Végső búcsú Bárány Frigyestől

Szerettei, barátai, egykori kollégái, színészek és rendezők kísérték csütörtökön utolsó útjára Bárány Frigyest, a Móricz Zsigmond Színház alapító és örökös tagját, Nyíregyháza díszpolgárát. Az Északi temetőben Kirják Róbert, Kopeczky Lajos és Pregitzer Fruzsina emlékezett a kiváló művészre, de Csikos Sándor emlékező sorait is felolvasták. 

Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója így búcsúzott el Bárány Frigyestől:  

Nekünk, akik olyan kivételezettek voltunk, hogy munkatársai lehettünk hosszabb rövidebb ideig, csak Frici bácsi volt.

Mégis, ezt a két szót a legmélyebb szakmai elismeréssel, tisztelettel és a legnagyobb szeretettel ejti ki minden színházi ember, aki valaha dolgozhatott vele, de a fiatalabb pályatársak is, akik csak az elődök anekdotáiból ismerhették legendás eleganciáját, humorát, segítőkészségét.

Bárány Frigyes díjai puszta felsorolásban is impozánsak:

Jászai Mari-díj,

érdemes és kiváló művész,

a Móricz-gyűrű,

a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje,

az Ostar-életműdíj, valamint a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti tagozatának Életműdíja.

A színjátszás alapjait Makay Margitnál tanulta, ezt követően az Állami Déryné Színház szerződtette. Első szerepe a Rómeó és Júliában volt, mindjárt kettő is: Benvolio, valamint a Herceg. Utóbbi, mintegy programszerűen kijelölte számára azoknak az arisztokratikus figuráknak hosszú sorát, melyeknek természetes méltósága, tartása, belső kisugárzása adott igazi rangot, és valósággal védjegyévé vált hosszú és tartalmas pályáján.

4 évet töltött a debreceni Csokonai Színházban, majd Pest következett, a József Attila Színház, ahol együtt játszott Darvas Ivánnal és Koncz Gáborral a színháztörténeti jelentőségű Becket avagy Isten becsülete című Jean Anouilh drámában; az itt eltöltött hét év alatt többek között olyan kiemelkedő művészek egyenrangú partnere volt, mint Szemes Mari, Bodrogi Gyula, Gobbi Hilda és Láng József.

Az igazi, országos népszerűséget azonban egy filmszerep hozta el számára, a Gertler Viktor által rendezett Aranyember legendás Kacsuka hadnagya. Ő maga így vallott erről: „Gertler Viktor 1962-ben forgatta Az aranyembert, az első színes, igazi szélesvásznú magyar filmet. Eredetileg Darvas Ivánra várt volna, de a színész ’56-os szerepléséért még tiltólistán volt. Tiszta véletlen, hogy megkaptam Kacsuka kapitány szerepét. Ez meghozta számomra az országos elismertséget. Bőröndszámra kaptam a leveleket…”

Ebben az időszakban lett egyik legfontosabb tevékenysége a szinkronizálás, megszámlálhatatlanul sok filmhez adta a hangját, ma is számos alkotásban ismerhetjük fel jellegzetes orgánumát, melyen például a töretlen népszerűségű Sándor Mátyás sorozat Torontál Simonja is életre kelt. Később a színházban a főrendező távozása után már nem kapott igazán testhez álló szerepeket. Meghívták viszont Győrbe, majd Szolnok következett, és újabb hét év múlva Pécs, ahol többek között megformálta Moliere Don Juanjának címszerepét, melyet addig rajta kívül csak Gábor Miklós játszott az országban. Ugyanitt játszotta végig a Nógrádi Róbert igazgató, Czimer József dramaturg és Sík Ferenc főrendező nevéhez fűződő Illyés-drámák legendás korszakát.

És végül Nyíregyháza. A Thália papja kötetben így emlékezett itteni éveiről, melyet megérkezésnek, igazi révbe érésnek is nevezhetünk:

„– Nagyon örültem, hogy így hozta a sors. Úgy érzem magam Nyíregyházán, mintha itt születtem volna. Ez itt számomra a csönd és a béke szigete.”

1981-től alapító majd örökös tagja volt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulatának. Klasszikus és kortárs darabok egész sorának legkülönbözőbb szerepeiben aratott szakmai elismerést és közönségsikert, regisztrált bemutatóinak száma 157.

Közel negyven éven át szerzett emlékezetes perceket a nyíregyházi közönségnek.

Alakításai gazdagon árnyalt, mély humánumról és példaértékű mesterségbeli tudásról árulkodtak. Pályafutása töretlen volt, kimagasló művészi teljesítményekkel; példát, igazi modellt jelentett kortársainak és a fiatalabb kollégáknak, szakmai, erkölcsi értelemben egyaránt. Fel lehetett rá nézni, ugyanakkor közvetlen, őszinte odafordulásában, emberségében bárki bízhatott. 1990-es nyugdíjba vonulása után is aktív maradt, megbecsült művésze volt a társulatunknak, sőt a nézők nagy örömére filmekben is feltűnt. 1997-ben a megyeszékhely díszpolgára lett, művészeti tevékenysége bekerült Nyíregyháza értéktárába is.

