2009.03.19. 06:42
Piaccsarnok: visszalép a beruházó?

Nyíregyháza - A cég
száznál is több
bevásárlóközpontot
üzemeltető német partnere más
tempóhoz szokott.

Az idő pénz, a program pedig augusztus
vége óta egyhelyben topog: az új
Búza téri piaccsarnok
beruházója, a debreceni
székhelyű M3 City Center Kft.
és német multinacionális partnere
megelégelte, hogy nem jutnak egyről a
kettőre, ezért komolyan fontolóra
vette, hogy visszalép. A
megdöbbentő hírről
elsőként lapunkat
tájékoztatta a cég
ügyvezető igazgatója,
Bagdács Sándor.
– A hat telekszomszéd közül
öttel több-kevesebb sikerrel meg tudtunk
állapodni, egyikükkel azonban máig
nem sikerült, ez pedig feltétele a nyertes
pályázatnak. A gazdasági
válság és a folyamatosan
változó piaci környezet
egyébként is megnehezítik a
dolgunkat, de azzal, hogy hét hónapja
áll a program, végképp arra
kényszerülünk, hogy meghozzuk a
döntést: ilyen körülmények
között nem fogjuk megépíteni a
csarnokot és a
bevásárlóközpontot
Nyíregyházán. Német
partnerünknek több mint száz
bevásárlóközpontja
van szerte Európában,
ezért ők más tempóhoz
szoktak. Azért vagyok szomorú, mert mind
a nyíregyházi
önkormányzattal, mind a
Városüzemeltető és
Vagyonkezelő Kft-vel
példaértékű a kapcsolatunk. A
város vezetése tisztában van
azzal, hogy egy 15 milliárdos
beruházás révén a
régi, lelakott piac helyett egy modern,
minden uniós normának megfelelő
csarnokhoz jutna, ráadásul úgy,
hogy egy fillérjébe sem kerül.
Ugyanakkor ez most patthelyzet.
Mégis bizakodva
– Nagyon sajnálom, hogy a kialakult
helyzet miatt a beruházó a
visszalépést fontolgatja –
reagált a hírre
Hámoriné Rudolf
Irén. A Piaccsarnokot is
üzemeltető Nyíregyházi
Városüzemeltető és
Vagyonkezelő Kft.
ügyvezetőjét meglepte e
fejlemény, s továbbra is úgy
gondolja, hogy ilyen olcsón a város nem
tud sem fel-, sem megépíteni egy
új korszerű és modern
piaccsarnokot illetve a régit sem
felújítani. – Amennyiben a
beruházó valóban úgy
dönt, hogy nem építi meg a csarnokot
és a
bevásárlóközpontot, akkor
azok a hatóságok, amelyek eddig
türelemmel voltak és az új
épület
megvalósítására
vártak, el fogják mondani, milyen
feltételeket szabnak a további
működéshez – sorolja a
lehetőségeket az ügyvezető. A
feltételek megteremtése már a
kft-t, és ezen keresztül a várost
fogja terhelni, a szükséges források
biztosítása pedig a
közgyűlés feladata lesz.
– Bízom benne, hogy az a telektulajdonos,
akivel még nem sikerült megegyezni
mégis meggondolja magát és az
eladás mellett dönt – jegyezte meg
Hámoriné –, mert
ez a beruházás
nagymértékben befolyásolja a
piac jövőjét és a
körzet fejlődését.
Kapcsolódó cikkek:
Piac-pláza jégpályával
Nyíregyházán
nyíregyházi Búza téri
Piaccsarnok sorsa?
(piac)tér!
tető fölöttük
gyűjtenek a „piac pláza”
ellen
- Bednárik Mónika, Zajácz D.
Zoltán -