2023.07.10. 23:06
Heten haltak meg a hétvégén, négyen nem voltak bekötve
Négyen nem használták a biztonsági övet, és ez az életükbe került.
Forrás: police.hu
A hat halálos baleset miatt hét ember már soha nem térhet haza a családjához. A legfiatalabb áldozat 17 éves volt - írta az Origo.
Az idei év első felében már több mint 200-an haltak meg a magyar közutakon.
Közülük 46 ember – miután autóba szállt – úgy döntött, hogy nem kapcsolja be a biztonsági övét. A rendőrségi vizsgálatok azt állapították meg, hogy az ütközés következtében többen emiatt repültek ki az autóból.
A biztonsági öv balesetben játszott életmentő szerepét számtalan tanulmány és a statisztikák is igazolják.
Egy közlekedési balesetben a biztonsági övet használók túlélési esélye nagyságrenddel magasabb az öv becsatolását mellőző közlekedőkhöz képest. Övet használva a sérülések súlyossága is alacsonyabb, sőt, egyes esetekben akár el is kerülhető.
"Csat(t)lakozz! elnevezéssel 2023 márciusában országos kampányt indítottunk, amelyben kifejezetten a biztonsági öv és a gyermekülés helyes használatára és azok megkérdőjelezhetetlen fontosságára hívjuk fel a figyelmet. A megelőzés mellett munkatársaink több célzott, országos akciót is tartottak már idén a passzív biztonsági eszközök ellenőrzése érdekében, amelyet a jövőben is folytatunk. Ne felejtse: a döntés az Ön kezében van! A biztonsági öv becsatolása csak egy mozdulat, de életet menthet! ...hogy mindenki hazaérjen!" - írták a rendőrségi közleményben.
Krimi
- Szándékos gázolással próbált rendezni egy vitát, két embert ütött el egy 25 éves férfi
- Huszonhat macskát éheztetett és tartott bezárva panellakásában egy nő
- Ez nem akciófilm: döbbenetes felvételen, ahogy 3 fiatal a halálba száguld egy Teslával (videó)
- Tragédia a Mount Everesten: a szezon első áldozatát szedte a világ legmagasabb hegye
- Felkavaró részletek derültek ki a gyermekét és önmagát megölő kapuvári anya ügyében