Fényeslitke

2024.05.19. 08:56

Méltó környezet a végső búcsúhoz

Fényeslitkén megújult a ravatalozó, a harangláb és a sírkert is.

M. Magyar László

A megszépült, megújult sírkert

Fotó: M. Magyar László

Az elmúlás az élet része, születünk és meghalunk. A magunk mögött hagyott utódok igyekeznek méltó körülményeket teremteni a végső búcsúztatáshoz, ezért nem mindegy, hogy milyen a ravatalozó, ahol a búcsúbeszédek elhangzanak.

Éppen ezért érezte fontosnak a fényeslitkei önkormányzat azt, hogy a Magyar Falu Program keretében megújuljon a temetőben a ravatalozó épülete és a harangtorony. A község vezetése az önerő felhasználásával és kormányzati támogatással újíttatta fel a temetőben a ravatalozót, a haranglábat, a sírkert útjait és a díszkőburkolatot. A megszépült ravatalozót 2024. május 18-án avatta fel az önkormányzat. A vendégeket Mártha Mihály Tibor polgármester köszöntötte, majd bemutatta a beruházást.
– Fényeslitke népe évszázadok óta nagy tisztelettel és alázattal ápolta és ápolja ősei emlékét, a nagy elődök sírhantjait. Községünk elöljárói e temetőkertet mindig nagy felelősséggel gondoztatták, fejlesztették. Így vette át mindig az újabb generáció a stafétát. Minden helybéli várta, hogy megújuljon a ravatalozó tetőszerkezete, a vizes blokk, a világítás, az épület környezete, bővüljön a temetkezési lehetőség urnafallal és urnasírhellyel. A temető belső útjai útalapot, aszfaltot kaptak, a térvilágítás bővítésével lehetővé vált, hogy az ünnepek során éjszaka is látogatható e kegyeleti hely – fogalmazott Fényeslitke polgármestere.
– A térfigyelő kamerarendszer elűzi a gonosz szándékú embereket. A sírkert keleti oldala míves, szép kisajtót és kaput kapott. Ne feledjük, hogy életünk része a halál, nekünk, utódoknak mindent meg kell tennünk szeretteinkért az életben, majd ezt követően is. Amikor ide, a megáldott földbe érkeznek, hozzátartozóink méltó helyen nyugodhatnak. Köszönöm mindenki segítségét, hogy a község ravatalozója megújulhatott. Néhány adatot is szeretnék elmondani a beruházással kapcsolatban. A ravatalozó tetejének felújítására kaptunk 15 millió 300 ezer forintot, ebben benne van a tervezés és a műszaki ellenőrzés és a kivitelezés is. A leszedett régi palát Ibrányba kell elszállítani a megsemmisítés végett. A szociális helyiségekre költöttünk 1 millió 700 ezer forintot, térkövezésre és járda felújítására 12,5 millió forintot, urnafal építésére 3,2 millió forintot, útfelújításra, aszfaltozásra 11 millió forintot, kerítés felújítására 1 millió 136 ezer forintot, a székelykapu felújítására 32,5 ezer forintot. A székelykapu lefestése társadalmi munkában történt, itt csak az anyagot kellett megvásárolni. Az előtetőre és a haranglábra 590 ezer forintot,a villanyhálózat bővítésérre 1 millió 265 ezer forintot, a kamerarendszerre pedig 1 millió 760 ezer forintot fordítottunk. Vannak még további feladatok, az egyik kapunál szeretnénk építeni például parkolót. Az önkormányzat úgy gondolja, hogy 10-15 évre használható lesz a sírkertünk, amit akár nevezhetünk közparknak is, hiszen rózsákat, díszfákat is ültettünk a temető területén. 

Elmondta gondolatait dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő is.

– A jelennek fontos része, hogyan vigyázunk őseink temetkezési helyeire. Úgy vélem, Fényeslitke ebben is élen jár, s ehhez az önkormányzatnak, a képviselő-testületnek szívből gratulálok. Akik eljönnek a temetőbe, akik felkeresik hozzátartozóik sírját, azokat nemes érzések járják át, hiszen pontosan tudjuk, hogy azok a fejlesztések, amik itt megvalósultak, még tovább nemesítették, növelték a terület infrastruktúráját. Ilyen nagyarányú temetőfejlesztést ritkán valósít meg egy település. Akik látják ezeket a fejlesztéseket, azt is látják, méltó helye került a támogatás. Ahogy a község polgármestere is mondta, a halál az élet része, s azt kívánom, mindenki találja meg a megnyugvást ebben a szépen felújított sírkertben.

Ezt követően a történelmi egyházak képviselői megszentelték a megújult, megszépült épületet.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában