„Nyíregyházi vagyok, aki büszke származására”

Balatoni remete, Fráter Julius, Mélacsai, Pletykási, Rezeda Marcell, Szigeti harkály, Templárius és Török Gedeon – számos kiváló cikk, tudósítás és publicisztika jelent meg e nevek alatt a múlt század elején a legnevesebb hazai lapokban, ám mielőtt lázasan kutatni kezdenének irodalomtudományi emlékeikben, eláruljuk: valószínűleg azért nem ismerik e szerzőket, mert ezek csupán álnevek, s valamennyi Krúdy Gyulát rejti. A modern magyar prózaírás mesterét, a századelő kiváló krónikását, aki 145 évvel ezelőtt Nyíregyházán született, s aki úgy fogalmazott: „Ennek a városnak voltam az írója... Az én olvasóim sohasem kérdezték: hol születtem? Minden írásomból kitűnik, hogy nyíregyházi vagyok, aki büszke származására”.

Tudták, hogy nagy ember lesz 

A megyeszékhelyen pénteken kiállítás, filmvetítés, felolvasás is idézte a neves szerző emlékét, a szülőházánál, egykori iskolájánál, illetve a Bessenyei téren lévő szobránál pedig ünnepi műsorral elevenítették fel életének legfontosabb állomásait, munkásságának kiemelkedő alkotásait, jellegzetes szereplőit. Az elemi iskolát szülővárosában, az alsó gimnáziumot Szatmárnémetiben és Podolinban, a felsőt ismét Nyíregyházán végezte – az 1891–1895 közötti évek történéseit a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium diákjai mutatták be egy képzeletbeli érettségi találkozó keretében. Műsorukban úgy emlékeztek Krúdyra, mintha egykor osztálytársak lettek volna. 

– Szerencsések vagyunk, hogy ismerhettük. Mert bár nem volt mintadiák, s nem kötötte le az iskola, azt mindig tudtuk, hogy nagy ember lesz! Mindannyian szerettünk olvasni, de ő ebben is kiemelkedett közülünk, a tehetségét pedig Porubszky tanár úr ismerte fel, aki akkor is megvédte a többi pedagógus haragjától, ha a cikkírás miatt nem ért rá felkészülni egy-egy órára. Emlékeztek, amikor megalapítottuk a Nyíregyházi Sajtóirodát, a cikkeket pedig elküldtük a fővárosi lapokhoz? Ha a városban éppen nem történt semmi, mi magunk találtunk ki sztorikat – nevettek „az egykori társak”, hozzátéve: így csodálkozhattak rá az országos lapok olvasói arra a hatalmas szélviharra, ami levitte a nagytemplom tetejéről a keresztet, vagy arra a revolveres lányszöktetésre, amiből persze egyetlen szó sem volt igaz. 
Műsorukból kiderült: Krúdy a szülei nagy bánatára nem lett ügyvéd, sőt, amikor az utolsó gimnáziumi évben Debrecenbe szökött, hogy újságíró legyen, még az is kétséges volt, hogy egyáltalán leérettségizik. Az apja és Porubszky Pál azonban hazahozták, de őt csak írás érdekelte: a vizsga előtti kilenc hónapban összesen 90 novellát vetett papírra. És hogy mi lett vele később, a gimnázium után? – merült fel a kérdés, amire viszonylag egyszerű a válasz: nagykanállal falta az ételt, s az életet.  

Monumentális életmű  

Rendkívül termékeny szerző volt, írt 42 regényt, 500 elbeszélést, 5 színdarabot, életrajzot, s több kötetnyi újságcikket. Azt vallotta: az életet élni kell, s ehhez mindig tartotta magát. Ilyenkor, októberben jelképesen mindig visszatér Nyíregyházára, hogy beszéljünk róla, a műveiről, s arról az örökségről, amit a szülővárosában gondozni, ápolni kell. Ez utóbbi szellemében a Krúdy Gyula Gimnázium végzősei időutazásra hívták az ünneplőket Varga Imre szobra mellett. A nagy író a postakocsiban ülve figyelhette, hogy a korabeli viseletbe öltözött fiatalok zenével, tánccal, szóval idézik meg leghíresebb alakja, Szindbád életét. A diákok beszéltek az örök utazóról, s a hajósról, akinek a vitorlájára szívek vannak hímezve. A férfiról, aki csak a szerelemben hitt, s aki szerint csak a nőkért érdemes élni. S persze a szerelemről, ami olykor felemel és szárnyakat ad, de ami vakká tesz és ütést mér a szívre.