Az ember tragédiája előadás kritikájában Karádi Zsolt így fogalmazott alakításáról:

„...az Úr Bárány Frigyes rendkívüli bizalomébresztő megjelenésével valamennyiünk jóságos nagyapjaként fogalmazza meg a „mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!” üzenetét. Szükségünk van az ő tiszta mosolyára, átölelő szeretetére, felemelő kegyelmére, nehogy úgy érezzük, egy ugrás, és „vége a komédiának”.

Valahogy így voltunk mi is vele...

Színházról alkotott gondolataival búcsúzunk tőle, mellyel utat mutat, hitet ad nem csak nekünk, teátrumi kollégáinak, hanem valamennyiünknek:

„Hiszek abban, hogy a színház hat az emberekre. Különösen mostanában a színház az egyetlen hely, ahol az ember találkozhat az emberrel. Amikor a színész és a közönség együtt van, a játék legnagyszerűbb pillanataiban, olyankor tényleg összedobbannak a szívek. Én most már majd nem veszek részt benne; de hiszem, hogy a színháznak mindig van jövője.”

Emléke szívünkben és lelkünkben örökké él!

Isten vele Kacsuka kapitány!

Isten Önnel Frici bácsi!

Csikos Sándor, a Móricz Zsigmond Színház egykori igazgatója egészségügyi okok miatt nem tudott részt venni a temetésen, búcsúbeszédét Kirják Róbert olvasta fel.

Kedves Frici!

Először Debrecenben láttalak színpadon 1960-ban. Akkor már ismert színész voltál filmszerepeid miatt. Most újra látható volt az Aranyember. Egy délceg jóvágású színész párbajt vívott Latinovits-sal, Béres Ilona és Krencsey Mariann kegyeiért versengett, mint valódi romantikus hős.

Eztán 1984-ben a színpadon találkoztunk, amikor én Nyíregyházára szerződtem.

Ratkó József Segítsd a királyt c. drámájában te a Főpapot játszottad, én István királyt. Te alapító tagja voltál a nyíregyházi színháznak, túl a pécsi, szolnoki, József Attila-i tagságon. Mint nyilatkoztad, szinte hazajöttél ebbe a színházba. A Főpapot nem egyházi múltadra való tekintettel osztotta rád Nagy András László, egyetértve Ratkóval, ott volt mögötted a jelentős szakmai múlt, nagy és jelentős szerepekkel. Szép és árnyalt beszéded színpadi dikciód is kínálta ezt a szerepet.

Te szolgálatnak tekintetted a színházat, hivatásnak, nem foglalkozásnak.

Főpap mondja Istvánnak, én is mondhatnám vele: „Jótetteidből én ki nem vehetlek, Erényed mellett eltörpülnek vétkeid”.

Tíz évig öltöztünk egy öltözőben. Nálad pontosabb, lelkiismeretesebb színészt, jobb partnert nem ismerek. Mindig készülten jöttél próbára, soha senkiről egy rossz szót nem mondtál.

Hadd emlékezzek egy másik szép sikeres előadásunkról, a Léner Péter rendezte Remenyik Zsigmond Atyai ház –ról. Ebben én a Fiút játszottam, aki elhagyja szülői házat, majd hosszú időn túl hazatér. Szüleit nem találja életben, fényképeit nézegeti „Anyám milyen kedves volt és apám milyen komoly és szép!”

Ezt méltán mondhattam, és mondhatnám most is rólad. Megnyerő férfi színész voltál, akit a színház szeretete, mélységes humánum és műveltség jellemzett.

Szólnom kell még társadról, párodról, Baraksó Erzsébetről, Zsókáról, egymás iránti szeretetben és tiszteletben éltetek. Egy időben még színházi újságot is szerkesztettünk, színész portrékkal fényképekkel. Szép idők voltak, örülök, hogy ott lehettem.

Ratkó Jóska szavaival búcsúzom tőled:

„Menj békével, s nem lázadozz! Az Úr

ki meglátja az igaz érdemet,

melletted áll, mert kedves vagy előtte.”

A sírnál Pregitzer Fruzsina, a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja búcsúzott el Bárány Frigyestől kollégái nevében.  

Elment a Doyen…

Elment az utolsó, társulatalapító színésze Nyíregyházának, abból a csapatból, akik 1981-ben itt akartak maradni, mert fontos volt nekik, hogy a város és a megyénk kulturális élete emelkedettebb, személyesebb és gazdagabb legyen, mint korábban.

Sokan őrzünk személyes élményeket Bárány Frigyesről…Úgy is, mint például nekem többek között akár Leopárd Máriáról, de Baradlay Kázmérról is. Ezeket őriznünk kell.

Úgy őrizni, mint Bárány Frigyes méltóságát, pontosságát, szikár tartásást, mely maga volt a vélemény, de a helytállás is.

Igen, Vele lezárult egy korszak. Elment közülünk az „Utolsó Mohikán”. És bár szokták mondani: mindenki pótolható, az Ő személye után űr marad.

Nekünk, ittmaradottaknak feladta a leckét, magasra emelte a lécet, hogy tessék, vigyétek tovább, hogy akinek füle – szíve-lelke – van, hallja, tudja a dolgát. És ne csak hallja, hanem „hogy megkeresse azt a másikat és fülébe súgja, add tovább!”

… mert máskülönben?.........................Nehogy az legyen, amint Hamlet utolsó mondatát mondja: „A többi néma csend.”

Isten Veled, drága Frici! Jó utat!