Nyíregyháza

2023.06.06. 14:51

Pénteken nyit a Parkfürdő

Még zöldebb környezetben, minőségi fürdőszolgáltatásokkal várják a vendégeket.

Fotó: Gazdag Mihaly

Már csak a napsütéses időjárást várják a fürdőzés szerelmesei, pénteken nyit a Parkfürdő, a komplexumban készen állnak a vendégek fogadására, mondta el keddi sajtótájékoztatóján Podlovics Lajos, a Sóstógyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója.

Fotó: Gazdag Mihaly

– Úgy gondolom, hogy minden fürdőnek meg kell találnia a rá jellemző sajátosságokat, azt, ami az arculatát adja. Méltán vagyunk büszkék 8 hektáros zöld felületünkre, s ezt szerettük volna még inkább kiaknázni ebben a szezonban, így a Parkfürdő területén a szokásos kisebb-nagyobb felújítások, a medencék karbantartása mellett, zöldfelületet-, valamint napozófelületet növeltünk, virágosítottunk. Elbontottunk régi, már kihasználatlan kültéri körkabinokat, helyére növények és egy napozósáv került, a vendégek komfortját új, bérelhető napozóágyakkal biztosítjuk. Ez is újdonság lesz – mondta a fürdő vezetője, s megjegyezte: a nyíregyházi fürdőben egy jeggyel szabadon lehet mozogni, azaz, aki a gyógyfürdőbe vált jegyet az a strand medencéit is használhatja, s ez fordítva is igaz. – Ez év elején jegyárat kellett emelnünk, a szezon előtt nem lesz emelés, s a nyíregyháziaknak is megmarad a kedvezményes belépő, ahogyan 17 óra utáni díjszabásban sincs változás – hangsúlyozta Podlovics Lajos.

Fotó: Gazdag Mihály

Hozzátette, a 2023-as év nehezen indult, de sikerült egyenesbe hozni a fürdőt, és a januári háromhetes leállási időszakban a tervezett felújításokon túljutni. Nyíregyházán a turizmus húzóágazatnak számít, több attrakció is vonzza a vendégeket. A fürdő szomszédságában lévő európai szinten is egyedülálló állatpark, a múzeumfalu és újabb látványosság a fürdő előtti zenélő, szökőkút a színes fényjátékával. S ami a legfontosabb: a járvány utáni utazási kedv is visszatért, ezt az elmúlt évi vendégszámok is jól mutatják.

Fotó: Gazdag Mihály

– A tavaly nyári szezonban a várakozásokon felüli számokat könyvelhettünk el mintegy kétszázezer vendéggel, s amit külön kiemelhetünk, hogy ebből 30 százalékot tettek ki a külföldi turisták. Lassan visszatérnek hozzánk, s reméljük a hazai vendégekkel együtt ezt a számot túlszárnyalhatjuk az idén – jegyzete meg bizakodóan a vezérigazgató. Beszélt arról is, hogy az éjszakai fürdőzés, ami június 23-ától indul minden szerdán és pénteken. Reggeli úszásra is lesz lehetőség a vendégek kérésére, így a 9 órás nyitás előtt, 6 és 8 óra között az 50 méteres medencében úszással indíthatja a napot, aki szeret mozogni. A már szokásos országos strandfoci-bajnokság, a Sóstó SerFeszt, és az Extrém Trail akadályverseny sem marad el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában