2017.10.03. 10:52
Rendhagyó órák: Arany Jánossal ismerkednek
Nyírkáta - A megyei általános iskolákban méretteti meg az elkövetkező hetekben Cselenyák Imre Arany Jánosról írt életregényét, az Áldott az a bölcső című művét.
Nyírkáta - A megyei általános iskolákban méretteti meg az elkövetkező hetekben Cselenyák Imre Arany Jánosról írt életregényét, az Áldott az a bölcső című művét.
Vajon érdekli a gyerekeket a nagy epikus költő élete, munkássága?
– A fővárosban már több helyen bemutattam a kötetet, s egyre több recenzió jelenik meg. Sok gratuláló levelet kaptam a nagyívű életregény megszületését üdvözlő olvasóktól, és szaporodnak a felkérések is, de legszívesebben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, szülőföldemre jövök. Október 2–6. között tizennégy iskolát, illetve könyvtárat látogatok meg.
– Ilyen nagyívű körutat sehol másutt nem vállalok, hiszen esetenként napi három-négy településre kell utaznom. Azt kell mondanom azonban – és ez leginkább érzelmi kérdés –, egyfajta küldetéstudat vezérel. Látom a gyerekeket, akik olyanok, mint én voltam nyírkátai iskolás koromban, ahogy megfogja őket Arany költészete, és valamiféle lelki azonosságot vélek velük felfedezni. Tudom, hogy nem érdekel minden diákot az előadás, amiatt a néhány csillogó szempár miatt mégis érdemes Aranyról szólni – mondta el lapunk érdeklődésére Cselenyák Imre író, aki hamarosan felkeresi a paszabi, szabolcsi, kisvárdai, nábrádi, cégénydányádi, nagyszekeresi, csaholci, nagydobosi, ópályi, nyírparasznyai, pócspetri, kocsordi, méhteleki és jármi általános iskolásokat is.
- KM-CsA -