminisztert, hogy az osztrák kollégájával együtt tegyenek egy jelképes mozdulatot. Ehhez viszont már vissza kellett tekerni nem kevés szögesdrótot, hogy a kamerákon úgy tűnjön, övék az első vágás.

Az események felgyorsultak: augusztusban jött a páneurópai piknik, szeptemberben hivatalosan is megnyílt a magyar határ, októberben az MSZMP-ből MSZP lett, novemberre leomlott a berlini fal. Igaz történelmi pillanatokkal keveredtek kreált hősök és túléléshez segítő hazug mítoszok. Egy józan hang viszont ma is visszacseng: a németek akkori kancellárja, Helmut Kohl megköszönte nekünk, hogy az első téglát kiütöttük a berlini falból. Hogy mikor? Talán már 1956-ban, öt évvel az építése előtt.

Nyéki Zsolt