Díjat nyert a fiatalok projektje

2024.06.21. 13:26

Segítség a sérült emberek mindennapjaiban

A hallássérült és autista gyermekek oktatásában, szabadidős tevékenységében is segíthet az új fejlesztés.

Miklós István

Zsigó Dalma és Simon Marci projektje, a „Wibrazz” a harmadik helyet hódította el

Fotó: Magyar Innovációs Szövetség

Az idén immár a 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát (OTIO) rendezték meg, és a számos kreatív újítás felvonultatása nyíregyházi sikert is hozott. A harmadik helyet hódította el ugyanis Zsigó Dalma és Simon Marci projektje, a „Wibrazz”. A fiatalok konzulensét, Zsigó Zsoltot már jól ismerik a hazai és nemzetközi innovátorok, ugyanis a BánkiRobot Teammel számos magyar és külföldi elismerést zsebeltek már be. A nívós rendezvényen a díjakat dr. Jakab László, a zsűri elnöke, Kiss Ádám István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, a zsűri társelnöke mellett Pallos József Péter, a Pannonpharma Gyógyszergyártó Kft. ügyvezetője és Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke adta át.

És hogy miért érdemelhette ki az előkelő elismerést Zsigó Zsolt tanítványainak munkája? A eszközt Zsigó Dalma korábban már bemutatta lapunknak, amikor a Tajvani Nemzetközi Tudományos Kiállításon jártak, ráadásul onnan is dobogós helyezéssel tértek haza.

Együtt játszhatnak az épekkel

– A „Wibrazz” egy sportruházatba szerelhető kommunikációs eszköz. Egy kis dobozkát kell elképzelni, ami vibráció segítségével jelez. Kezdetben az volt a terv, hogy a hallássérültek kommunikációt segítsük a futballban a „Wibrazzal”. Felkerestünk hallássérültek játékosokat a kutatásunkhoz, és hamar kiderült, hogy hatékonyan felkelti a figyelmet, amikor a hallássérültek nagyobb távolságra vannak egymástól. Azonban nem csupán a fociban lehet hasznos ez az eszköz, mi is azt tervezzük, hogy hallássérült gyermekeket nevelő családoknak és iskoláknak is segítünk vele – mesélte Zsigó Dalma, akinek az az egyik nagy álma, hogy a projektjének köszönhetően együtt játszhassanak az ép és a hallássérült gyermekek. Ehhez azonban hosszú utat kell még bejárniuk, hiszen a szabályok szerint tilos kommunikációs eszköz használata a meccseken.

Fontos üzenete van

– A „Wibrazz” társadalmi jelentősége sokkal több a sportnál. A szülők mondták nekünk, hogy ha lenne egy ilyen eszközük, sokkal nyugodtabban vihetnék le a játszótérre a hallássérült gyermekeiket – ezt már Zsigó Zsolt árulta el lapunknak. Azt is kifejtette, sok lehetőség van még a fejlesztésben, ugyanis az iskolákban a tanórai kommunikációban is segíthet a „Wibrazz”.

– Több iskolával is felvettük a kapcsolatot, nekik elkészítettük a csomagot a teszteléshez, és így sok eddig megválaszolatlan kérdésre kaphatunk választ – tette hozzá.

Az eszköz a mindennapi életben sokat segíthet a sérült embereknek, és ez volt az egyik olyan kulcsfontosságú szempont, amit az OTIO zsűrije is kiemelt. Mint írták, a „Wibrazz” fejlesztői interjúkat készítettek hallássérült gyereket nevelő családokkal. Ezek alapján világossá vált, hogy a hétköznapi életben is nagy segítséget jelent egy ilyen elven működő eszköz. A megkérdezett gyógypedagógusok is hasonlókról számoltak be, kiemelve azt, hogy a berendezés segítheti a hallássérült gyerekek oktatási integrációját, és a szabadidős rendezvényeken is biztonságosan vehetnének részt a segítségével.

Akadálymentes mindennapok

A fejlesztő órákon a figyelem felkeltésére és fenntartására, csoportos feladatvégzés megkönnyítésére és az autista gyermekek kommunikációjának segítésére is használható a „Wibrazz” – olvasható az OTIO leírásában.

A sérült emberek mindennapjainak akadálymentesítése, társadalmi integrációja és az elfogadottság erősítése hazánkban is nagyon fontos szempont, és ebben egyre fontosabb szerepet töltenek be a fiatal innovátorok. E szemléletet az OTIO is hangsúlyozta a „Wibrazz” bemutatásában.

Ugyanakkor az sem mindegy, mekkora eszközt kell magával „cipelnie” egy sérült embernek. Zsigó Dalma és Simon Marci eszköze azonban kompakt, zsebben vagy egy speciális pánttal viselhető, ráadásul egyetlen töltéssel napokig is használható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában