Most jött el, pontosan

Magasba csaptak az öklök, könnybe lábadtak a szemek, egyetlen üzenet több tízezer mámoros pillanatot hozott el a hét közepén. Életünk során többször várunk fontos hírt, de igazán sorsfordító csak kevés akad közöttük. Az egyetemi álmok beteljesülését hordozó pár szó egész biztosan egy életre megmarad az emlékezetben, de a lélekben is. Szinte még most halkult el a búcsúzó középiskola utolsó csengőszava, s talán most tudatosult igazán, hogy valami véget ért, és ami ezután következik, az ugyan a diákélet folytatása, de már felnőttként, az önállóság és a felelősség magasabb szintjén kell megküzdeni az akadályokkal. Érthető volt az izgalom a ponthatárokat várók körében, és az eufória is, amikor megérkezett a jó hír a telefonokra.

Aki átélt már hasonló élményt, abban akaratlanul is feltör a nosztalgia. Az én generációm még a komótosan kerékpározó postást leste, s várta, mikor hozza már azt a bizonyos levelet. S amikor végre eljött a nap, és előhúzta a súlyos táskájából az egyetemi pecsétes borítékot az értesítéssel a sikeres felvételiről, azt csak este, a Jereván teraszán közölhettük egymással. A kölcsönös gratulációk után együtt koppintottunk az asztalra a söröskörsóval (amivel ma sem koccintunk), aztán találgattuk, kinek, mikor és hová szól majd a behívóparancs. Szűk baráti körünk tagjaira jogi, tanári, agrár- és kertészmérnöki hivatás várt, de az egyetem kapui egy év katonai szolgálat után nyíltak meg. Senki sem bánkódott emiatt, a célhoz vezető út részeként tekintettünk az angyalbőrre is.

Évtizedek távlatából és tapasztalatával érdekes látni a változásokat a felvételi eljárásban, amely az uniformizáció uniós lázának enyhülésével a klasszikus értékek irányába mozdult el. Az egyetemek modellváltása stabilabbá, kiegyensúlyozottabbá tette a működtetést és az oktatást, ezzel párhuzamosan nagyobb szabadságot kaptak annak eldöntésében, kik nyerhetnek bebocsáttatást az intézménybe. A kizárólag pontvadászatra épülő, erősen papírízű rendszerrel szemben az egyetemek visszatérhetnek ahhoz a jó gyakorlathoz, amelyben a pontok mellett maga az ember, a kvalitás, a személyiség is fontos érték és mérlegelendő szempont. Soha nem felejtem el azt a beszélgetést, amit anno a tételek elmondása után kezdeményezett a felvételi bizottság elnökeként Pais István kémikus professzor. Egy hihetetlen tudással és szerénységgel felvértezett akadémikus őszintén kíváncsi volt egy frissen érettségizett fiatalra, miért jelentkezett épp oda, mi motiválta a választásában, mennyire őszinte a terve és a szándéka. S ez legalább annyira, sőt megkockáztatom: jobban érdekelte, mint előtte az adenozin-trifoszfát funkciójának a kifejtése.

 Az újdonsült egyetemistáknak három dolgot mindenképpen javasolhatunk: tanuljanak, hisz a tudás lesz majd hatalom a kezükben ahhoz, hogy olyan életet éljenek, amelyet elképzeltek maguknak. Élvezzék ki a teljes diákéveket, bulival, sportolással, művelődéssel, közösségek építésével, örök barátságok kötésével – a legboldogabb időszakként tekintenek majd vissza erre. S közben egy kicsit nézzenek, tervezzenek előre is, hogy a diplomával a zsebükben ne légüres térbe érkezzenek. Csodák nincsenek, csak kemény munka, de annak eredménye maga lesz a csoda.

Nyéki Zsolt