Gyógyszerek tárolása

2024.08.25. 07:00

Hűtőtáskával mennek a patikába

A gyógyszerek megfelelő hőmérsékleten való tárolására ügyelni kell ebben a nagy melegben.

Szon.hu

Az Európai Unióban már minden harmadik új gyógyszer hűtést igényel

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

A gyógyszerek hűtésének fontossága akkor került igazán reflektorfénybe, amikor a koronavírus-világjárvány idején a védőoltásokat extrém hideg körülmények között kellett tárolni, folyamatosan hűteni, és csak kis adagokban bontották fel az ampullákat. A folyamat nem állt meg, egyre több speciális hűtést igénylő gyógyszert állítanak elő. Ez köszönhető a biológiai gyógyszerek térnyerésének is, amelyek egyre fajsúlyosabb szerepet kapnak a hagyományos kémiai úton előállított termékekkel szemben. Az EU-ban nagyjából már minden harmadik új gyógyszer biotechnológiai eredetű, ezekhez pedig a megfelelő logisztikai szolgáltatások is elengedhetetlenek – írta közleményében a DSV szállítmányozási és logisztikai vállalat. Kitért arra is, hogy a gyógyszerlogisztikában jelenleg az állandó hőmérséklet biztosítása jelenti az egyik legnagyobb kihívást. 
Ha pedig a szállításban is ilyen komoly előírások vannak, akkor az kihat a gyógyszertárakra és a betegekre is, hiszen a megfelelő tárolása – a hűtési lánc biztosítása – elengedhetetlen, hogy a készítmény felhasználható és hatásos legyen. 

Nem kockáztathatnak 

Főszabály szerint minden gyógyszert száraz, napfénytől védett helyen kell tárolni. A hűvös helyen tárolás 8–15 fokot jelent, a kimondottan hűtést igénylő készítményeknél külön kiemelik a 2–8 Celsius-fok közötti tárolást. 
– Ezt a betegek is tudják, és természetesen fel is világosítják őket erről – mondta lapunknak dr. Tari János gyógyszerész. A Magyar Gyógyszerészi Kamara területi elnöke úgy fogalmazott, a hűtőszekrények minden patika előírt, elmaradhatatlan részei, a tárolási szabályok betartása pedig kötelező, mindenképp hűtést igényelnek például az inzulinok és injekciók, s arra is felhívják a figyelmet, hogy fagyasztóba ezek nem kerülhetnek. Azt azonban már nem tudják ellenőrizni, hogy a beteg az otthonában is betartja-e a szabályokat. 
– Ezek a készítmények eleve hűtött kocsiban érkeznek, s miután átvettük a sofőrtől, az előírásnak megfelelően tároljuk tovább. A betegek jól tudják, hogy vigyázniuk kell a gyógyszereikre, nem kockáztatják meg, hogy a hazavezető úton tönkremenjenek, így a 99 százalékuk hűtőtáskával érkezik a patikába – mondta el Tóth Judit gyógyszertári szakasszisztens. Hozzátette: elsősorban a folyadékok – injekciók, infúziók – igényelnek hűtést, tablettát ritkán kell hűtőben tárolni. Egy lehetséges áramszünet sem jelent problémát a gyógyszertárakban, ilyen esetekre is felkészülnek, mert mint azt a mátészalkai szakember hangsúlyozta: vannak készítmények, melyek hatóanyagai szobahőmérsékleten viszonylag hamar elkezdhetnek lebomlani, így nem kockáztathatnak. 

Ne öntsék a lefolyóba! 

Azt gondolhatnánk, hogy a hűtést igénylő gyógyszerek lejárati ideje rövidebb, de ez tévhit, minden az összetevőktől függ. A fel nem használt, illetve lejárt szavatosságú gyógyszereket jellemzően már visszaviszik az emberek a patikába, mindenhol megtalálhatók az ezek gyűjtésére szolgáló dobozok, amiket rendszeresen elszállítanak és környezetkímélő módon megsemmisítenek. Üveget, injekciós tűt ezekbe nem lehet bedobni. 
– Azt szoktuk tanácsolni, hogy a tűket a háziorvosi rendelőkben, kórházakban, mentőállomásokon adják le, ugyanis ezeken a helyeken van speciális tárolódoboz. Vannak patikák, ahol megengedik, hogy a folyadékokat tartalmazó üvegeket is leadják, inkább, mint hogy a lefolyóba öntsék vagy a kommunális hulladék közé keverjék a gyógyszereket. Az üvegek visszaváltása azonban még nem megoldott – magyarázta Tóth Judit. 
– Én a demecseri patikában összegyűjtöm a leadott gyógyszeresüvegeket, és amikor Nyíregyházára megyek, akkor a hulladékudvarba a szelektív gyűjtőbe viszem – utalt egy még fennálló hiányosságra dr. Tari János. A gyógyszerész annak az aggodalmának is hangot adott, hogy az új visszaváltási rend miatt azt tapasztalják, csökken a szelektív szigetek száma, az pedig komoly gondot jelentene, ha újra a kommunális hulladékba kerülnének ezek a termékek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában