Elismerés

2024.08.26. 07:00

A kiskori elhízás egy életre kihat

Az onkodiabetológus, dr. Bánhegyi Róbert tovább kutatja a rák és a cukorbetegség esetleges közös gyökerét.

Szon.hu

Dr. Bánhegyi Róbert a Szent-Györgyi Albert orvosi díjjal

Fotó: Szentgyorgyialbertorvosidij.hu

A nyírbátori születésű, Gyulán gyógyító 49 éves magyar orvosnak nem kevesebbet köszönhetünk, mint hogy ma már sokkal többet tudunk a daganatos megbetegedések kezeléséről. 
Dr. Bánhegyi Róbert kutatásai alapján bizonyítást nyert ugyanis, hogy részben ugyanazokkal a készítményekkel lehet kezelni a rákot, mint a cukorbetegséget. Ami pedig ennél is meghökkentőbb, hogy a két kór között sokkal szorosabb az összefüggés, mint azt korábban gondoltuk. 

Rendíthetetlen elhivatottsággal 

Dr. Bánhegyi Róbert, a Békés Vármegyei Központi Kórház Onkológiai Centrumának vezetőhelyettese az első magyar belgyógyász-onkológus, aki a rák és a cukorbetegség közötti összefüggéseket kezdte kutatni. Munkájának elismeréseként 2023-ben megkapta a Richter Érdemérem különdíjat, idén áprilisban pedig átvehette a Szent-Györgyi Albert orvosi díjat. 
A helyi és országos médiában ezt követően vele készült hangos riportokat figyelmesen végighallgatva leszögezhetjük, hogy dr. Bánhegyi Róbert immár többszörös elismerése párját ritkító kutató- és gyógyító orvosi munka eredménye. A gyulai onkológiai központ centrumvezető-helyettese bő másfél évtizede folytat kutatást és publikál tudományos anyagokat az onkodiabetológiai tudományág területén. A legutóbbi két év rangos elismeréseivel is megerősítve rendíthetetlen elhivatottsággal tovább keresi a megoldást a daganatos megbetegedések és a cukorbetegség hatékony kezelésére. Ehhez erőt kölcsönöz számára az eddig is közkinccsé tett kutatási eredményeinek fontos konklúziója: a cukorbetegség kezelésére használt gyógyszerek pozitívan befolyásolhatják a daganatos betegek túlélési esélyeit. 
Bánhegyi doktor azon is dolgozik, hogy megjelenjen egy olyan, onkodiabetológiai témájú szakkönyv, mely már rövid távon is segítheti a daganatos betegek ellátását, hosszabb távon pedig szerepet játszhat az egészségügy, ezen belül az onkológiai ellátórendszer terheinek csökkentésében. 
A mostanában többször is kifejtett mondanivalójának egyik pozitív üzenete, hogy a rákbetegségek gyógyítása terén egyre több a hatásos, hatékony szer, rohamléptekben fejlődik a diagnosztika is. Az onkológia egyre összetettebbé válik, ennek köszönhetően pedig ma már szinte egyénre szabott gyógymódokat kínálnak. 

Onkodiabetológiai konferencia 

A Nyírbátorban 1993-ban érettségizett dr. Bánhegyi Róbert a két kór már eddig felfedett összefüggéseinek még alaposabb feltárására – az onkológusok és a diabetológusok szorosabb együttműködése céljából – nemrégen megalapította a Magyar Onko-diabetológiai Egyesületet. Kezdeményezését így indokolta a Duna televízió Család-barát műsorában: 
„Az onkodiabetoló­gia egy olyan határterületi tu­domány­ág, ami alapvetően a két betegség, tehát a rákbetegség és a cukorbetegségnek az összefüggéseivel foglalkozik minden szinten. Értem ezalatt az epidemiológiai, tehát a járvány­ügyi vonatkozásokat, illetve a metabolikus anyagcserét érintő, valamint a genetikai hátteret, és mindebből kifolyólag pedig a terápiás összefüggéseket. A világban forrong a terület. Egyre-másra jönnek most már az új és új összefüggéseket bizonyító publikációk, hogy mind az elhízás, mind a cukorbetegség – ami zömében 2-es típusú –, mind a rákbetegség népbetegségek. Az elhízás a magyar felnőtt népességnek ma már legalább harmadát, ha nem többet érinti, és ha hozzáveszem a sima túlsúlyt, akkor ez több mint a fele. És akkor megint nem beszéltem külön a gyerekkori elhízásról, ami még terhelőbb, mint a felnőttkori, és az egész életre kihat. Gyanítom, hogy a jövőbeni kutatások azt is alá fogják támasztani, amit feltételezek, hogy a gyermekkori elhízásnak negatív kihatása van esetleg a későbbi felnőttkori daganatok gyakoriságára.” Az onkodiabetológus dr. Bánhegyi Róbert nem győzi hangsúlyozni, hogy a daganatos és cukorbetegség esetleges közös gyökeréről szóló kutatása még korántsem ért véget, azt folytatni kívánja, ráadásul egy könyv kiadását is tervezi a témában 2025 első felében. További tervei között szerepel például egy onkodiabetológiai konferencia életre hívása is, hagyományteremtő céllal, amelynek lényege, hogy a különböző szakterületeken tevékenykedő orvosok összegyűljenek, és tapasztalatokat cseréljenek az újdonsült tudományág területén a betegek minél hatékonyabb ellátása érdekében. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában