Helyi közélet

2011.06.29. 07:09

Érvágás az országnak

Még hogy hazánkban gondok lennének a vérellátással? A fél ország lelkesen utazik, csak hogy donorként a karját nyújtsa, s így segíthessen a rászorulókon. M. Magyar László jegyzete 

Még hogy hazánkban gondok lennének a vérellátással? A fél ország lelkesen utazik, csak hogy donorként a karját nyújtsa, s így segíthessen a rászorulókon. M. Magyar László jegyzete Legalábbis erre lehet következtetni abból az adatból, amelyet a minap tettek közzé: míg a korábbi években a véradóknak utazásiköltség-térítésre országos szinten átlag 8 millió forintot fizettek ki, az idei év első három hónapjában már elérte hazánk ezt a kiadási összeget.

Meglehetősen hamar szemet szúrt a kormánynak ez a nagy aránytalanság, s a „megélhetési utazgatás” visszaszorítása érdekében úgy döntött: szigorítja a véradásról szóló rendeletet, hogy megakadályozza a véradáskor kérhető útiköltségtérítéssel kapcsolatos visszaéléseket. Volt ugyanis, aki távoli városból ment több ízben véradásra, holott erre lakóhelyén is lett volna lehetősége. Arra is volt gyakran példa, hogy olyan „donor” jelentkezett be messziről, aki nem is adhatott vért, ráadásul ezt ő is tudta, az utazási  költséget azonban ki kellett neki fizetni.

Le kell tehát mondaniuk most már erről a pénzszerzési lehetőségről a csalóknak. Félő azonban, a magyar ember van olyan élelmes, hogy újabb módját találja a csalafinta, könnyű pénzszerzésnek...

- M. Magyar László -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában