Horgászat

2 órája

Amikor jól esik, olyankor is jólesik ám a horgászat

Ha csepeg az eső, ha fúj a szél, akkor is kimegy a Tiszához Ribár Martin.

M. Magyar László

Négy balint fogott, de mind a négyet visszaengedte

Fotó: M. Magyar László

Fáradhatatlanul pergetett a napokban a tiszalöki erőmű alatt Ribár Martin, aki Nyíregyházáról érkezett egy kis kikapcsolódásra. Mikor arról faggattuk a kora délutáni órákban, hogy milyen volt az aznapi fogás, így válaszolt:  – Bár még nem fejeztem be a mai napot, nem panaszkodhatom, hiszen eddig eredményes volt, mivel fogtam négy balint. Nem keltem korán, tíz óra körül érkeztem meg autóval a megyeszékhelyről. Ha van egy kis szabadidőm, örömmel jövök ide pergetni. Szeretem a természetet, a szabad levegőt, úgy gondolom, hogy jobb itt lenni, mintha a számítógép előtt ülnék – mondta Martin, akit a horgászat iránti szenvedély kezdeteiről is megkérdeztünk. 

Tiszalök, Ribár Martin, pergetés
Gyakran horgászik az erőműnél Ribár Martin
Fotó: M. Magyar László

Egy csukázással kezdődött

– Egészen kiskoromtól horgászom. Édesapám szerettette meg velem úgy 5-6 éves koromban, az egész történet egy novemberi napon csukázással kezdődött. Egy holtágon voltunk, természetesen nem fogtunk semmit, de magával ragadott a horgászat izgalma. Édesapám visszatérő horgász volt akkor, velem kezdte el újra a horgászatot. Amikor még kisebbek voltunk a nővéremmel, természetesen akkor nem horgászott, de ahogy nagyobbak lettünk, ismét kezdődhetett a horgászat velünk együtt – idézte fel a kezdeteket. 
– Persze, nemcsak csukáztam, volt nekem úszós spiccbotom is. A rakamazi Erzsébet Királyné Általános Iskolában tanultam, s rendszeresen volt a diákoknak horgászverseny is. Bár a Nagy-Morotva ott van a település mellett, oda leginkább csak versenyezni mentem az általános iskolával, én inkább folyóvízi pecás voltam mindig – mesélte Martin, akitől azt is megkérdeztük, mi a jó a pergetésben. 

Nem szabadulhat az érzéstől 

– A horgász folyamatosan dobálja a műcsalit annak reményében, hogy egyszer csak egy ragadozó hal rárabol. Általában fonott zsinórral perget az emberek többsége, a fonott zsinórnak meg ugye nincsen nyúlása, ezért azt az energiát, azt a vehemenciát, amit a ragadozóhal, például a balin is kifejt, az ember a kezében érzi a támadást, ami szinte ütésszerűen éri. Ha egyszer valaki megérzi ezt, utána nem tud szabadulni tőle, újra és újra érezni akarja a csalira rablás pillanatát. Megugrik az adrenalinszint, és akkor már nincs menekvés, nem lehet abbahagyni – válaszolta Ribár Martin, aki szólt a csalikról is. 
– Gyakran cserélgetem a csalikat. Általában a felszínen kezdek, és ha a felszínen nem jönnek a halak, akkor megyek egyre mélyebbre. Ma egyébként főleg balinos wobblerekkel fogtam a halakat – árulta el a horgász, aki a halakat nem tudta megmutatni, mert mindegyiket visszaengedte a folyóba. 
– A Tiszán szoktam horgászni. A legtöbbször itt az erőműnél, de szeretek pergetni Tokajnál, valamint a Felső-Tiszán is. Az idén például többször voltam már Jándon és Vásárosnamény környékén is, azon a vidéken is gyönyörű a folyó. 
A visszaengedett halakról a következőket mondta Ribár Martin. – Nem minden halat engedek vissza. Bár én nem szeretem a halat, a család kérésére olykor szoktam hazavinni. Itt az erőműnél a balin mellett van kősüllő, süllő és harcsa is. A legnagyobb halam, amit pergetve fogtam, egy 3-4 kilogrammos balin volt. 

Pontyozás a Balatonnál

A bojlis vizek, a békés halak számításba se jöhetnek? – vetettük fel Ribár Martinnak. 
– Néha eljutok a Balatonhoz, ott szoktam pontyozni. Az alacsony víz miatt nem egyszerű a parti pergetés, ezért a horgászat fele pergetés, a másik fele feederezés. 
– Mikor otthonról elindultam, esett az eső, de nem ijedek meg egy kis esőtől. Aki már több éve horgászik, az jól tudja, akkor horgászunk, amikor ,,jólesik”. Tehát, ha esik, ha fúj, akkor is lejövök, legfeljebb hazamegyek, ha nagyon kellemetlen az időjárás – tette hozzá befejezésül Ribár Martin. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!