Országos Mentőszolgálat

22 órája

Ennyit a pihenésről! Görögországban mentettek életet a kisvárdai mentősök!

Szon.hu

Forrás: Országos Mentőszolgálat

Béres Csaba és Pálfi László bajtársaink közel 25 éve dolgoznak a Kisvárdai Mentőállomáson és barátságuk a kezdetek óta tart. Évek óta hagyomány náluk, hogy szeptember végén családjaikkal Görögországba utaznak.
Nem volt ez másképp idén szeptemberben sem, azonban a megszokott tengerparti pihenés alatt hangos kiáltásra lettek figyelmesek. Az életmentők gondolkodás nélkül a kétségbeesett segélykérés irányába rohantak. Mint kiderült, egy hölgy elmerült a tengerben, ezért bajtársaink gyorsan a partra húzták a vízen lebegő élettelen asszonyt. 
Gyorsan megvizsgálták, de ekkor már nem lélegzett, ezért azonnal megkezdték az újraélesztést, majd rövidesen megérkeztek a görög mentőszolgálat munkatársai, akik átvették az ellátást. A Béres bajtárs és Pálfi bajtárs által végzett gyors és szakszerű segítségnyújtásának köszönhetően a nő légzése és keringése visszatért, így a helyi mentők az ellátást követően stabil állapotban szállítottak kórházba.
Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk! - írta az Országos Mentőszolgálat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában